Rétvári Bence - van-e ki e nevet ismeri -, államtitkár a maga sajátos valójában, s mint ilyen, a KDNP nevű párt színeiben államtitkárként funkcionál. A KDNP-ről nem kell túl sokat tudnunk, elég annyi, hogy valós támogatottsága igen alacsony, gyakorlatilag olyannyira mérhetetlen, hogy amennyiben önállóan indulnának a választáson, valószínűleg még Semjén Zsolt sem szavazna rájuk.

A történet azzal a felütéssel indul, hogy Rétvári Bence a napokban megszólalt. Sajnos semmi mélyenszántó nem jutott az eszébe, de valamit mindenképpen mondani akart, ezért úgy gondolta, abból nem lehet baj, ha követeli Karl Marx szobrának eltávolítását a Közgázról.

Legyünk nagyvonalúak, és próbáljuk meg azt gondolni, hogy nem volt rosszindulat, még kevésbé politikai számítás az államtitkár megnyilvánulásában. Hogy most is csak az történt, mint ami ilyen esetekben mindig lenni szokott, jelesül az, hogy Rétvári Bence nem tudta, hogy mit beszél.

Marx szobra ugyanis emberemlékezet óta áll a Közgáz aulájában, és még soha senkit nem zavart. Mi több, közgazdász-nemzedékek tucatjai nevelődtek fel a környezetében anélkül, hogy bárki is frusztrálttá vált volna miatta. Sőt, aki odajárt az egyetemre, annak kifejezetten kedves emlékei fűződnek e nevezetes műtárgyhoz. A legendás Zsibongó mellett ugyanis Marx szobra volt a másik nevezetes tájékozódási pont. Ott lehetett találkozni az egyetem más polgáraival, jegyzetet cserélni, értekezni a világ dolgairól, randevúzni.

Iránytű volt tehát a Marx szobor, nem ideológiailag, ahogyan azt Rétvári úr vizionálja, hanem - amint az a normális emberek világában köztudott, - fizikailag. Arról nem is szólva, hogy a szobor hozzátartozik az egyetem képéhez, éppen úgy, ahogyan Budapest panorámájához a Halászbástya, a Lánchíd, vagy a Budai Vár.

És még valami: Marx Károly (valódi nevén Karl Marx) nem volt kommunista közgazdász. Ideológusnak és filozófusnak mondhatni kommunista volt, de hát Jézus is az volt, ám Rétvári Bence és pártja mégsem követeli, hogy távolítsák el Jézus szobrait, valamint a rá emlékeztető szimbólumokat a közterületekről.

Nagyon zárójelben, de távolról sem mellékesen: jelen állás szerint Horthy Miklós szobrai sem zavarják Rétvári urat és társait, vagy ha mégis, akkor ügyesen titkolják, merthogy egyetlen hangos szót sem hallattak ebben az ügyben.

Zárójel bezárva, új bekezdés.

Rétvári Bence nyilván nem tudja, hogy kommunista közgazdaságtan nincs. Vannak, és voltak kommunisták – Putyin úr például, vagy, teszem azt, a Fidesszel ugyancsak kiváló kapcsolatot ápoló Kínai Kommunista Párt vezetői. És van a közgazdaságtan: akik a Közgázra jártak, mai a nevén a Corvinusra, korábbi elnevezéssel a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem (MKKE) valamelyik szakára, azok, Rétvári Bencével ellentétben tudják, hogy amit Marx a közgazdaságtanról írt és tanított, annak jó része ma is érvényes.

A közgazdaság ugyanis tudomány és nem propaganda. Számok vannak benne, érvek, ellenérvek, és nem politikai nyilatkozatok.

Nem véletlen, hogy akik a Közgázon végeztek – a mai magyar gazdasági és politikai elit nem elhanyagolható hányada – azok annak idején élvezték azokat az előadásokat, ahol a kapitalizmus közgazdaságtanát tanították. És szenvedtek (szenvedtünk) azokon a szemináriumokon, amelyeken a szocializmus közgazdaságát próbálták magyarázni.

Utóbbi ugyanis csak a tankönyvekben létezett, a valóságban soha. Tervgazdaság volt, állami tulajdon, az infláció begyűrűzésének megfékezése az országhatáron, azaz, nem létező, pontosabban, mesterségesen kreált fogalmak és folyamatok.

Amit Marx az ipari forradalommal megszülető, majd kibontakozó kapitalizmusról  és a tőke természetéről írt, az többnyire ma is érvényes. Függetlenül attól, hogy Rétvári Bence pártja mit gondol Marx munkásságáról, és a Corvinus aulájában látható szobráról. Legyen elég annyi, hogy Marx Károlynak (Karl Marxnak) soha nem jutott volna eszébe a rezsicsökkentéshez hasonló szélhámosság.

A Kommunista Kiáltványt, amelynek nincs köze a közgazdasági gondolatokhoz, pedig tudjuk be Marx írói munkásságának. Van ilyen műfaj: az oroszok mostani visszahívása, valamint Magyarország újbóli eladósítása például ide sorolható.