Félelemre nincs ok.

Így reagált Kovács Zoltán a Freedom House-nak a napokban megfogalmazott aggodalmaira: Magyarországon a sajtó teljes mértékben szabad, tette hozzá a kommunikációért felelős államtitkár, semmi ok az aggodalmakra.

Aggodalomra tényleg nincs ok. Főként, ha az ember kommunikációért felelős államtitkár, vagy, teszem azt, Kovács Zoltánnak és kormányának tetsző sajtóterméknél dolgozik.

Minden más esetben pedig van ok a félelemre. Nem kicsit: nagyon.

Talán azzal kellene kezdeni, hogy az emberek többsége még mindig azt gondolja, hogy a sajtó szabadsága, a vélemény nyilvánításának a függetlensége az újságírók ügye. Úri huncutság, s csupán nekünk, sajtómunkásoknak fontos, hogy azt írhassuk, amit csak akarunk.

Jelzem, eddig sem azt írtuk, amit csak akartunk. Azt írtuk, amit hasznosnak hittünk, és amiről úgy véltük, előre viszi a világot. Amiről azt gondoltuk, hogy segít megvilágítani azt, ami szándékosan, vagy éppen akaratlanul homályban lett hagyva.

Volt, hogy csupán szórakoztatni akartunk.

De leginkább persze tájékoztatni. Mert azért az fontos, hogy az ember tudja, mi történik a világban, és mindezt lehetőleg ne csupán egy oldalról megvilágítva tudhassa, hanem, ha úgy látja jónak, többféle véleményt is meghallgathasson.

Nem kötelező persze - maga a tájékozódás sem kötelező. Vannak, akik nem is élnek ezzel a jogukkal, nem olvasnak újságot, nem néznek tévét, nem hallgatnak rádiót.

Szívük joga.

Jó lenne, ha nem csupán tájékozatlannak, de tájékozottnak is lenni jogunkban állna. Hogy ne csak arról olvassunk, ami Kovács Zoltán államtitkárnak kedvére való.

Virágozzék egy virág!

Nem az a legfőbb baj a sajtó újfajta szabályozásával, hogy mi újságírók nem írhatjuk meg azt, amit jónak látunk. Ez is baj persze, hogyne lenne az! De ez a baj legyen a mi bajunk. Majd megoldjuk valahogy. És ha nem, még mindig elmehetünk fát vágni, taxit vezetni, vagy éppen irodát takarítani. Esetleg bejelentkezhetünk valamelyik újonnan nyíló, komfortos közmunkatáborba. Kényelmes konténerek közé, távol a családtól, élettől, mindentől.

Legyen ez magánügy, a szakma belső ügye. Főleg, ha már az erre hivatott szakmai szervezet hallgat, mint a sír. Nem csak most, amikor már a nagynál is nagyobb a baj, hanem akkor, amikor a baj még csak készülődött. Megfogalmaztak ugyan aggodalmakat, de csak halkan, nehogy meghallja valaki.

Nem a sajtómunkásoknak lesz a legtöbb bajuk a média újfajta szabályozásából, hanem azoknak, akik ebből az alakulóban lévő, szép új világbéli médiából lesznek kénytelenek tájékozódni. Nem arról értesülnek, hogy mi van a világban, hanem arról, amit pártunk és kormányunk meg akar mutatni nekik a világból.

Volt már ilyen, emlékszünk: szocializmusnak hívták. De még az a sokszor emlegetett 40 év sem volt egyforma: a vége felé már legalább szégyellték, ha hazudtak.

Az elején még büszkék voltak erre.

Most még csak az út elején járunk, de már a szigorodás első napján vannak aggodalomra okot adó jelek. Nem Kovács Zoltán államtitkárnak kell aggódnia, hanem például a Népszavának. Állampolgári bejelentés nyomán ugyanis eljárás indult a lap ellen, mert az egyik cikkhez több hozzászóló „kegyeletsértően nyilatkozott”.

Az eljárás végeredményéről értelemszerűen még nem tudni semmit. Az is lehet, hogy az illetékes hatóság – teli megannyi Fidesz-közeli taggal – elnéző lesz a Népszavával kapcsolatban.

Most az egyszer. De talán még legközelebb is.

Elvégre Kovács Zoltán államtitkár és kollégái nem bántani akarják a sajtót. Nekik az is elég, ha félünk tőlük.