Láttunk mi már karón varjút! Amivel csak azt szeretnénk mondani, hogy nem ma jöttünk a hathúszassal, jól ismerjük a rendőrállam természetét, nem kell nekünk bemutatni. Ha máshonnan nem, a rendőrállamot onnan mindenképpen fel lehet megismerni, hogy brutálisabb a többi államnál, és amikor csak módjában áll, lábbal tiporja Morvai Krisztinát.

Pedig Morvai Krisztinát nem is olyan egyszerű lábbal tiporni! Egyfelől, mert általában kerüli a rendőrcsizmák környékét, másrészt meg Morvai jogásznő az ELTE nevű egyetemen tanít, a Független  Jogászfórum elnöke, civilben pedig Baló György újságíró felesége, két ikergyerekük anyja.

Ettől még persze lábbal tiporhatnák, de mégsem teszik: Morvai jogásznőnek ugyanis normál üzemmenetben is éles, sipító hangja van, harckészültségben, vagy pláne bevetésen, ez az orgánum még a szokásosnál is kellemetlenebb.

Nem tudom, hogy azon a mámoros szeptemberi éjszakán, amikor a Magyar Televízió épülete előtt kitört a forradalom, Morvai jogásznő autóját is felgyújtották-e a védnökük által később tüntetőknek nevezett garázdák. A férj, Baló György kocsiját mindenesetre teljesen taccsra vágták, égett az autó, mint a Reischtag – csakhogy az árpádsávos eszmék árnyékában stílszerűek legyünk valamelyest.

Baló Györgyről leginkább a Szeptemberi Sajnálatos Események óta tudja a szélesebb közvélemény, hogy Morvai jogásznő férje. És persze két ikergyerekük édesapja - ami azért Morvai jogásznőnek biztosan jelent néhány álmatlan éjszakát. Főként abból az aspektusból, hogy ha az anya magunkfajta, az apa pedig magukfajta, akkor a közös gyerekek törvényileg vajon magunk-, vagy magukfajták?

Nagy magyar sorskérdés ez, nem szabadna csak úgy, szó nélkül elmenni mellette.

De hagyjuk a szerencsétlen sorsú gépkocsit, a nyilvánvalóan frusztrált identitású ikreket, s fókuszáljunk annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy miként járt Morvai jogásznő a rendőrállammal?

Legyen elég annyi, hogy rosszul. Amin persze nincs mit csodálkozni, egy rendőrállammal általában mindenki rosszul jár, kivéve persze a rendőröket, és azokat, akiknek már az óvodában is rendőrállam volt a jelük. Ám Morvai jogásznő ügyfeleire még az átlagosnál is jobban rájárt a rúd, a rendőrállam ugyanis semmibe vette a Szabadság téri garázdák jogait, ezért érthető, ha Morvai jogásznő most kegyelmet kér az elkövetők számára. Mert volt elkövetés, azt nem nagyon lehet vitatni. Bár akadtak, akik megpróbálták, elhitetni a több millió tévénézővel, hogy amit a saját szemükkel láttak, az nem igaz: huligánnak öltözve valójában rendőrök gyújtogattak a Szabadság téren, még szegény Wittner Máriát is megtévesztették ezzel, elhitették vele, hogy megint 1956 van, s a TV székház büféjéből ingyen zabrálható a Túró Rudi.

Morvai jogásznő most, több mint fél évvel a történtek után, új fejleménnyel rukkolt elő. Nevezetesen azzal, hogy a Szeptemberi Sajnálatos Eseményeket követő két éjszakán a rendőrség kínzótábort rendezett be a Magyar Rádió udvarán, ahol békésen sétáló diákokat és unokákhoz igyekvő nagymamákat ávós módszerekkel vegzáltak. Morvai jogásznő később egy riporteri kérésre az ávós módszereket ávós-gestapós módszerre finomította, de ez mit sem változtat leányzó fekvésén.

A kérdés persze az, hogy igazak-e a Morvai jogásznő által fél évvel az állítólagos események után előkapott történetek? S ha igen, akkor miként lehetséges, hogy ezekről idáig mindenki mélyen hallgatott?

Kezdenénk azzal, hogy a Magyar Rádió nem a külvárosban van. Nem is egy Budapesttől távoli erdőben, netán egy szupertitkos bunkerbe rejtve, még csak nem is a Zengőre, vagy a Tubesre lett telepítve. A Magyar Rádió udvara pedig ugyanott van, ahol maga az intézmény, a főváros közepén. Ha ilyen helyen valami történik, az biztosan hamar nyilvánosságra kerül.

Hozzátennénk, hogy a Magyar Rádióban a létszámleépítések ellenére még mindig sok és főként sokféle ember dolgozik. Ennél fogva sok és sokféle történet kering a dolgozók között - a kormánnyal nem rokonszenvezők táborában például egy, állítólag az intézmény elnökétől származó e-mailt köröztetnek. Ebben a Rádió elnöke arra szólítja fel a dolgozókat, hogy hallgassanak arról, amiről tudnak, és az is benne van az e-mailben, hogy a takarítónők még három nap elteltével is felmosóronggyal próbálták eltüntetni az udvarról a vérnyomokat. Ami még ennél is érdekesebb, a fent említett elektronikus levél csak a jobboldali kötődésű rádiósok gépére jutott el, a többiek vagy másmilyen e-mailt kaptak, vagy semmilyet.

Nyilván az is a rendőrállam brutalitását bizonyítja, hogy a rendőri vérengzést igazoló tanúkat idáig sikerült teljesen elhallgattatni - hangfelvétel nem szivárgott ki, sem fotót, de még egy árva videót sem sikerült kicsempészni, ami alátámasztotta volna Morvai jogásznő vádjait. Gondolhatnánk, hogy a rendőrállam pribékjei mesterei a szakmájuknak, ám ehelyett inkább azt feltételezzük, hogyha tényleg kínzóhelyet rendeztek volna be a Rádió udvarán, akkor most nem csupán Piroska néni elbeszélésére lennénk utalva.

A Piroska névre hallgató nagymama ugyanis – az egykori mesében még nem a nagyit, hanem a hozzá igyekvő unokát hívták Piroskának – beszámolt elfogásának történetéről, ám attól eltekintve, hogy mélyenszántón, és hazafias elszántsággal nézett a független kamerába, semmilyen más bizonyítékkal nem szolgált. Persze, ez is csak a rendőrállam erkölcsi sivárságát bizonyítja: olyannyira romlottak, hogy még a bizonyítékokat sem gyártottak maguk ellen! Olyan szakszerűen kínoztak meg védtelen embereket a Rádió udvarán, hogy még az érintettek sem tudtak konkrétumokkal szolgálni!

Ráadásul még az is kiderült, hogy a kérdéses időben egy fideszes képviselő is ott volt a Rádióban, s ő semmilyen rendkívüli dolgot nem észlelt. Persze az is elképzelhető, hogy a rendőri cinizmusnak olyan magas fokával állunk szemben, amikor már a fideszes képviselőket is hamísítják.

Sajnos, elmúlt már a jelmezbálok ideje, így közel egy évet kell várnunk arra, míg a Független Jogászfórum kellemetlen hangú elnök-asszonya előrukkol az újabb farbával: azzal, hogy sajnálatos események idején többen is felismerték a Szabadság téren a felkelőnek öltözött Gyurcsány Ferencet, amint Molotov koktéllal a hóna alatt a szovjet emlékmű irányába lopakodott. A szemtanúk valami csőszkunyhót is emlegetnek majd az amerikai követségen berendezett békaember-képző központ közelében, de erről utóbb kiderül, hogy csak Kóka János legújabb vállalkozásáról van szó - a gazdasági miniszter ugyanis nem kevés luxusprofitot bezsebelve, a jugoszláv partizánokkal a csevapcsicsa licencére cserélte a paprikás csirke receptjét.

Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság - www.nepszava.com - számára írt cikk szövegének írott változata