Övé itt minden, ami még nem, azt megszerzi magának.

Ha az államnak magán-nyugdíjpénztárra fáj a foga, akkor hoz magának egy törvényt és övé lesz az is.

Megkaphat bármit, lám, a Molt is milyen szépen visszaszerezte a magyaroknak. Megszűnt az ország energiafüggősége, mondta akkor büszkén a Kedves Vezető.

Viccelt persze, mert szokása ez őneki. Egy frászt szűnt meg ugyanis. A Mol alatt továbbra sem húzódik olajmező, ugyanúgy adja és veszi a benzinnek valót, mint annak előtte. Forgalmazza, másképpen mondva: kereskedik vele.

Néhány milliárdot veszített a Mol visszavásárlásán az állam, de a Kedves Vezető kicsire nem ad. A szerencse forgandó, benne van a pakliban, hogy aki tizenkilencre lapot kér, az veszít.

Így mulat egy magyar úr, legföljebb majd beleugrik a nagybőgőbe.

Zágson, ahogyan azt az ideiglenesen hazánkban állomásozó Zsidó Világkongresszus prominensei mondanák.

Ha a Kedves Vezető kinéz magának valamit, emberei megszerzik neki, bárkié is legyen. A napokban is ez volt, amikor egy Mercedes buszon utaztak az ő jó Tarlós Pistájával, aki főpolgármester Budapesten. Tetszett a Kedves Vezetőnek amit látott, fel volt söpörve szépen minden, a hajléktalanok is eltakarítva erre a kis időre, megvalósult gyönyörű képességük a rend.

Előbb egy ukrán tulajdon szúrt szemet a Kedves Vezetőnek, de a busz nem tudott lassítani, így aztán az a ház kiúszott a képből. Ám a volt Balettintézet épülete már feltűnt neki, ami nem is csoda: szép az ott szemben az Operával, nem véletlenül építődött oda annak idején.

Kié az a ház, kérdezte. A portugáloké, válaszolta a Tarlós Pista.

Akarom, mondta a Kedves Vezető. Vegyed vissza a portugáloktól, én meg majd szépen odaadom a magyaroknak. (Elfelejtették mondani neki, hogy azok az idők már elmúltak, amikor kéz a kézben mentek a még nálánál is kedvesebb vezetők a padlásokat lesöpörni.)

Rendelettel nem lehet, mondta a Tarlós Pista. Jogállam vagyunk, kérlekalássan, ha szabad bátorkodnom. Törvény kellene rá.

Tudom, hogy jogállam vagyunk. Állítsál össze egy előterjesztést, én meg csinálok hozzá törvényt.

Mikorra parancsolod?

Ráér tegnapra, viccelődött a Kedves Vezető.

Tarlós Pista gondterhelten hallgatott. Egyedül annak örült, hogy még nem találták fel a gondolatrendőrséget. Mert most az járt a fejében, hogy ennek itt mellette, milyen hülye kívánságai vannak. És ki tudja, holnap mi kell majd neki: futballpálya, égő csipkebokor, tán még valakinek az asszonyát is államosítaná.

Még jó, hogy a Balogh József asszonyverő vak komondorára nem vetett szemet, kuncogott magában a Tarlós Pista. Az lesz ám a szép világ, amikor az ország összes vak komondora állami tulajdonba kerül.

Magában röhögött, befelé. Úgy, ahogyan csak a sokat próbált beosztottak tudnak: túlélő üzemmódban, a külső szem számára láthatatlanul.