Most & Itt

Orbán szabaddá tesz

Lassan összeáll a kép. Mondhatta volna persze korábban is a Kedves Vezető, hogy ezt akarja, ha már mi, kétharmadnyian, nem voltunk annyira okosak...

Lassan összeáll a kép. Mondhatta volna persze korábban is a Kedves Vezető, hogy ezt akarja, ha már mi, kétharmadnyian, nem voltunk annyira okosak, hogy kitaláljuk magunktól is. Most már mindegy, ha megkésve is, de egy szomorú lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy felfogjuk, miként is lesz itt az egymillió új munkahely. Nem állásban lévő, a szakmájuknak, hivatásuknak élő emberek számára teremtődnek munkahelyek, hanem, közmunkásokra gondoltak a nagyívű terv kiagyalói.

Átalakul a segélyezés, az embereket vissza kell vezetni a munka világába, adta ki a jelszót a Kedves Vezető. Ez most az érvényes szlogen: sehonnai bitang ember, a dolgozó nép ellensége, aki nem ért egyet vele. Lám, Pintér Sándor is milyen szépen  vissza lett vezetve: 48 éves korában rendőrként nyugdíjba ment, aztán most, hatvanon felül, mindenki láthatja, milyen szépen boldogul. Ma már belügyminiszter és a vagyonbevallása szerint tavaly 1,6 milliárd forintot volt a jövedelme.

Tessék példát venni!

Persze, nem mindenki jár majd ilyen jól, a munka világába visszavezetettek közül - igazság szerint a legtöbben Pintérnél kevesebb jóra számíthatnak. Igaz, nem lehet mindenki belügyminiszter, nem is ez a cél: mihez is kezdene az ország több ezer tárcavezetővel. De még rendőrnek sem könnyű lenni, mert nincs elég munkahely. Az RTL Klub híradójában egy rendőr őrnagy beszélt arról, hogy vissza szeretett volna menni a munka világába, ám azt mondták neki, hogy várjon az életpályamodellre, ami csak jövőre indul.
Addig marad a konténerek világa.

Merthogy, majd elfelejtettük, a Kedves Vezető kétharmados kabinetje azt a csínyt eszelte ki, hogy felszámolja a segélyezés gyakorlatát, a munkanélküli ellátás pedig a mostani 270 nap helyett pedig csak 90 napig jár.

Munka lesz bőven. Például úgy, hogy lebontódik, majd újból felépül a Puskás Stadion (60 milliárd forintjába fáj ez az adófizetőknek), elkészül az új debreceni stadion (12 milliárdért), és a budapesti Római parton is gátak épülnek. (Magángátak közpénzből).
Csatornák is születnek, meg mindenféle Művek mindenhol. Talán még a Hanságot is újból lecsapoljuk.

Akinek pedig a lakóhelye közelében nem találnak munkát az illetékesek, annak segítenek, hogy a szeretteitől távol dolgozhasson. Még az utazásban sem hagyja magukra az embereket a kormány, megszervezi nekik a vonatozást, sőt, szállást is kapnak: konténerekben laknak, enni is adnak nekik.
Fenékig ér a tejföl, kolbászból lesz a kerítés, karnyújtásnyira a Kánaán.

Ráadásul ez a munka teljesen önkéntes lesz, csakúgy, mint minden más ebben a szép új világban. És hogy ne érezzék magukat egyedül a családjuktól elszakítva dolgozó emberek, az állam erről is kellőképpen gondoskodik: a nyugdíjból a munka világába visszavezetett rendőrök vigyáznak majd a munkavállalókra. Nem mintha el akarnának szökni, netán szabotálnák a munkavégzést, de jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül, odafigyelnek minden mozdulatunkra.

Azért ne szépítsük meg a valóságot, nem lenne méltó hozzánk: kápókként dolgoznak majd az egykori rendőrök. Igaz, ostor és korbács állítólag nem lesz náluk, és a fegyverhasználatot, úgy is mint kényszerítő eszközt, szigorúan szabályozzák.

Már csak alig néhányat kell aludnunk és megvalósul a Kedves Vezető gyönyörű képessége, a rend.

Orbán szabaddá tesz: minden és mindenki oda kerül ebben a szép új világban, ahová való.


Most & Itt
2011.06.23 12:06

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.