Most & Itt

Orbán Viktor telefonlopási ügybe keveredett

Nem Orbán Ráhel barátnőinek telefonjait lopták el a tavaly szeptemberi lagzin, hanem Orbán Viktor miniszterelnökét. Ezt tudta meg a hvg.hu rendőrségi...

Nem Orbán Ráhel barátnőinek telefonjait lopták el a tavaly szeptemberi lagzin, hanem Orbán Viktor miniszterelnökét. Ezt tudta meg a hvg.hu rendőrségi forrásból, ahol nem cáfolták, igaz, meg sem erősítették az értesülést.


Mi, úgyis, mint adófizető polgárok, fellégezhetünk, mert nekünk már ennyi is elég ahhoz, hogy nagy kő essék le a szívünkről: ezek szerint mégsem az van, amire még gondolni is alig mertünk, mégsem Orbán Ráhel és néhány Ráhel-közeli nőnemű pajkos (pajzán?) mulatságáról készült felvételek nyilvánosságra hozatalát kell megakadályozni mindenáron. A minden ár amúgy majdhogynem szó szerint értendő: szavahihető szakemberek, valamint más hozzáértők szerint mindezidáig százmillió forintnál is többet költöttek a két mobiltelefon felkutatására. Hatvan embertől – a lagzi személyzete – vettek DNS-mintát, az egyéb műveleti cselekményekről, valamint az ezekkel járó költségekről most nem is szólva.

Nem pazarlás fennforgásával, vagy éppen hatalmi túlkapással állunk hát szemben, ahogyan azt első, felszínes megközelítésben gondolhattuk. Épp ellenkezőleg: ha valóban a miniszterelnök mobilját fújta meg valaki a lánya lakodalmán, akkor a rendőrségi nyomozás kifejezetten visszafogottnak tekinthető. Mi, egyszerű halandók, akik még soha sem voltunk miniszterelnökök, és eddigi életünk során fel sem merült bennünk, hogy a lányunk lakodalmán hatvanfős személyzet szolgálja a nagytekintetű vendégsereg kényelmét, ha akarnánk, sem tudnánk felfogni, milyen fontos hívószámok, netán nemzetbiztonsági szempontból stratégiai jelentőségű adatok lehetnek egy miniszterelnöki telefon SIM-kártyáján. Nem csupán politikusok és befolyásos vállalkozók elérhetőségei, vagy éppen a magyar atombomba indítási kódja, esetleg az őszi önkormányzati választások időpontja, de még az sem kizárt, hogy a Felcsút kezdőcsapatának összeállítása is rajta van.

Sajnos, azonban ez csupán a történet egyik változata. Mert vannak, akik szerint a fentiekből egyetlen szó sem igaz. Nem Orbán Viktor hagyta őrizetlenül a mobilját a lánya lagziján, hanem minden úgy van, ahogy korábban sejtettük: a pajkos leánygyermek és barátnőinek mulatozásáról készülhettek olyan felvételek, amelyek miatt most a fél ország rendőrsége, valamint a TEK állományának nem elhanyagolható hányada folyamatosan szolgálatban van. Csak hát, így a hozzáértők, egy olyan országban, ahol nincs pénz oktatásra, és összeomlóban az egészségügy, nagyon zsenánt lenne bevallani, hogy felelőtlen fruskák mobiljaira költenek milliókat. Ezért kellett előrángatni a második verziót. Meglebegtetni, hadd repüljön rá a sajtó, rágicsálják, mint a gumicsontot.

Talán akkor járnánk a legjobban, ha előkerülne a telefon, s kiderülne: nincs rajta semmi érdekes. Mert hát, hogyan is volna?

Ahogy az egyszeri közrendőr mondja egy gyilkosság helyszínén: nem történt semmi érdekes emberek, tessék oszolni, és szépen hazamenni!

Most & Itt
2014.07.18 09:07

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.