Bármennyire is kellemetlen, nem titkolhatjuk el a tényt: aki szerda délelőttönként a Klubrádióra kapcsol, az a Női vonal című műsorral kénytelen szembesülni. Ami önmagában még nem lenne ellenünkre, már csak azért sem, mert a női vonalak a történelem során már számos kellemes időtöltést szereztek az emberiség hímnemű populációjának. Nem is ezzel van a probléma, hanem azzal, hogy a műsorvezető, fogalmazzunk finoman, nem mindig készül fel kellő alapossággal a beszélgetőpartnerekből.

Ezzel persze nem lóg ki a sorból, trendi ma felszínesnek és tudatlannak lenni. És az sem csupán Jaksity műsorvezetőnő sajátja, hogy a beszélgetőpartnereket a legértékesebb gondolatok kifejtése közben zavarja meg közbeszólásokkal…

                                       Ám legutóbb még ennél is rosszabb történt. Grafológus vendégeskedett a Női Vonalban, s ha már ott volt, gyermekrajzokat elemzett. Ami már önmagában is több mint kihívás: rajzokról, képekről rádióban műsort készíteni, úgy, hogy a hallgató legföljebb maga elé tudja képzelni, amiről beszélnek, ám látni nem lát semmit – ehhez nem elegendő szépnek és szőkének lenni.

Tudom, magánügy, de el kell árulnom az olvasónak, hogy életem során már több élő grafológussal találkoztam, s teljes biztonsággal állíthatom: egy csomó közülük teljesen normális.

Mindezt csak azért említem, mert amit ezen a szerda délelőttön, műelemzés címén hallhattunk, az, pestiesen szólva, nem volt piskóta. Az egyik rajzon egy kisfiú az iskoláját örökítette meg. A ház lapos tetejű volt, amiről a műsorba behívott grafológusnak nem az jutott az eszébe, hogy a kis alkotó ilyen iskolába jár, hanem az, hogy nem érzi jól magát az épületben. Fél és szorong, mondta, különben nem lapos tetőt rajzolt volna.

Ráadásul, még ennél is vérfagyasztóbb dolgok derültek ki az ifjú alkotóról. Sajnos, rádió lévén, ezt sem láthattuk, de azért magunk elé tudtuk képzelni azt a borzalmat, hogy a szerencsétlen gyerek rózsaszínre festette az iskolája falait. Ettől azután a grafológus totálisan kiakadt - szerinte ez azt jelenti, hogy a fiú szorong és érzelmileg instabil.

Ha itt véget ért volna a műsor, még viszonylag jól jártunk volna. Megússzuk nyolc napon túl gyógyuló ízlésficammal és csekély, de azért mégis szignifikáns tanulsággal zárhattuk volna el a rádiót: gyerekek, ne rajzoljatok lapos tetejű, rózsaszín iskolát, mert a grafológus néni leharapja az orrotokat!

Sajnos azonban a riport ezzel nem ért véget, a java még hátra volt. Egy kislány, elővigyázatlanul, hibát hibára halmozott: a fáját ugyan szépen zöldre színezte, ám a lombjait barnával rajzolta körbe. Tudom, földhözragadt gondolkodásra vall, mégis, ha ezer évig élek, akkor sem sikerül kitalálnom, mit látott bele a mi grafológusunk ebbe a műveletbe.

Fogódzkodjanak meg: azt, hogy a kislányt nem szereti az anyukája. Ráadásul más baj is volt a szegény fával: nem elég, hogy szép volt - nem láttam, de a grafológus megdicsérte – de teljesen kitöltötte a papírt. Ami, legalábbis a grafológus szerint, megint csak nem jó. Ez ugyanis azt jelenti, hogy az anyuka csak magával törődik, a gyerekét meg elhanyagolja. Szegény kislány, nagyon nehéz gyerekkora lehet. Ezt onnan lehet tudni, hogy az önző anyuka-fát a rajzon gyönyörű díszekkel rakta tele. Nem kellett volna. Csak a grafológiailag tudatlan, közönséges földi halandónak jut erről az az eszébe, hogy ez a kislány szeret szépeket rajzolni. A műsorba behívott, tanult grafológusnak azonban más, ennél jóval ijesztőbb perspektíva ugrott be: a kislány azért díszítette fel gyönyörűen a fát („aki”, mint tudjuk, az ő anyukája), mert az anyuka nem védte meg a gyerekét.

Egy, ugyancsak fát rajzoló kis alkotó szintén hibázott: a lap alján kezdte rajzolni a fát. Ez csak abban az esetben jó, mondta a grafológus, ha az illető az Ikrek jegyében született. Akkor ugyanis a biztonságot jelenti. Ám ha az illető más csillagjegyben született, akkor ugyanez az ábra éppen ellenkezőleg, készítőjének bizonytalanságát üzeni a néző számára.

Tudom, türelmesebbnek és kitartóbbnak kellett volna lennem, de itt kikapcsoltam a készüléket. Pedig, ha tovább bírom, talán fény derült volna arra, hogy nem azért rajzoljuk párhuzamosnak a körúti villamos vezetékeit, mert ilyennek látjuk, hanem mert elérhetetlen vágyaink vannak. És aki telerajzolja a papírt, az rendszerint jól alszik, míg azok, akik csak egyenes vonalakat használnak, hajlamosabbak az adócsalásra. A legjobban azokkal kell vigyáznunk, akik a Szaharába jegesmedvét rajzolnak: az ilyen ember mindenre képes, még arra is, hogy egy rádióműsorban grafológusként rajzokat elemezzen.

(Cikkeimnek az a része, mely túlnyomónak mondható, elolvasható a Klubhálón (http://www.klubhalo.hu), a Metro újságban (http://www.metro.hu), valamint az Amerikai Magyar Népszava Szabadságban (http://www.nepszava.com)