Most & Itt

Orbán Viktor szomorú

Több internetes portál is a hónap viccének nevezte a magyar miniszterelnök Rómában tett kijelentését. S bár a viccmesélő mezőny nálunk...

Több internetes portál is a hónap viccének nevezte a magyar miniszterelnök Rómában tett kijelentését. S bár a viccmesélő mezőny nálunk nagyon erős – legutóbb Varga Mihály az elromlott hűtőszekrényekkel és a kicserélendő televíziókkal próbált mosolyt varázsolni a megfáradt magyarok arcára – nincs okunk kételkedni az előkelő helyezésben.


Magyarország egy gazdasági és társadalmi siker küszöbén áll – ezt mondta Orbán Viktor az olasz fővárosban, a Kereszténydemokrata Internacionálé vezetőségi ülésén. Amiből több dolog következik.

Az például, hogy Orbán Viktor, nem először hosszúra sikeredett politikai pályája során, ezúttal is emberi és politikai nagyságról tett tanúbizonyságot. Jelesül azzal, hogy még a legnehezebb időkben is igyekszik derűssé tenni népe mindennapjait: nem lehet olyan rút az IMF, nem lehet annyira gyarmatosító az Unió, nem lehet annyira hazaáruló az ellenzék, hogy ő ne próbálna meg kikacsintani a homlokát övező borús redők mögül.

Vagyis, nem igaz, az a sokak által egyre gyakrabban hangoztatott állítás, hogy a miniszterelnöknek nem sikerült feltöltenie a lemerült akkumulátorait. Hogy arcvonásai szétestek, nem ura a szavainak, összevissza beszél. Az sem felel meg a valóságnak, amit szintén sokan szóvá tesznek, hogy Orbán Viktor minden kapcsolatát megszakította a realitásokkal, mindenütt ellenséget sejt, fantomok ellen csatázik, démonokkal hadakozik.

Ha pedig azt vesszük hogy a miniszterelnök valójában szomorú, annál inkább értékelni kell, hogy rosszkedvével és szorongásaival nem terheli az ő szeretett népét. Nem tesz a szükségesnél több súlyt a vállunkra, nem akarja, hogy bennünket is nyomasszon az, ami számára már-már elviselhetetlen.

A miniszterelnök ugyanis csalódott. Nem az ujjunkból szoptuk ezt a megállapítást, Kovács Ferenc mondta nemrégiben. Ha valakinek, neki hinnünk kell: ő a Videoton élő legendája, játékosként olimpiai bronzig vitte, edzőként pedig többször is csúcsra járatta a fehérvári csapatot. Ebből kifolyólag a fehérvári VIP-páholyban és más fontos mérkőzéseken együtt nézik Orbánnal, mi történik a pályán.


Legutóbb a Puskás Ferenc stadionban tapasztalhatták meg közösen, hogy hiába áll a kétharmad, mint a cövek, a hollandok figyelmét mindez elkerülte, és úgy elverték a magyar válogatottat, mint szódás a lovát. Csalódott volt a miniszterelnök, mondta a meccs után Kovács Ferenc, háromnegyed órán át kellett vigasztalni. Mert győzelemre számított titkon Orbán Viktor, de pontszerzésre mindenképp. Erre kaptunk négy gólt, cserébe csupán egyetlen, ebül szerzett tizenegyesből sikerült válaszolnunk.

Végül azért összeszedte magát a miniszterelnök, elhitte, amit Kovácsék mondtak neki: hogy vannak bíztató jelek, a közönségnek például van tartása és szereti ezt a csapatot.

És itt most meg kell állnunk egy pillanatra, egyetlen rövid, ám annál mélyebb főhajtásra. Hogy mennyire unortodox nálunk minden. Van egy miniszterelnök, aki maga alatt van, ha a nemzeti csapatot elpáholják, ugyanakkor hihetetlen emberi tartásra utal, ahogyan minden más csapást emelt fővel visel. Orbánt ugyanis nem rendítette meg, hogy a magyar gazdaság recesszióba hajlik, hogy az infláció magasabb, mint az Unió legtöbb államában, hogy a foglalkoztatottság csak közmunkásoknak nevezett rabszolgahad számaival kozmetikázva tűnik elfogadhatónak. Nem szomorítja el az sem, hogy megtűrt páriák lettünk Európában, hogy befolyásos, ismert politikus még véletlenül sem jön Magyarországra, hogy a magyar vezetőket sehova sem hívják, és Merkel is csak azért fogadja nagy nehezen Orbánt, hogy a szőnyeg szélére állítsa és leb…a*, mint a pengős malacot.

Orbán mindezt férfiasan viseli - egy régi dakota mondás szerint nem az a legény, aki üt, hanem az, aki állja.

Ráadásul most még a Videoton is kikapott három góllal a Genktől, ám nagy összegekben fogadnánk, hogy a miniszterelnököt még ez sem töri meg: továbbra is hisz a Matolcsy által kitalált tündérmesében, és Varga Mihály szép látomásában, miszerint a magyar lakosság fogyasztása növekszik azáltal, hogy elromlik a hűtője, és le kell cserélnie a tévékészülékét.

Ha szabad bátorkodnom, én azon kevesekkel értek egyet, akik azt mondják, hogy jövőre jobb lesz: szerzünk mi még pontot a hollandoktól!

* lebaltázza

Most & Itt
2012.09.23 10:09

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.