Hogy a lényeggel kezdjem: a Rási és pajtásai Lozanba jártak egy szegregátos iskolába. Elkülönítve, a többi iskolás pajtástól, minek is szépíccse az ember. Nem járhatott oda más őrajtuk kívül senki, csak az, aki meg bírta fizetni az évi 15 milliós kőcséget. Volt, aki a saját lábán állva perkálta ki a pénzt, másutt meg apuka volt kőgazdag.

Vagy az apuka veje, de hát az majdnem ugyanaz.

Nem nézte senki, honnan lé, a fő, hogy ne legyen neki szaga.

Egy alkalommal a Rási épp a saját lábán állást gyakorolta, amikor az egyik szegregátos iskolai pajtása megszólalt: mennék kirándulni!

Elpirult erre valamennyi Lozanba szegregált gyerek, ilyen szavakat ők nem szoktak használni. De azért titokba teccőt nekik az ötlet. El is határozták, hogy akkor kirándulnak. Csomagoltattak maguknak hamuba sült bankkártyát, készpénzt is vettek magukhoz, ha a hosszú úton szükségét látnák valaminek, ne legyen semmibe sem hiányérzetük.

Csak hát ugye, rögtön adódott az adekvát: hová legyen a menés? A Rásinak meg eszébe jutott, hogy Magyarba kéne menni. Szép ország, teli kedves, aranyos, befogadó emberekkel.

El is lett határozva szépen, hogy akkor Magyarba indulnak. Mondta nekik a Rási, hogy jó lesz majd nekik ottan Magyarba, csak arra vigyázzanak, nehogy gazdasági bevándorlónak nézzék őket, mert arrafelé az olyat piszkosul nem bírják.

A pajtások megígérték, hogy nem fognak gazdasági bevándorlónak kinézni.

Így is lett: csupa úrigyerek kinézetű szegregátos iskolai pajtás indult Rási után Magyarba.

A Rásinak egy titkos hátsó szándékja is volt ezzel az úticéllal kapcsolatba. Az volt neki az elképzelése, hogy megmutatja a pajtásainak a majdani birodalmát. Ami jelenleg még az apjáé, de majd az övé lesz egykor.

Plusz apuka fele királysága.

Ez volt a mögöttese a Rásinak, de nem mondta a többieknek. Ahogy ismerte őket, még vonakodtak volna. (Vonatoztak – a szerk.)

Elsőként a Parlament irányába mentek. Éppen nyitva volt az összes kapu, így aztán szépen beengedték őket. Véletlenségből kifolyólag Rási apukája is éppen benn tartózkodott a dolgozójába. Ki is jött eléjük, ahogyan az Magyarba szokás, hogy üdvözölje a szegregátos iskolai pajtásokat. Azok meg rögtön látták, hogy mennyire meg van pakolva annak a szegény embernek a válla: egy ország gondját cipelte súlyként magával.

De azért a körülményekhez képest mosolygott a pajtásokra. Sőt, körbe is kalauzolta őket. (Gyerekkorában vadakat terelő kalauz akart lenni.) Megmutatta nekik, hogy mije lesz majd a Rásinak, ha majd átadja neki a fele királyságát.

Teccőt a szegreátos iskolás pajtásoknak, amit láttak. El is határozták, ha majd végeznek Lozanba a szegregátos iskolai tanulmányaikkal, Magyarba lesznek letelepedve.

Csak azt sajnálták, hogy nem tudtak sokáig maradni, mert elszaladt az idő. Menni kellett, várta őket a Zoperaház. Ottan jáccották a Dijótörőt.

Hát hol máshol? Felcsúton, a stadijjonba? Észnél légy.

Meg is érkeztek szerencsésen, de kis híján nagy baj történt. Nem volt már hely a Zoperába, minden széket megtőtött a hazai, nem gazdasági bevándorló őslakosság.

Nem stadijjon ez, hogy teli legyen üres szektorokkal, mondta viccesen a Rási egyik szegregátos iskolás pajtása, de lepisszegték.

Törte a fejét a Rási, aztán hirtelen észbe kapott. Nála volt a varázssípja, az idáig mindég kisegítette, ha bajba került. Meg is fújta rögvest, és lássá csodát, egy szempillantás alatt előpattant a Nullkovács Szilveszter.

- Mit parancsolsz kedves gazdám? – kérdezte a Nullkovács Szilveszter.

Ő volt az igazgató a Zoperába, azt kérdezett, amit akart.

Vagy, amit mert.

Kéne a királyi páholy, mondta neki a Rási.

Hát a f@...om nem kéne? Ezt gondolta nagy bátran a Nullkovács Szilveszter. De aztán eszibe jutott, hogy volt neki gyerekszobája.

Megnyithatom a testőrpáholyt is, mondta. Mégis csak szebben hangzik egy paraszthajszállal.

- Parancsoltok gyerekek, valami kis üdítőt?

A szegregátos iskolások nem voltak szokva ekkora jóléthez. Még hogy üdítőt kínájjanak nekik, ráadásul, maga az igazgató.

Pezsgőt kérünk, mondták a szegregátos iskolai pajtás gyerekek.

Szerények voltak, mint az ibolya, nem akarták rögtön a rostos italokkal kezdeni.  Spórolni is kell ugye néhanapján, összehúzni a nadrágszárat.

Hát így esett Rási és pajtásainak kalangya a Zoperába. Nagyon teccőtt nekik minden. Monta is az egyik szegregátos iskolai pajtás, hogy minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg van elégedve.

Csak az a csúnya szegregálozás, az ne lenne. Azzal nem volt kibékülve egyik sem. Nem baj, megvan még a Rási sípja, majd szól a Balog emberminiszternek, az elintézi egy szemhunyásnyi idő alatt. Ügyes ember, nem hijába lelkipásztor, nehezebb dolgokat is megoldott már.