„Egy rossz hír estére: a következő időszakban átmeneti kocsihiány léphet fel a békéscsabai honállomású B 20-80 kocsik fordulójában, ugyanis a Romániából ma hazaérkező szurkolói különvonat utasai a szerelvény nagy részét teljesen széttörték. A külső és belső felületeken is rengeteg rongálás történt, ezért a kocsik egy ideig még biztosan nem állhatnak forgalomba. A rongálás 12 B 20-80 és két WRm 88-81 kocsit érintett. A WRm kocsikra télen nincs szükség SZVÖR szerint, ezért javításuk akár hosszabb ideig is elhúzódhat.”

Nem mi írtuk a fenti mondatokat, a MÁV Facebook oldalán olvasható a szöveg. A derék magyar szurkolók, akik elkísérték a labdarúgó (?) válogatottat Bukarestbe, hazafelé jövet elkeseredésükben szétverték az őket szállító szerelvényt. Nincs ebben semmi meglepő, náluk ez a normális üzemmenet, az lett volna a fura, ha károkozás nélkül kibírják.

Nem bírták ki, mert nekik ez a normális. Törni, zúzni, rombolni. Mindig és mindenhol.  Stadionban székeket, vonaton szerelvényt, metrókocsiban, villamoson, amit érnek. A baromarcúak Romániában még egy magyar kulturális fesztivált is szétvertek, talán mert románoknak nézték az ottani magyarokat.

A MÁV meg majd szépen megjavítja a kocsikat, mert szétvert szerelvényekkel nem lehet utasokat szállítani. Itt jeleznénk, hogy a MÁV-nak nincsen saját pénze, tőlünk, utasoktól kapja a lét, vonatjegy formájában. Meg az állam is támogatja, kipótolja a veszteségeit. Csakhogy az állam is tőlünk, adófizetőktől kapja a pénzt, mert neki sincs saját jövedelme, amije van, tőlünk szedi be, adó formájában. Ha lennének jómódú szülei az államnak, vagy mondjuk egy gazdag rokona Amerikában, aki néha küld neki ezt-azt, akkor az nagyon jó lenne. Jó lenne, és maga a csoda.

Csodák pedig, tudjuk, nincsenek. Csak hazug tündérmesék vannak, mellébeszélés és maszatolás.
Lám, Egervári Sándor is milyen szépen megtanulta, hogy miként kell valaminek hazudni a semmit. „Tanítványait” – így szokás mondani, bár egyszer valaki elárulhatná, mit tanított eddig a labdarúgóknak - lemosták a románok. Helyzetünk nem volt, kapura csak egyszer lőttünk. Mindehhez képest a szövetségi kapitány előrelépésről beszélt. Hogy látnunk kell az előrelépést.

Ha muszáj látnunk, akkor persze látjuk. De csak akkor, ha előtte pisztolyt szögeznek a tarkónkhoz. Akkor mi is hajlandók vagyunk hasonló hülyeségeket mondani.

Azt is mondta Egervári, hogy több játékos nem bírta el az atmoszférát. Ami kétségkívül valóban volt a bukaresti stadionban. De hát atmoszféra emberemlékezet óta létezik, a futball mindig is arról szólt, hogy a hazai nézők általában többen vannak, mint a vendégcsapat drukkerei, és azért mennek ki a stadionba, hogy ott az övéiknek szurkoljanak.

Legközelebb tessék az atmoszférát is számításba venni!

Hazafelé, a vonaton nem volt hiány atmoszférában. De már odafelé is volt belőle bőven, amikor a baromarcúak egy másik csoportja, akik nem vonattal, hanem busszal utaztak, megállt kis időre a konyári iskolánál. Ijesztgették az ott tanuló - többnyire roma - diákokat és tanáraikat. Elénekelték a magyar és a székely himnuszt, vizeltek valamennyit a nyílt színen, majd dolguk végeztével továbbmentek.

Nekünk meg maradt a gyalázat. Se foci, se tisztesség. Csak a szokásos szégyen.