Különös katona: háborúban megfelel, békében alkalmatlan.

A harc az igazi terepe, lényege a küzdés maga. Békeidőben tétován tántorog, mint a partra vetett tengerész. Mintha részeg lenne: bizonytalan, nem tud mit kezdeni magával.

Ilyen a természete? Így nevelték odahaza? Ilyenné tették a körülmények?

Talán mindegy is már.

Lényege a háború. Ő maga mondta évekkel ezelőtt, hogy érzi a puskapor szagát. Mi, többi magyarok választásra készülődtünk, demokratikus megmérettetésre, amikor Orbán Viktor ezt nyilatkozta 2005 decemberében: "125 nap van hátra a választásokig… … Én érzem a puskapor szagát, érzem, hogy mi van a levegőben, és higgyétek el, nagy dolgok vannak készülőben. A tavaszi szelek nagy változásokat fognak hozni, érdemes mindenkinek mozgósítani az álmait".

Azt a csatát elveszítette. Ám aki ott is puskaporszagot érez, ahol nincs, annak soha nem megy ki az orrából e különös illat. Az ilyen ember élete végéig hadvezérnek tartja magát, a mögötte lévőket pedig katonáknak.

2010 júliusában honvédő háborút szervezett a világ ellen. Megharcolt a Világbankkal, nekiment a multiknak, összeveszett, akivel csak lehetett. A szabadságharc akkor elvérzett. Ma látjuk a dicsőséges nyári hadjárat eredményét: európai bizottságoknál protestáló - és közben idehaza árakat emelő - multik, bedőlt devizahitelek, egekbe szökő, soha nem látott magasságokban tanyázó benzinár.

Romok, és rombolás, amerre lép.

A mi szerszámunkkal veri a csalánt, pedig nem kérte senki, hogy helyettünk, a mi nevünkben harcoljon.

Elismerem, nem tehet mást. Orbán Viktor katona, ráadásul a legelszántabb fajtából. Az utolsó töltényig tüzel – sőt, még azon is túl. Ha nincs ellenség, teremt magának és az övéinek. És mintha a legújabb számítógépes változatból bújt volna elő: ha lelövik, mindig marad még néhány élete.

Nekünk, akiknek a nevében most összevész a világgal, egy életünk van.

A Vezénylő Tábornok, aki egy ideje a Kedves Vezető szerepében domborít, megint háborúzni készül. A Bild című német lapnak adott interjúban azt nyilatkozta, hogy kész harcba szállni a sok vihart kavart új magyar médiatörvényért. "Elfogadom a harcot, még akkor is, ha magyarországi és európai ellenfeleim kampányt folytatnak ellenem" - mondta Orbán, majd hozzátette: még a kommunizmus elleni harca alatt hozzászokott ahhoz, hogy szembe széllel kell megküzdenie.

Egy régi dakota közmondás magyarra átigazított változata szerint, ha sokan mondják az utcán, hogy részeg vagy, menj haza és aludd ki magad!

Nem harcolni kellene, hanem kormányozni. De Orbán most csatába készül, a muníciót, akaratunk ellenére, mi szállítjuk az ütközethez. A mi pénzünkből fegyverkezik a világ, elsősorban Európa ellen, a mi pénztárcánkból nyúlja le a lőporra valót, a mi bankszámlánkról fizeti a puskaporszag árát.

A mi renoménkat rontja, mi leszünk miatta lesajnált, antidemokratikus ország. Ne legyenek illúzióink, a Kedves vezető minden körülmények között megvívja a harcát a médiatörvényért - vélt igazáért a mi bőrünket viszi a vásárra.

Pedig sem Európának, sem Magyarországnak nem válik javára ez a korszerűtlen, avítt, idejét múlt hátranyilazós hadviselés.

A kalandozások kora lejárt. Kalandorok kíméljenek.