Most & Itt

Saját autót a képviselőknek!

Vagyonbevallások ideje van, ilyenkor megtudjuk, hogyan alakultak választott képviselőink életkörülményei. Fontos ez nekünk választópolgároknak, mert innen tudjuk, miben kell még támogatnunk őket, hogy a mostaninál is magasabb színvonalon képviselhessenek bennünket. Jár nekünk a képviselői vagyonbevallás, mint egykor a tizenharmadik havi nyugdíj. Pedig az is csalás volt, az év ugyanis nem tizenhárom, hanem tizenkét hónapból áll.

Messzire kalandoztunk, gyalogos gondolatok közé, pedig autókról fogunk beszélni. A képviselők és kornánytagok vagyonbevallásából ugyanis kiderül, hogy a legtöbbjüknek nincs saját autója. Pintér Sándor belügyminiszter a kivételek közé tartozik, ő bevallott egy nagyon sokéves Wartburgot. Jó, ő megteheti, számos lakása, és számtalan más ingatlanja van, futja neki erre is. Egyedül azért aggódhat, mert közel egymilliárd forinttal tartoznak neki. Reméljük, időben megkapja a pénzét, és továbbra is fenn tudja tartani az autóját.

Mi többi magyar emberek, akik nem vagyunk, képviselők, kénytelenek vagyunk saját autót tartani. Nem mindenki, de aki megteheti, és szüksége van rá, vesz magának. Sok képviselő számára bizonyára nem nyilvánvaló, hogy egy autónak milyen költségei vannak. Először is meg kell vásárolni. (Lopni is lehet, de átlagemberek körében nem ez a normális üzemmenet.) Lehet új az autó, alig használt, vagy sokéves, de ára van mindegyiknek.

Adót is kell fizetni utána. Gépjárműadónak hívják, önmagában, ha semmi más kiadás nem jönne hozzá, nem volna jelentős összeg. De jön még más kiadás. Cascót is illik kötni, ha netán ellopnák az autót. Mert van ilyen is, meg baleset is előadódhat. És van persze a kötelező felelősségbiztosítás. Hogyha mi okozunk kárt másnak, akkor ne nekünk kelljen még ezért is a zsebünkbe nyúlnunk. A parkolási kiadások részletes taglalásától eltekintenék – nyilván még a legkevésbé cizellált gondolkodású képviselő is képes kitalálni, hogy miről van szó. Van, akinek garázst is kell bérelnie, az sem két fillér.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogyha az autó elromlik, akkor meg kell javíttatni. Biztosan vannak, akik nem tudják, mert a vagyonbevallásukban nem szerepel saját autó, de ezért is fizetni kell. És tankolni is muszáj, igaz, csak abban az esetben, ha használjuk az autót. Álló autóba a jelenleg hatályos szabályozás szerint nem kell benzin, sem gázolaj.

A képviselők, kormánytagok, akiknek nincs autójuk, mentesülnek ezektől a kiadásoktól. Pedig ők is autóval járnak, még senki sem látott minisztert, frakcióvezetőt, parlamenti államtitkárt, mezei honatyát a 4-6-os megállójában várakozni. Trolin utazni, teszem azt.

Nem a saját autójukon járnak, hanem a miénken. Merthogy nekünk, autós magyaroknak nem egy, hanem két autónk van. Az egyik, amelyet mi használunk, a másik, amellyel választott politikusaink furikáznak a mi képviseletünkben. Mindkét autóba mi vesszük a benzint, a gázolajat, mi fizetjük a biztosítást, a szerelőt, az adót.

Ilyen gazdagok vagyunk. Még az is gazdag közülünk, akinek nem telik saját autóra. Neki is van autója, csak nem tud róla. Nem is kell, hogy tudja, milyen márkát vásárolt a képviselőjének, a lényeg, hogy az adóforintjaiból rendesen fizesse a számlát. Az lenne a tisztességes, ha a képviselőknek is kötelező lenne saját autót tartani. Hogy legalább az egyik autónk költségeit fizessék a saját zsebükből!

Most & Itt
2016.02.04 12:45

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.