Közleményben tudatta a Semmelweis Egyetem, hogy elutasította Schmitt Pál felülbírálati kérelmét, amelyben a volt államfő azt kérte, hogy semmisítsék meg a kisdoktori címe visszavonásáról szóló határozatot. A jogorvoslati bizottság megállapította, hogy Schmitt Pálnak az 1992-ben Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése címen benyújtott értekezése már a beadáskor sem formailag, sem tartalmilag nem felelt meg az 1985. évi I. törvényben leírt követelményeknek és a Magyar Testnevelési Egyetem Doktori Szabályzatának.

Ezt követően Schmitt Pál is közleményt adott ki, melyben nem csak azt írta, hogy lemondott a doktori címéről, egyben azt is megjegyezte, hogy helyre állították (sic!) a becsületét, mert kiderült, hogy nem ő, hanem az egyetem hibázott annak idején.

Legyünk nagyvonalúak, és tekintsünk el attól, hogy az egykori államfő, aki magát álamfőnek nevezte, ezúttal sem úszta meg helyesírási hiba nélkül. Ne vessük ezt a szemére, védjegye lett neki ez az idők folyamán, ha már nem lehet doktor és államfő, legalább a helyesírási hibákhoz való jogát ne vegyük el tőle.

Ne bolygassuk a világát, hagyjuk meg őt abban a hitben, hogy helyre állt (sic!) a becsülete, és legföljebb egymás között - amikor úgy gondoljuk, hogy Schmitt Pál nem hallja - élcelődjünk azon, hogy ezek szerint tényleg nem ő, hanem az egyetem a sáros az ügyben.

Vagyis, hogy annak idején nyilván a Semmelweis Egyetem kérte meg Orbán Viktor későbbi kreatúráját, hogy másoljon ki oldalakat a bolgár kolléga dolgozatából. Ők tévesztették meg Schmitt Pált, amikor azt mondták neki, hogy a doktori dolgozatnak előfeltétele a másolás, plágium nélkül az egész úgy, ahogy van, érvénytelen, tetszik, nem tetszik, ez a szabály, tessék tudomásul venni.

Már Lenin is megmondta: plagizálni, plagizálni, plagizálni.

Nyilván a Semmelweis Egyetemen mondták neki azt is, hogy az eredeti gondolat tilos, kizáró ok, akinél valamiért mégis előfordul, azt örök időkre törlik a doktoranduszok jegyzékéből, ne is álmodjon doktori címről. Pedig Schmitt Pál nyilván a saját kútfejéből szeretett volna meríteni, teli schmittpáli gondolatokkal, saját szavaival megformázva azokat, és nem ő tehet arról, hogy az egyetem fura urai ebben meggátolták. Sőt, kötelezték arra, hogy másoljon, lopjon és plagizáljon.

Ezt mondja most Schmitt Pál, amikor - fogalmazzunk finoman -, sajátosan  értelmezi az egyetem közleményét. Azt a közleményt, amit rajta kívül szinte mindenki más képes értelmezni, beleértve a nagycsoportos óvodásokat, valamint azokat a magyarokat, akik legalább középfokon beszélik a nyelvünket.

Schmitt Pál most az játssza, hogy ő nem bűnös, hanem áldozat. Mint a tolvaj, akit húsz év elteltével kapnak el, és azzal védekezik, hogy annak idején neki nem mondták az áruházban, hogy nem szabad lopni. Magukra vessenek, amiért nem vették észre, vagy nem merték észrevenni, hogy fizetés nélkül távozott.

Egyébként is teljesen mindegy, hogy mit gondol most Schmitt Pál becsületről, plágiumról, vagy bármi másról. Milyen becsület az, amelyet egy közleménnyel helyre lehetne állítani?