Először azt hittük, csak vicc, de hamar kiderült, hogy komolyan gondolják: Pünkösdkor elindul a Magyar Krónika című folyóirat. Maga Bencsik Gábor főszerkesztő nyilatkozta ezt a napokban, az első számba Orbán Viktor is ír majd cikket, sőt, ha minden jól megy, és bejönnek Bencsik várakozásai, rendszeresen megtiszteli majd írásával a lapot a miniszterelnök.

Kinyílott a stadion. Megírom.

Orbánt gyakran vádolják azzal, hogy a politikán kívül más polgári elfoglaltsága nem volt, és amije van, azt mind a politikusként (értsd: az adófizetők pénzéből) szerezte. A versenyszférában még valóban nem helyezkedett el soha a miniszterelnök, ám azt nem lehet tőle elvitatni, hogy az élet számos területén ne próbálta volna ki magát. Például énekesként, amikor némiképp pálinkás hangulatban arról nótázott, hogy elmentek a fehérvári huszárok, akik erre-arra jártak, és sok kislányt meghágtak. Színházi direktor dalolta vele a míves versezetet, másik teátrumos harcostárs meg umcázott hozzá.

Volt ő már futballista, árvízi hajós, jeges úton sétáló stopposok megmentője, az Európai Unió elleni hadjáratot vezető szabadságharcos, ősmagyar lóról hátrafelé nyilazó, nyereg alatt puhított hős.

Mostantól újságíróként is kipróbálja magát. Fog ez neki menni, miért épp ebben ne lenne sikeres, különös tekintettel arra a nem feltétlenül örvendetes tényre, hogy ma Magyarországon bárki lehet újságíró.

Nem volt ez mindig így, teszem azt, amikor én kezdtem a pályát, hozzávetőlegesen nagyon sok évvel ezelőtt, akkor a mi foglalkozásunk még megbecsült szakma volt. Szakmai alapvetésekkel és szabályokkal - alany, állítmány, jelzős szerkezetek, ikes igék, múlt idő megkülönböztetve a tárgyesettől, és ehhez hasonlók.

Ma már nem ennyire szigorúak az elvárások. Demokratikusabb lett a világ, Havas Henrik, akinek mindenről és mindenkiről önmaga jut az eszébe, például nem csupán mezei sajtómunkás, hanem Tanár Úr. De említhetnénk a majdnem minden tekintetben kiváló Obersovszky Pétert, vagy, más magasság, de hasonló minőség, Kárász Robit a Mokkából. Ha ők, és legújabban H. Petró Ildikó, a Közszolgálat főszerkesztője újságírók lehetnek, akkor Orbán Viktor is írhat cikket Bencsik Gábor újságjába.

Hogy miről ír majd a miniszterelnök, az persze még a jövő zenéje. Ha a felcsúti stadionnal kapcsolatos érzületeit osztja meg velünk, nekünk, magyaroknak az is jó lesz. Ha a vidám és bizakodó, a munka világába visszavezetett közmunkásokról, vagy a két hét alatt megszüntetett bűnözésről értekezik, annak is örülni fogunk. Bármit ír és bármit tesz ugyanis, mi magyarok, felállva tapsolunk hozzá. Ezt legutóbb április 6-án is fényesen bebizonyítottuk. Ez az igazi magyar krónika, így, csupa kis betűvel: ami a legutóbbi választáskor történt.

Magyar hungarikum, ahogyan nemrégen valamelyik médiumban mondták. Hogy azok is a győztest választották, akik nem a Fideszre, hanem valamelyik fantompártra, vagy senkire sem szavaztak. Így lehetett a 44,46 százalék kétharmad. Rendes matektanár a kardjába dőlt volna, vagy, megbuktatja az oktalan diákot, de nálunk, tisztelet a kivételnek, már nincsenek rendes tanárok. Pedagógusok vannak, akik munkaidejüket igazodással és alkalmazkodással töltik, portfoliót töltenek fel magukról, túlélésre játszanak, reménytelenül.

A Magyar Krónikának egyelőre három számra van elegendő pénze, és a siker, megint a főszerkesztőt idézzük, nem az eladott példányszámokon lesz mérhető. Jó ilyet hallani, mert nálunk a legtöbb kiadó még mindig a példányszámok bűvöletében él. Ez alól talán csak Széles Gábor Magyar Hírlapja kivétel, hiába, hogy kevés példányt adnak el az újságból, mégis sokan hirdetnek náluk.

Egy szó, mint száz: izgatottan várjuk a Magyar Krónika első számát, főként azt, hogy miről ír majd újdonsült kollégánk, Orbán Viktor.

Már most szólunk, mielőtt csalódna a miniszterelnök: göröngyös pálya a miénk, teli buktatókkal, kihívásokkal. Gond azért egy szál se: ha elakadna a cikkírásban, szóljon, segítünk.