Majdnem pontosan két évvel ezelőtt, 2008. október elején Orbán Viktor a XIV. Polgári Gondola rendezvényre tartva, az őt szállító autóban interjút adott az OV tévé stábjának. Meglepően őszintén és szokásától eltérően egyértelműen fogalmazott a Fidesz leendő kormányzásáról. Azóta sem hallottunk tőle ilyen világos beszédet, már csak ezért is érdemes idézni néhány akkori mondatát:

„… senkinek se legyenek illúziói, ha jön egy polgári kormányzás, amely a lehetőségekhez

képest a legjobban teljesít, nem lesz ilyen hazug, kiégett, tehetségtelen, álszent és ripacskodó, mint a mostani kormányzat, attól még ez nem fog mindig tetszeni ezeknek az embereknek. Majd lesz Orbán, takarodj is természetesen, és a torkok ugyanazok lesznek, ahonnan ezek a hangok jönnek, mint amelyek most, azt hiszem".

Lesz hát Orbán, takarodj, maga a mostani miniszterelnök ígérte, még ellenzéki korszakában. Jelenleg ez még persze odébb van, a Fidesz és a nemzet örökös miniszterelnökének népszerűsége töretlen, mint a száron hagyott tengeri - a Fidesz, ahol tud, tarol, mint az úthenger.

A társadalom döbbenten, sokkos állapotban figyeli a magyar történelemben évtizedek óta nem tapasztalt ámokfutást. A szakszervezetek hallgatnak, Gaskó, Éger és egyéb urak sunyin lapítanak, Cser Ágnesnek, és a hozzá hasonló „érdekvédőknek” nyoma veszett. A pedagógusok szószószólói sem hallatják a hangjukat, annak ellenére, hogy ők még ígéretet sem kaptak arra, hogy javulnának az életkörülményeik, a kilátásaik.

Pedig ez a mostani kormány, a sorozatos győzelmek ellenére nem egy verhetetlen csapat. Éppen ellenkezőleg: csapnivalóan pocsék, vagy legföljebb középszerű játékosokból áll, minden poszton elkélne egy-egy jó igazolás. A védősor gyakran luftot rúg, a középpályások nem tudják megtartani a labdát, a csatárok pedig az égbe lövik a helyzeteket.

Mégis, ahol pályára lépnek a fiúk, nyernek. Nincs ebben ellentmondás: gyenge a mezőny, sőt, azt kell mondanunk, hogy nincs ellenfél.

Vidékre szakadt egykori baráttal beszélgettem a napokban. Nem kedveli Orbánt és a Fideszt, még sohasem szavazott rájuk. Mégis, azt mondja, nem örülne, ha már most megbuknának. Azért nem, mondja, mert a másik oldalon jelenleg nincs olyan erő, aki hitelesen megjelenhetne.

Nemcsak ilyen erő nincs, tegyük hozzá – semmilyen erő sem látszik a Fidesz ellenében. Néma döbbenet van, sokkos állapot. A bankok igyekeznek jó képet vágni a dologhoz, és titokban azt méricskélik, miként tudnák a veszteségeiket mérsékelni. (A részvényeseik ugyanis nem díjazzák, ha a megszokottnál és az elvártnál kevesebb szelvényt vagdoshatnak, hiába hatalmazták fel a zemberek erre a nemzeti együttműködés kormányát).

A multik közül a TESCO-val lesz a legjobban kiszúrva. Szív még a Spar és az Auchan, a nemzeti érzelmű CBA, úgy tűnik, megússza: sok kis cégből tevődik össze a cég, s bár összárbevételük jelentős, egyenként számolva szinte teljesen mentesülnek a válságadó alól.

Egyedül az önkényesen megrövidített, a miniszterelnök által leszólt nyugdíjpénztárak készülnek az alkotmánybírósághoz fordulni. Kérdés, mikor tárgyalják majd a beadványukat, és az is érdekes lesz, hogy a Stumpf Istvánnal súlyosbított testület vajon miként lesz képes a szakmaiság szempontjainak érvényt szerezni. Nincs a pálya másik térfelén senki, ellenfél nélkül pedig még egy megyei második osztály színvonalán futballozó csapat is győzelemre van ítélve.

Nem az a baj, hogy a baloldal gyenge és megosztott – ez legyen az ő belügyük – hanem a civil szféra az, amely ma nem látszik sehol. A média - tisztelet a kivételnek - tisztesség tekintetében romokban, a közszolgálati tévében mintha kivétel nélkül hajbók-mikrofonállvány szakon végzett riporterek dolgoznának.

Lesz még Orbán, takarodj!, mondta a mostani kormányfő két évvel ezelőtt. Egyelőre ennek halványlila segédnyoma sem látszik.

Pedig, ahogyan az egykori vicc poénja mondja: lenne rá igény.