Már onnan sejthető volt, hogy szar van a palacsintában, hogy megint Szijjártó Péter magyarázta a bizonyítványt. Szegény Szijjártó, annyiszor kellett már mellébeszélnie, hogy már ő maga sem csodálkozik, amiért senki nem hisz neki. Pedig ezúttal is tette a dolgát, megdolgozott a pénzéért: végighaknizta a reggeli tévéket, dünnyögte a szájába adott mantrát, ahogyan kell, hozta a formáját a tőle elvárt tisztességgel.

Nem a miniszterelnök szólalt meg a finoman fogalmazva is hangsúlyos ügyben, de még csak nem is a külügyminiszter. Jó, most nem fontos államérdekről, például a Videoton soros bajnokijáról van szó, de azért ez az azeri ügy is viszonylag fajsúlyos.

A Magyar Nemzet mentőövként még meglobogtatott egy ki tudja miért éppen hozzájuk került levelet, amelyben az azeri kormány biztosítja a magyarokat, hogy nem változtatják meg a baltás gyilkos, Safarov ítéletét. Elnöki kegyelemről, hősként való ünneplésről nincs szó az írásban.

A Fidesz lezártnak tekinti az ügyet - ez volt az első reakciók egyike. (Pedig nem a Fideszt kérdezték, hanem a magyar kormányt. Ha csak a kettő nem ugyanaz.)

Ám az ügy nem tekinti lezártnak önmagát: minket utál a világ, azok is, akik eddig nem voltak ellenszenvvel irántunk. Örményország már a kiadatás napján megszakította kapcsolatait Magyarországgal, Jerevánban magyar zászlót égettek – egyik sem a szeretet és a megbecsülés jele. Amúgy nem értékelnénk túl az örmények erejét, de tény, hogy szerte a világban, így az Egyesült Államokban is igen nagy befolyással bírnak.

És most nem kedvelnek bennünket, hazug árulónak tartanak bennünket, akik eladták a becsületüket 30 Júdás-pénzért. Mások pancsernek tartják a magyar kormányt, amiért az azeriek úgy átvágták, mint szart szokás a palánkon - döntse el mindenki magában, melyik a nagyobb szégyen.

Tételezzük fel, hogy a magyar kormány ezúttal igazat mondott. Nincs sok okunk erre, de, mert az emberi fantázia nem ismer határokat, bármit képesek vagyunk magunk elé képzelni. Még azt is, hogy az azeriek valóban megígérték, hogy betartják a nemzetközi egyezményeket, és Safarovot továbbra is börtönben tartják. Mondjuk, az gyanús lehetett, hogy különgépet küldtek a baltás gyilkosért - mint tudjuk, a gyilkosok kiadatási gyakorlatában nem ez a szokásos eljárás.

Akik meg nem utálnak bennünket még az eddiginél is jobban, azok most röhögnek rajtunk. Hogy milyen lúzer kormányuk van a magyaroknak, banánköztársaságokban szokták ilyen rútul becsapni egymást a fegyverrel, droggal üzletelő törzsfőnökök, bandavezérek.

Úgy hírlik, hogy gazdasági ügylet van a kiadatás hátterében, állítólag az azeriek milliárd dollárokért vásárolnának magyar államkötvényeket. Valljuk be, úgy kell a pénz a magyar kormánynak, mint egy falat kenyér. Mert az IMF-fel nyögvenyelősen haladnak a tárgyalások, gyakorlatilag felálltak megint, és itt hagytak bennünket. A szeptemberi folytatásnak, gyors megegyezésnek jelenleg halvány nyoma sem látszik. Maradna hát az azeri állam pénze, de ez a pénz mostantól még szagosabb, mint korábban bármikor. Mostantól az azeriekkel üzletelni felér egy hazaárulással. Nyílt beismerése lenne annak, hogy eladtuk a becsületünket, mert pénzért adtuk ki Azerbajdzsánnak a baltás gyilkost.

Ennek a matematikai feladványnak nincs normális megoldása. Eljátszottuk a becsületünket, ráadásul Orbánék is hülyét csináltak magukból. És, tudjuk, a világban nem jó üzlet hülyének lenni, de még annak látszani sem előnyös.

Belpolitikai hozadéka már most van ennek a történetnek: a magyar miniszterelnök újabb becenevet kapott az ő szeretett népétől. A Kedves Vezető után mostantól sokan Orbán Baltazárként emlegetik.

Sokba lesz még nekünk ez a névadás.