Néhány éve került be a magyarországi köztudatba a karaktergyilkosság kifejezés. Új még viszonylag, de már múltja van. Nem túl dicsőséges ez a múlt, szégyenteljes inkább valamelyest, de akkor is a miénk.

A karaktergyilkosságot idáig jobbára a magukat jobboldalinak valló sajtótermékek –és a mögöttük álló megbízóik - használták politikai ellenfeleikkel szemben. A karaktergyilkosság lényege, hogy amint új, veszélyesnek hitt ellenfél lép a politikai porondra, szinte ugyanabban a pillanatban feltálalunk róla egy csomó terhelő adatot. Hogy az illető saját nemét kedveli, és gyanús vállalkozásai vannak. Hogy már gyerekkorában is hazudós volt (ennek igazolására mindig lehet találni néhány egykori iskolai osztálytársat), rosszul bánik a feleségével, elhanyagolja a gyerekeit, éhezteti a kutyáját.

Ha a karaktergyilkosság során előásott állítások között van olyan, ami igaz, akkor jó. Ha nincs ilyen, akkor is jó – legföljebb majd kimosnak az ügyvédek oszt jó napot. Ha meg még ez sem, legföljebb helyesbítés lesz belőle. Hat év múlva. Valamikor. Kit érdekel már akkor egy ilyen mondat, amely így hangzik: X politikusról valótlanul állítottuk, hogy hetente kétszer mosakszik. Vagy: nem felel meg a valóságnak, hogy együtt hál a macskájával, és két gyereke is született tőle? Vagy még: valós tényeket valótlan színben tüntettünk fel, az illető ugyanis nem ott és nem akkor. Valamint nem azt, és nem azért.

Senkit nem érdekel ez már évek múlva. Van újság, amelynek szinte minden számában találni helyreigazítást. Ki olvassa el ezeket?

Nehéz, szakmai jártasságot igénylő munka a karaktergyilkosoké. A tények nem jönnek csak úgy, maguktól a felszínre, ahogy a gyémántot bányászóknak, a karaktergyilkosoknak is mélyre kell merülniük: nehéz és fáradságos dolog felszínre hozni a valódi drágaköveket.

A szorgalmas és ügyes kincskereső azonban az esetek többségében elnyeri fáradozása jutalmát. Hiába a cáfolat, a karaktergyilkosok áldozata sehogyan sem tudja megvédeni magát.

Egy ideje nem csak a karaktereket, hanem az országot is gyilkolják. Évekkel ezelőtt kezdődött ez is, amikor a Fidesz azt kérte az IMF-től, hogy ne adjanak a magyar kormánynak semmiféle hitelt.

Régebben mószerolásnak hívták az ilyet, ma ország-gyilkosságnak mondanám.

Nemrégiben a Valutaalap küldöttsége járt Magyarországon. Nem tapsikoltak mindennek, de alapvetően elégedettek voltak azzal, amit hazánkban tapasztaltak. Úgy látták ezek a szakemberek, hogy Magyarország jó irányba mozdult el. Az IMF-nél nem Gyurcsány Ferenc emberei dolgoznak, de még csak nem is Bajnai Gordon egykori üzlettársai. Független szakértők ők, akiket semmilyen érzelmi szál nem köt Magyarországoz. Mondhatni, mindegy nekik, hogy mi történik az országgal. Illetve csak majdnem mindegy – a rossz tanulók semmilyen iskolai osztálynak nem válnak a javára.

Érdeke hát az IMF-nek, hogy Magyarország jól teljesítsen, de semmivel sem vagyunk fontosabbak számukra, mint Szlovákia, Románia, vagy bármelyik másik ország.

Csupán szeretetből az IMF soha nem simogatná meg a buksinkat. Most mégis ezt tette. Igaz, még nem nagyon: kicsit.

Varga Mihály, aki a Fidesznél gazdaság alapvetéseket szokott elővezetni, közölte a Valutaalap Magyarországon járt embereivel, hogy ne higgyenek a szemüknek. Semmi nem az, aminek látszik. Nincs már itt semmi, minden szét van lopva. Ha valami mégis olyannak tűnne, mintha lenne, az sincs. Legföljebb délibáb. Ma Magyarországon minden rossz, tessék már végre észrevenni! Ezt üzente a Fidesz nevében Varga az IMF-es embereknek. Főleg a gazdasági válság kezelése csapnivaló, mondta, csődben van az ország, rohanunk a szakadék felé.

Most, hogy Robert Fico Szécsényben tárgyalt, az megy a Fidesznél, hogy a szlovák miniszterelnök feltörölte Bajnaival a padlót. Mert, mondják az országgyilkosok, Magyarország ma gyenge, Magyarországgal ma mindent meg lehet csinálni.

Tényleg nem értünk el mindent a szlovákokkal való tárgyalásokon. Én például hiába meresztettem a szemem, sehol sem láttam, amint Fico és kísérete megszaggatja a ruháit, hamut szór a fejére és közben sűrűn mea culpázik.

Pedig nyilván ez lett volna a tárgyalási minimum. A siker pedig ott kezdődik, hogy Fico egy kétnyelvű táblával érkezik, amin a következő felirat olvasható: Az én kurva anyámat!

Német Zsoltnak talán még ez is kevés lenne. Felmosta Bajnaival a padlót, mondaná akkor is, mert a „kurva” szó elé nem tette ki azt, hogy „büdös”. Vagy azt, hogy kib…tt.

Ha Németh Zsolt lenne a külügyminiszter, és a főnöke a miniszterelnök, Fico már nyilván könyörögne, hogy vegyük végre vissza tőlük Felvidéket. Vagy legalább abba egyezzünk bele, hogy Szlovákiában a magyar nyelv legyen kötelező mindenhol.

Németh Zsolt nem ma jött le a falvédőről. Régi motoros ő a szakmában, húsz éve is van már annak, hogy egy bátor pillanatában azt mondta: agyagba döngöljük a kommunistákat. Pedig ebben a történetben valahol a határon túl élő magyarok lennének a fontosak.

Most megint döngölés van – előre megfontolt szándékkal elkövetett országgyilkossággal súlyosbítva.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írcikk írott változata