Most & Itt

Románia jobban teljesít

Kikaptunk 3-0-ra a románoktól. Ki lehet kapni bárkitől, a vereségből is lehet tanulni, és különben sem lehet mindig győzni. Most azonban...

Kikaptunk 3-0-ra a románoktól. Ki lehet kapni bárkitől, a vereségből is lehet tanulni, és különben sem lehet mindig győzni. Most azonban kiderült, mellesleg már sokadszor, hogy Magyarország a futballban épp olyan rosszul teljesít, mint az oktatásban, az egészségügyben, a kultúrában és minden másban. Nem azért, mintha tehetségtelen, semmire sem jó nép lennénk, hanem mert olyan vezetőink vannak, akikkel csak ennyire vagyunk képesek. Csak a szövegek szintjén jók, ám a szavak mögött nincs teljesítmény.


Sehol sem volt pénteken este a magyar válogatott, elképzelés nélkül játszott a csapat. A futball is olyan, mint minden más: nem elég, ha valamit nagyon akarunk, és valamiről, ami nem jó, nagyon sokszor elmondjuk, hogy kiváló. A futballban sincs helye az unortodox megoldásoknak, itt nagyon gyorsan lelepleződik a hazug tündérmese.

Lehet ígérni becsúszó szerelést, ördöngős cseleket, bombagólt és pontos, tért ölelő átadást, a hármas sípszó után mindig kiderül az igazság. Mint ahogyan egyetlen új munkahely sem lesz magától, nemhogy a beígért egymillió. Ahonnan menekül a tőke, mert kiszámíthatatlan a gazdasági környezet, az az ország nemhogy jobban, de sehogyan sem teljesít. Egy olyan országban, ahol visszamenőleges hatállyal törvénykeznek, helyi kiskirályok osztják egymás között a földet és a trafikot, ahol mindennapossá válik a mutyi, és semmire sem jó stadionokra költik az adófizetők pénzét, ott senki se csodálkozzon, ha kikapunk a románoktól.

Az elmúlt évtizedek leggyengébb román csapatától, tegyük hozzá a teljesség kedvéért.

Lehet persze, megint az elmúlt nyolc évre hivatkozni. Hogy a bukott baloldal miatt van minden baj, s titokban még az IMF is Budapesten járt, hogy ártson a magyar futballnak.

Mindent lehet, de a legjobb lenne szépen elhúzni valamerre.

A külügy is sáros ebben a történetben, nem kicsit, nagyon. Nem lett volna szabad a magukat szurkolóknak nevezett csürhét kiengedni Bukarestbe. A balhé kódolható volt, és senki ne értetlenkedjen, ha most majd jön a szigorú és jól megérdemelt büntetés. Mert azok a baromarcúak, akik Romániába Nagy-Magyarországos öltözékben mennek, árpádsávos zászlókkal a kezükben cigányoznak, és a románokat szidják, megérdemlik, amit kaptak.

Mi nem érdemeljük meg, többiek, akiknek nincs bajunk a tisztességes románokkal, sem semmilyen más nemzet tisztességes tagjaival. Nem érdemeljük meg, hogy a magát magyarnak mondó csőcselék a mi nevünkben fütyüljön és fordítson hátat a pályának a román himnusz alatt. Nem mentség, hogy a románok is fütyültek a magyar himnusz közben – legyen ez az ő szégyenük.

Nem csak a magyar futball, de Magyarország is leszerepelt pénteken este. Lehet azt állítani, hogy Magyarország jobban teljesít, mert mindig lesznek emberek, akik elhiszik a hazugságot. Lehet nagyot álmodni, de előbb, vagy utóbb muszáj ránézni az eredményjelző táblára: Románia-Magyarország 3-0.

Miről beszélünk?

Most & Itt
2013.09.06 23:09

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.