Most & Itt

Orbi et Urbi

  Néhány nappal ezelőtt Urbán Flóriánt, az egykori válogatott futballistát nevezték ki a Felcsút labdarúgó csapatának vezető edzőjévé....

 

Néhány nappal ezelőtt Urbán Flóriánt, az egykori válogatott futballistát nevezték ki a Felcsút labdarúgó csapatának vezető edzőjévé. A Felcsút jelenleg a honi foci második vonalának harmadik helyén áll, de azért nem kell lesajnálni, már csak azért sem, mert igen fényes jövő áll előtte. Olyannyira, hogy nem csak a jövője, de múltja is fényes, hiszen évek óta ennek a csapatnak az igazolt játékosa Orbán Viktor, a Fidesz jelenlegi elnöke. S bár a pártelnök úr előrehaladott kora és más bokros teendői miatt újabban már csak ritkábban rúg labdába, a klubot ennek ellenére a feljutásra esélyesek között emlegetik.

Urbán Flóriánnak éppen a legjobbkor jött a munkalehetőség, az elmúlt hónapokban ugyanis igencsak rájárt a rúd. Először a REAC kispadjáról kellett felállnia, majd néhány héttel ezután, az RTL Klub is kiadta az útját.

Az RTL Klub nem sportegyesület, hanem kereskedelmi televízió, Urbánnak itt tehát nem fociznia kellett, hanem mások mérkőzéseit kommentálni. Urbán tette is a dolgát, minden alkalommal pontosan megjelent a munkahelyén, ám egy bizonyos szeptemberi napon nagyot hibázott: nem az RTL Klub, hanem – nyilván hirtelen felindultságból - a közszolgálati televízió székházához ment. A híres-hírhedt televíziós ostromnál láthattuk csápolni Urbán Flóriánt. Nem békés nézelődőként, véletlenül keveredett oda, éppen ellenkezőleg: meglehetősen aktív és hangos résztvevője volt az eseményeknek. Urbán Flórián közvetlenül a frontvonalban állt, s bár bézból ütő, Molotov koktél, és más, emberélet kioltására alkalmas tárgy nem volt nála, szabad szemmel is jól kivehető volt, amint öklét rázva, szinte önkívületi állapotban pogózott a székházat védeni igyekvő megszeppent rendőrök előtt.

Urbán utóbb azt mondta, hogy ő csak állampolgári jogaival élt, nem tett semmi rosszat, autót nem gyújtott fel, büfét ki nem fosztott, mindössze kiabált, és harciasan az öklét rázta.

Az RTL Klub általában nem különösebben kényes a politikai megnyilvánulásokra: vélhetőleg a nézettségből kifolyólag, évek óta tűrik Fábry Sándor politikai ámokfutásait. Most azonban Urbánnak nem kegyelmeztek, és miután meglátták a róla készült felvételeket, azonnali hatállyal felmondtak a vehemens szakkommentátornak.

Ám, bármennyire sajnálatos, Urbán Flórián politikai hányattatásai ezzel még nem értek véget, az üldöztetés folytatódott. A hatalomnak, tudjuk, hosszú a karja, mindenhová elér, még a harmadosztályban vitézkedő Veresegyháza csapatáig is. Ebben a kiscsapatban ugyanis Urbán amatőrként, azaz fizetség nélkül, talán csak némi költségtérítés ellenében focizott, ám a tévés székháznál történ szereplése után az elnök megkérte, hogy a következő mérkőzésen sérülésre hivatkozva ne játsszon.

Mielőtt tovább mennénk, hadd dicsekedjek valamelyest: már évekkel ezelőtt megírtam, mennyire jó lenne mindenkinek, ha Orbán a jövőben nem politikával, hanem inkább futballal foglalkozna. Hogy az országnak ez miért lenne jó, azt nem kell különösebben magyarázni. De a Vezénylő Tábornoknak is hasznosabb lenne, ha a futballpályák környékén élné ki győzni akarását, hiszen olyan dolgot csinálhat, amit szeret, s amihez ért is valamelyest. Tudjuk persze, hogy a futball sem csupán a tisztakezű, makulátlan emberek világa, ám Orbán kedvenc taktikai eleme, az egészpályás letámadás, a zöld gyepen mégiscsak elfogadhatóbb, mint a politikában.

Nos, Orbán úgy tűnik, megfogadta a tanácsomat, amit az is bizonyít, hogy néhány hete igen ünnepélyes külsőségek között, nagy csinnadrattával felavatták Felcsúton a Puskás Ferencről elnevezett futballakadémiát. Az avatásra természetesen mindenkit meghívtak, aki számít, még a névadó özvegye, Erzsike néni is jelen volt, de tiszteletét tette az Aranycsapat még két életben lévő tagja is, valamint Mészöly Kálmán, az egykori Szőke Szikla, aki a rendszerváltozás után Orbán Viktor kedvenc lábteniszpartnereként tett szert némi népszerűségre.

Az avatáson kizárólag az ellenzéki párttal szimpatizálók voltak jelen, a kormányoldalról senkit sem lehetett látni a népes vendégseregben. Persze, ez lehetett véletlen is, de azért hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy mégsem az volt. Arra gyanakszunk, hogy ahogyan az egykori kommunisták és ügynökök esetében – a mieink jók, a tieitek gonoszak – hamarosan azzal is szembesülnünk kell, hogy lesznek jobboldali és lesznek baloldali futballklubok. És gondosan ügyelni kell majd arra, hogyha a játékvezető konzervatív, akkor legalább a partjelzők, de legalább labdaszedők liberálisak legyenek. És lesznek szocialista hátvédek, keresztény-konzervatív befejező csatárok, talán még kisgazda kapusokat is láthatunk a zöld gyepen – bár az utóbbiak ritkák, mint a fehér holló, rég bedarálták már őket a Fidesz-közeli hadosztályok.

Van hát két, közel hasonló nevű hősünk. Egyikük, Urbán, aki tavaly szeptemberben, mámoros hangulatban üdvözölte a forradalmat – mely utóbbi egyébiránt érdeklődés hiányában elmaradt – most az Orbán által fémjelzett Felcsút csapatának vezetőedzője lett. Ebből a szempontból tehát a Magyar Televízió épülete előtt randalírozó csőcselék között hadonászó Urbán most annak az Orbánnak lett az előjárója, aki az idén március 15-én a kormány elkergetésére bíztatta híveit.

Orbán és Urbán, Orbi et Urbi.

Áldásunk rájuk: összenőtt, aki összetartozik.

 

A Klubhálón - www.klubhalo.hu - megjelent cikk szövege 

 

Most & Itt
2007.04.16 12:04

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.