Most & Itt

Ott, ahol a párt szakad

Ha én párt volnék, teszem azt MSZP, fognám magam, és minimum kétfelé szakadnék. De inkább háromfelé, merthogy ennyi párt is bőven kitelne...

Ha én párt volnék, teszem azt MSZP, fognám magam, és minimum kétfelé szakadnék. De inkább háromfelé, merthogy ennyi párt is bőven kitelne belőlem. És minél hamarabb jönne ez a szakadás, annál jobb lenne nekem. Ha jót akarnék magamnak, nem halogatnám a műtétet sokáig - minél később kerül rá sor, annál rosszabb. Annál kisebb az esély a túlélésre.


És nem félnék attól, hogy mostantól nem egy párt lennék, hanem kettő, vagy esetleg három. Így sem egy párt vagyok már: ahány önjelölt vezér, annyi párt van ebben az egy pártban.

Ha platformnak nevezik őket, akkor is.

És sehol nincs az megírva, hogy a Fideszt csak egyetlen párt – jelesül az MSZP – taszíthatja le a trónról. Megteheti ezt több párt is – sőt, jelen állás szerint csak több pártnak van erre esélye. Több, egymástól különböző, de együttműködésre képes pártnak. Olyan pártoknak, amelyek másként politizálnak, ám közös az értékrendjük, vagyis – szemben a Fidesszel, – demokratikus alapon működnek.

Minderre lenne igény, hiszen a jelenlegi kormányzópártról bebizonyosodott, amit már korábban is tudni lehetetett: hogy hazug és demagóg, pökhendi és populista, nemzetellenes és nemzetvesztő. Lebontja a demokratikus intézményeket, leépíti a szólásszabadságot, lejáratja az országot.

A mostani MSZP, jelen állapotában, száz év alatt sem tudja leváltani Orbán kormányát. Nem mintha a Fidesz leválthatatlan lenne. Épp ellenkezőleg: nagyon is selejtesre sikeredett mű, hozott anyagból összetákolt, magát erősnek mutatni akaró, ám valójában rozoga tákolmány. Félelmetesnek látszó Vezérrel az élén – aki egyébként csak addig félelmetes, amíg félünk tőle.

Van igény a leváltásukra, ez onnan is látszik, hogy rohamosan növekszik a párttól távolodó, a bizonytalanok táborát növelők száma. Ettől azonban a másik oldalon még nem lesz jobb, legföljebb kevésbé rossz.

Azoknak, akik kiábrándultak a Fidesz szemfényvesztéseiből, vagy soha nem is dőltek be a csalárd mutatványnak, most még nincs hová szavazniuk. Az MSZP ugyanis nem egy párt, hanem több. Benne van Gyurcsány Ferenc pártja – van, akinek ez az irány tetszik. Benne van Szanyi Tibor pártja – sokan vakon követnék Szanyi kapitányt, bárhová is indul. És szabad szemmel is jól látható benne a sokak számára szimpatikus „régiek” pártja: Lendvai Ildikó, Kovács László, Kiss Péter, Szekeres Imre pártja ez.

Talán még a jelenlegi pártelnöknek, Mesterházy Attilának is vannak követői, lehet, még neki is van pártja a baloldalon.

Csak látszólag járna rosszul az MSZP, ha ma szétszakadna, valójában jól jönne ki ebből a katarzisból. Mert vannak, akik kedvelik Gyurcsányt, de azért nem mennek a MSZP-vel, mert nem értenek egyet Szanyival. Vagy: szeretik Szanyit, de unják már a párt régi embereit. Vagy: épphogy az „öregekkel” szimpatizálnak, ám sok nekik Gyurcsány tempója, ki nem állhatják a stílusát, dinamizmusát.

Ha három párt lenne az egyből, mindenki, aki nem akar a Fideszre szavazni, megtalálhatná a maga politikai tömörülését. Talán még azok is választhatnának maguknak ehető ételt a bővülő étlapról, akik korábban soha nem szavaztak a szocialistákra.

Nincs ma olyan párt, amely képes lenne elküldeni a mostani kormányt. De nem is kell, hogy egyetlen egy párt váltsa le Orbánékat, semmi szükség rá, hogy egyetlen párt lépjen a mostani egy-párt helyébe.

A műtétet már nem sokáig lehet halasztani – minél később fekszik kés alá a paciens, annál rosszabbak a gyógyulás esélyei.

Sokan és egyre sürgetőbben várnak a gyógyulásra.

Most & Itt
2011.01.31 22:01

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.