Oszt jónapot - újratöltve
A vita eldőlt: kár olyan illúziót kelteni, hogy ez a helyzet - akár alkotmánybírósági döntésekkel - megváltoztatható lenne. Ezt mondta szerda délutáni sajtótájékoztatóján a magán-nyugdíjpénztárakkal kapcsolatban a Magyar Köztársaság miniszterelnöke.
Sok szégyenteljes dolgot hallottunk tőle az elmúlt nyolc hónapban, ám ez a mondat, ha lenne ilyen verseny, aranyéremre lehetne esélyes a Cinikus és Antidemokratikus Mondatok Világkupáján.
Nincsenek illúzióink, nem is voltak soha. Miért is lettek volna! Ismerjük Orbánt, mint a rossz pénzt, sőt még annál is jobban. Semmi jóra nem számítottunk, és sejtéseink sajnos beigazolódtak.
Tudtuk, hogy mindenre képes. Nemcsak akkor, amikor kordont bontott, és nemcsak azért, mert nem ők kapták a legtöbbet.
A 2006-os választási kampány finisében Orbán, az ellenzék vezéreként nyílt törvénysértésre szólította fel híveit. Elmarasztal az OVB, mondta 2006. áprilisában a Fidesz aktivistáinak szóló eligazításon, megvédenek a jogászok, oszt jónapot.
Ez Orbán Viktor jogvégzett magyar állampolgár viszonya a joghoz. Ez a véleménye a Magyar Köztársaság mostani miniszterelnökének a törvényről. Amikor arról beszél, hogy a törvényt mindenkinek be kell tartani, akkor a saját törvényére gondol. Amikor azt mondja, hogy az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezők, akkor ezt úgy érti: abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság az ő kedve szerinti döntést hoz.
Ha nem, akkor, jaj a jognak, jaj a törvénynek, Alkotmánybíróságnak, Költségvetési Tanácsnak, jaj mindenkinek, aki ellenszegül azt akaratának.
Amikor néhány hónappal ezelőtt az Alkotmánybíróság egyhangúlag jogsértőnek nyilvánította a visszamenőleges hatállyal kivetett különadót, Orbán mérgében megnyirbálta a testület jogkörét. És láttuk az Európai parlamentben eltorzult arccal, rekedten kiabálni – épp csak a cipőjét nem vette le, hogy azzal üsse az asztalt.
Most, ha lehet, még a korábbiaknál is jobban bevadult. Nincs rá jobb kifejezés: Orbánnak elgurult a gyógyszere. Merthogy, még nem is döntött az Alkotmánybíróság a magán-nyugdíjpénztárakban felhalmozott pénzek lenyúlásával kapcsolatban, már üzent is nekik a miniszterelnök. Hogy eszükbe ne jusson túl sokat agyalni a határozaton. Mert mindegy, hogy mit mondanak, érdektelen, bármit is határoznak.
Elképesztő: a Magyar Köztársaság miniszterelnöke fenyegető üzenetet küld egy kormánytól független testületnek. Nekünk, embereknek is üzent ezzel, az ukáz így szólt: ne legyenek illúzióink.
Minden falusi futballcsapatban volt egy olyan gyerek, aki uralkodni akart a többieken. Aki akkor is azt mondta, hogy gól, amikor a vak is látta, hogy nem jutott túl a gólvonalon a labda. Aki, ha kézzel ért a játékszerhez, azt hazudta, hogy csak a válla volt. Igaz, a falusi pályán ezt a gyereket előbb-utóbb jól pofán vágták a többiek. Elzavarták az anyjába, játsszon egyedül, ha nem képes betartani a szabályokat.
Vettük az adást miniszterelnök úr, nincsenek illúzióink. Kérdéseink vannak: honnan ez a diktatórikus hajlam? Hazulról hozott, öröklött tulajdonság, netán a gyerekszoba hiánya?
Nincsenek illúzióink, de reményeink még lehetnek. Abban reménykedünk, hogy mi vagyunk többen. És, hogy bár nem vagyunk ludak, disznót győzni azért még tudunk.