- Miniszterelnök úr, jobban van?

- Jobban már nem is lehetnék. És jobban is teljesítek. Miért, mire gondol?

- Hát, hogy mostanában vannak ezek a kényszerképzetei.

- Kényszerképzeteim? Nekem? Maga összetéveszt engem a Kövér Lacival. Ő hiszi magát sámánnak. Nézzen rá, milyen kusza a tekintete. Ha tudná, mennyit röhögünk rajta otthon az asszonnyal.

- Nem tévesztettem össze senkivel, miniszterelnök úr. Ön és Kövér úr, hogy is fogalmazzak finoman, hogy ne legyen bántó, amit mondok, szóval, mindketten nagyon karakteresek.

- Ezt a karakter kifejezést nem szeretem. A gyilkosság jut róla az eszembe. Karaktergyilkosság, tudja. Amúgy, milyen kényszerképzetekre gondol?

- Ön egy ideje Magyarországnak képzeli magát.

- Még hogy én? Mikor mondtam ilyet?

- Legutóbb tegnap, Strasbourgban. Hogy az Unióban támadják Magyarországot.

- Miért? Nem így van?

- Ha Ön Magyarország, akkor természetesen ez a helyes kifejezés. De Ön a legjobb tudomásunk szerint nem Magyarország, miniszterelnök úr. Ha kíváncsi rá, netán elfelejtette volna, esetleg a nagy meleg miatt nem ugrik be hirtelen, akkor most elmondom: Önt Orbán Viktornak hívják.

- Jó, hogy ezt mondja. Mert mondanak engem mindennek az emberek a hátam mögött. Kiskondásnak, Kisgömböcnek, Zsebnapóleonnak… ha megengedi, nem is sorolnám, mert a legtöbb becenevem nem szalonképes.

- Tehát, akkor tisztáztuk, hogy Ön nem Magyarország. Vagyis, Brüsszelben, Strasbourgban és úgy általában, a világ demokratikus felén nem Magyarországot, hanem Önt támadják.

- Engem még nem támadott meg senki. Jól is néznénk ki! Fizetem közpénzből a TEK-et, hogy megvédjenek, még csak az kéne, hogy ezek után megtámadjanak.

- Félreértett miniszterelnök úr. Nem fizikailag támadják, hanem az intézkedéseit bírálják. A demokráciáról vallott felfogását, ha szabad így fogalmazni.

- Szabad. Miért ne szabadna? Szabad országban mindenki úgy fogalmaz, ahogy szabad. Na jó, félre a viccel: szerintem a magyar embereket bántják. Meg vannak ránk sértődve, irigylik az eredményeinket, ezért feszültek és frusztráltak. Európa hanyatlik, a Nyugatnak bealkonyult, Keletről fúj a szél.

- Nem a magyar embereket bírálják, hanem Önt.

- Ezek szerint én nem vagyok magyar ember?

- Ön magyar ember, miniszterelnök úr. De nem magyar emberek. Érti a különbséget?

- Persze, hogy értem, nem vagyok én Kövér Laci. A magyar emberek 2010-ben felhatalmaztak bennünket…

- … a kormányzásra, miniszterelnök úr. Jobb életet vártak Önöktől, mert ezt ígérték nekik. Önök nem arra kaptak felhatalmazást, hogy lerombolják az országot, és ellenségünkké tegyék a fél világot.

- Nekünk nincsenek ellenségeink. Irigyeink vannak, akiknek nem tetszik, hogy sikeresek vagyunk. De Azerbajdzsánban például szeretnek bennünket.

- Négymillió szegény él ma Magyarországon, ekkora nyomor a háború óta nem volt. Látta a hosszú sort, amikor ételt osztottak a Blahán?

- Nekem azt mondták, hogy a rezsicsökkentést írták alá.

- Menekül a tőke miniszterelnök úr, gyakorlatilag megszűnt a hitelezés.

- Mi a magyar emberek érdekeit védjük a bankok ellen.

- Háromszáz forint a krumpli kilója, háromszáznyolcvan a sárgarépa, az alma négyszáz.

- Úgy látom, Ön nem a termelők, hanem a multik oldalán áll. Miközben mi az emberek érdekeit képviseljük.

- Itt van a trafik-mutyi.

- Semmilyen Trafik Matyi nevű urat nem ismerek. Valami maffiózó?

- Nem Matyi, hanem mutyi.

- Mutyi, az nincs. Minden törvényesen zajlott. A mi törvényeink szerint. Egészséges életmódra kívánjuk nevelni a fiatalokat, azt akarjuk, hogy kevesebbet dohányozzanak.

- Ezért van tüdőgondozóban is dohánybolt. Meg iskolával szemközt.

- Még be kell járatni a rendszert, de már most látszik, hogy működőképes.

- Végezetül, nyugtassa meg az Önért aggódókat: ugye, már nem képzeli Magyarországnak magát?

- Nem képzelem magam Magyarországnak, ugyanis én vagyok Magyarország. Miért, jobb lenne, ha Bonaparte Napóleon lennék?