Most & Itt

Orgován Béla for President

Az, hogy egy büntetett előéletű, tanulatlan, korábban közmunkásként is dolgozó Orgován Béla nevű illetőt olyan sikeresen vezettek vissza a...

Az, hogy egy büntetett előéletű, tanulatlan, korábban közmunkásként is dolgozó Orgován Béla nevű illetőt olyan sikeresen vezettek vissza a munka világába, hogy hősünk semmi emberből hirtelen egy országos ismertséggel bíró brókercég vezérigazgatója lett, felvet néhány kérdést.

Ez itt a Quaestor új vezérének, Orgován Bélának tápiósági luxuslaka.

Túl azon, hogy a helyzet több mint abszurd, és a Kaya Ibrahim, Joszip Tot nevével fémjelzett egykori fantomcég-botrány legemlékezetesebb momentumait idézi, van itt más furcsaság is.

Azt a tényt ugyanis, hogy immár nem Tarsoly Csaba áll vezérigazgatóként a Qoaestor élén, hanem helyette a fentebb említett Orgován Béla tölti be a tisztséget, a cég társasági szerződésének módosításában is ki kellett fejezni. Ezt az új társasági szerződést, ahogyan bizonyára a régit is, feltehetően ügyvéd fogalmazta. Ügyvéd vitte el a cégbíróságra, ahol joghoz értő emberek jegyezték be a változást.

Lenne itt dolga az ügyvédi kamarának.


Ez a Quaestor régi vezérének, Tarsoly Csabának budai kulipintyója.

Sok mindent felvet a Tarsoly-Orgován váltás. Még azt is, hogy vajon megtörténhetett-e mindez a mai Magyarországon a Fidesz örök és megbontatlan vezérének tudta és jóváhagyása nélkül?

Most & Itt
2015.03.25 09:03

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.