Ha józanul nézzük, szigorúan a tényeket számba véve, akkor a magyarság szempontjából tökéletesen mindegy, hogy mit gondol Schmitt Pál a magyar nyelvről. Isten, ha van, röhög rajta, a Sátán, létezése esetén, dettó. Merthogy mindkettőjükről értekezik a mi köztársasági elnökünk abban a leiratban, amelyet a leendő alkotmányhoz készített az ilyen esetekben joggal elvárható műgonddal, míves mélységnek álcázva a nagy jóindulattal akár magvasnak is nevezhető agyfutamait.

Teljesen érdektelen, hogy mi a véleménye Schmitt Pálnak a magyar nyelvről, vagy bármi másról, különös tekintettel arra a saját maga által közkinccsé tett tényre, miszerint ő ezen legújabb posztján nem ellensúly, hanem motor kíván lenni. Vagyis, magyarra fordítva a szavait, józan ésszel nem képzelhető el olyan törvény, amit Schmitt Pál azonnal, mondhatni, lóhalálában ne írna alá.

Sőt, Betlen János valamikori műsorának címével szólva: Pali házhoz megy. Legutóbb legalábbis ez történt: annyira megtetszett neki egy, a parlamenti kétharmad által elfogadott jogszabály, hogy nem győzte kivárni, amíg azt futárral, vagy más hagyományos módon eljuttatják hozzá a Sándor Palotába - maga lejtett el aláírni az Országházba, nem kis zavart és riadalmat okozva ezzel az ilyen különös dolgokhoz nem szokott szakszemélyzet köreiben. Egy motortól persze nem lehet elvárni, hogy akár csak egyetlen percre is leálljon - a motornak mozgásra van szüksége. A motor folyamatos mehetnékben van, ettől motor ő, ha nem így tenne, nem motor lenne, hanem valami más.

Teszem azt, köztársasági elnök.

Hanem hát, lenne itt más is, nemcsak a kereszténység, amely oly hosszan és mókásan lett taglalva az új alkotmányhoz kapcsolódóan. Schmitt Pál ugyanis a magyar nyelv fontosságáról is értekezett ugyanebben a dolgozatban, ami egyfelől azért is derék dolog, mert hősünk szemmel láthatóan még annak tudatában sem riadt vissza az ezzel való foglalkozástól, hogy írása alapján egyértelmű: nem véletlenül tartják a magyart a világ egyik legnehezebb nyelvének. Nem mintha nem lenne joga bárkinek a magyar nyelv fontosságáról értekezni, még szakirányú végzettség, vagy a tárgyas ragozás alapvető ismerete sem szükséges hozzá: ha valaki szólni kíván a magyar nyelvről, nincs ember, aki e jogától őt megfoszthatná.

Talán azt nem kellett volna leírnia Schmitt Pálnak, hogy a magyar nyelv érzelemrokonító forraszték. És nemcsak azért zsenánt ez valamelyest, mert ennek az égvilágon semmi értelme, de azért is, mert bűntudatot kelt az állam polgáraiban, akik azt hiszik, hogy meghülyültek, és ezért nem értik az érzelemrokonító forrasztékot.

Nyilván Schmitt Pál is tudta, hogy az érzelemrokonításon alapuló forrasztéknak az égvilágon semmi értelme, de meggyőzte magát, hogy ezeknek ez is jó lesz.

Ha ez utóbbi, akkor nem járt messze a valóságtól. Jelen állás szerint ezeknek ugyanis minden jó. A kilenc évre sajtó-smasszernek kinevezett média-lady is jó, a visszamenőlegesen kivetett 98 százalékos különadó pedig egyenesen szuper. (Az pedig, ahogyan Varga Mihály a napokban elmagyarázta az OTP-nek, hogy nekik miért jó a bankadó, sokáig meghaladhatatlan csúcsnak tetszik.)

Ha nekünk minden jó, akkor számunkra Schmitt Pál is tökéletesen megfelel. Köztársasági elnöknek talán kissé necces, ám az érzelemrokonító forrasztékok közül messze ő a legmegkerülhetetlenebb.