Most & Itt

Regős Éva esete Gyurcsány Ferenccel

Minden iskolai osztályban vannak menő csajok, akikkel az összes fiú szívesen randizna. Őket hívják el moziba, vagy éppen szülinapi házibulira...

Minden iskolai osztályban vannak menő csajok, akikkel az összes fiú szívesen randizna. Őket hívják el moziba, vagy éppen szülinapi házibulira, s velük próbálnak meg észrevétlenül eltűnni a fürdőszoba félreeső homályában. És vannak lányok, akik valamiért kimaradnak a jóból. Nem barátkozik velük senki, vagy ha igen, csak azért, hogy a leckét lemásolhassák róluk. Talán mert nem annyira mutatósak, mint szerencsésebb külsővel megáldott társaik, de az sem kizárt, hogy a természetükkel van baj. Rájuk nem hajt senki a srácok közül, és bármennyire is teszik magukat, az osztály ügyeletes szívtiprója magasról lesajnálja őket.


Szerény meglátásunk szerint ebbe az utóbbi csoportba tartozhatott harminc évvel ezelőtt Regős Éva, a NÉVshowR című műsor főszerkesztője is. Regős Éva – van-e ki e nevet korábban ismerte? – annak idején a budapesti Apáczai Csere János gimnázium matematika tagozatán érettségizett. Szakmai előmenetéről semmit sem tudunk, ám a hölgy most mégis médiaszemélyiséggé vált. Kiderült ugyanis, hogy egykoron Gyurcsány Ferenc osztálytársa volt a gimnáziumban.
Nem a sajtómunkások szimatozták ki, ő maga mondta.


Regős Éva az iskolában nem különösebben kedvelte Gyurcsány Ferencet – bár az is lehet, hogy kedvelte, ám most valamiért úgy emlékszik, hogy nem kedvelte.
Van ilyen: az ember feje nem káptalan, az emlékezet pedig véges. (De legalábbis változó.)


A Bors című újság sem kedveli Gyurcsány Ferencet. Általában senki politikust nem kedvel a Bors, de Gyurcsányt még a többieknél is jobban utálja. Hogy mi ennek az oka, ha akarnánk, sem mernénk kitalálni, különben is: mindenki maga dönti el, hogy ki szimpatikus neki, és ki nem.


Regős Éva a Bors című bulvárlap szerdai számában nyilvánult meg, s emlékezete szerint a volt miniszterelnök annak idején közepesen aktív tagja volt az osztályközösségnek. Az egykori osztálytárs nem csupán a régi szép időkre emlékszik, hanem a közelmúlt történéseire is. Arra, hogy öt évvel ezelőtt, az akkori érettségi találkozóra nem hívták meg Gyurcsányt, ám ő valahogy mégis megtudta, hogy lesz összejövés, fogta magát, és megjelent.


Ettől azután, Regős Éva szíves közlése szerint, nagyon kínossá vált a találkozó, mert a miniszterelnök – akkor még sportminiszter – egyből a társaság közepére ült és rögvest politizálni kezdett.


Regős Éva elmondása szerint Gyurcsány az osztálytalálkozón vehemenesen kampányolt, sőt, még kiabált is - ha nincs vele Klára, aki a térdére tette a kezét, s úgy nyugtatta Gyurcsányt, talán még verekedés is kitört volna.


Az eset – Regős Éva elmondására vagyunk hagyatkozva - annyira kínos volt, hogy elhatározták, az idei, harmincadik érettségi találkozóra nem hívják meg Gyurcsányt. Pedig lesz most is találkozó,  egy belvárosi étteremben rendezik. Hogy melyikben, azt nem lehet tudni, hétpecsétes titokként őrzik az osztálytársak, nehogy Gyurcsány kifigyelje.


Mert akkor elmegy, és megint balhét csinál. És az kínos lesz Regős Évának.
Regős Évának persze nemcsak az érettségi találkozó kínos pillanatai fájnak, ő ennél nagyobb távlatokban gondolkodik: mint mondja, az elmúlt hét évet sem tudja megbocsájtani az egykori osztálytársnak.


Aki nem ma jött a hathuszassal – vagyunk néhányan – és látott már karón varjút, annak ebben a történetben alaposan kilóg a lóláb. Mert van olyan, hogy egy fiatal fiú több iskolatársának nem szimpatikus – én például Orbánról hallottam, hogy hazudós volt, és senki sem akart mellé ülni az iskolapadban - de hogy valaki magas beosztású politikusként egy osztálytalálkozón balhét provokáljon - ekkora tahóságot még Szíjjártóról sem tudnánk feltételezni.


Vajon mi vitte rá Regős Évát, hogy éppen most tegye közkinccsé ezt az épületes történetet? És mi késztethette a valaha szebb napokat látott Bors című újságot, hogy ilyen mély morális posványba invitálja az olvasót?
Jó, tudjuk, egy ideje megy a helyezkedés ezerrel, öles nyelvcsapásokkal kell jóindulatunkról győzködni a leendő győzőket. Egy év múlva is élni kell.
De ennyire? Így? Ilyen gusztustalanul?


Mellékes szál, hogy másnap egy másik volt osztálytárs azt nyilakozta a Borsban, hogy Regős Éva történetéből semi nem igaz. Nem tudhatjuk. Nem érettségiztünk harminc évvel ezelőtt az Apáczai matek-tagozatán, halványlila segédfogalmunk sincs arról, mi történt öt évvel ezelőtt a huszonötödik érettségi találkozón.


Regős Éva most bizonyára másként emlékezne, ha Gyurcsány, vagy valamelyik másik osztálytárs, középiskolásként moziba vitte volna. Esetleg meghívja fagyizni. De legalább az új ruháját megdícsérhette volna valaki.
Jelentéktelennek látszó apróságokból áll össze a nagy egész.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata

Most & Itt
2009.04.30 13:04

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.