Most & Itt

Sajnálom Stohlt

Aggódnak a barátai és a kollégái amiatt, hogy Stohl Andrásnak hamarosan börtönbe kell vonulnia. A mostani ítélet – maradandó fogyatékosságot...

Aggódnak a barátai és a kollégái amiatt, hogy Stohl Andrásnak hamarosan börtönbe kell vonulnia. A mostani ítélet – maradandó fogyatékosságot okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetésért kapott 2 év négy hónap letöltendő börtön - ugyan még csak elsőfokú, és a színész fellebbezett, ám jogászok azt állítják, hogy jogerősen is hasonló elmarasztalás várható.


Stohl András az ítéletet hallgatja.

Az egykori riporter, aki ma már főként producerként keresi a kenyerét, azt mondja: „Több riportot is készítettem börtönökben, borzasztó helyek ezek. A zajok, a hangok, a szagok, minden nyomasztó.” A Nemzet Színésze, Süsü sárkány magyar hangja is kiáll a gázoló színészért: „András abszolút becsületes, tisztességes ember, ami vele történt, mással is előfordul”, mondja Bodrogi Gyula.

Az utóbbi mondat első részével egyetértek: eszembe sem jutna kétségbe vonni Stohl tisztességét. Biztos vagyok benne, hogy nem szándékosan, aljas indokból okozott balesetet. Nem azzal az elhatározással ült a volán mögé, hogy na, most majd jó alaposan, egy életre megnyomorítok valakit.

A kijelentés második fele - fogalmazzunk visszafogottan – már véleményesebb. Hogy az ilyen mindenkivel előfordul. Szerintem, nem fordul elő mindenkivel, hogy ittasan, visszaesőként, előtte még drogot is fogyasztva ül a volán mögé.

Olyan van, hogy valaki figyelmetlenül vezet. Vagy vétlenül okoz balesetet, önhibáján kívül. Ez sem mentség, de lehet magyarázat. Alkoholos állapotba azonban nem véletlenül kerül az ember, nincs olyan, hogy valaki figyelmetlenségből iszik.

Mindegyikünknek van hasonló története. Egyszer, sok évvel ezelőtt, elütöttem egy kutyát. Országúton, a bokrok takarásából rohant ki elém, esélyem sem volt, hogy kikerüljem. Lehetett volna gyerek is, idős ember, bárki. De nem ittam előtte egyetlen korty alkoholt sem.

Mindezt csak azért jegyzem meg, mert, ha az eddigiekből nem derült volna ki, nem Stohl vérét kívánom. Sőt, kifejezetten sajnálom őt. Majdnem annyira, mint a vétlen áldozatot, aki közel egy évvel a baleset után, a tárgyaláson is nehezen járt. Teljesen soha nem fog meggyógyulni.

Sajnálom Stohlt, de elsősorban nem a börtönért, ami rá vár, hanem azért, hogy idáig jutott. Mert ebben a történetben nem egyedül ő a bűnös. Hanem az a közeg is, amelyből ez az egyébként okos, és tehetséges ember arra következtetett, hogy neki, azért mert híresség, mindent szabad.

Az eredeti cikk a Metropol újságban jelent meg.

Most & Itt
2011.04.05 06:04

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.