Most & Itt

Odamegyek, és akkora pofont kapok!

Népszavazásban már jók vagyunk, illetve csak leszünk, de ez legalább, ha csak közbe nem jön valami, majdnem teljesen biztos. Az egy főre eső...

Népszavazásban már jók vagyunk, illetve csak leszünk, de ez legalább, ha csak közbe nem jön valami, majdnem teljesen biztos. Az egy főre eső népszavazások tekintetében olyannyira élen járunk, hogy talán csak néhány dél-amerikai banánköztársaság veszélyezteti az elsőségünket - tőlük bármi kitelik, még az is, hogy leszorítanak bennünket a dobogó legfelső fokáról. A magukat fejlett nyugati államoknak nevezett országok csak a hátunkat nézik, egyre csüggedő reménytelenséggel iramodnak utánunk, tudják, esélyük sincs megszorítani egy olyan büszke népet, mint amilyen a magyar.
Népszavazós nép vagyunk, illetve leszünk, főként, ha nem jön közbe semmi. De hát, miért is jönne? Hiszen a Felcsút SE és a Fidesz elnöke már tavaly október 23-án meghirdette pártja népszavazási kérdéseit, s hozzátette: ha ezekben dönt majd a nép, akkor elkergetjük a hazug kormányt.
Szép gondolat volt, nemes és magasztos, ráadásul veretes szavakkal lett elővezetve. Piszokul passzolt 1956 szelleméhez. S akárcsak fél évszázaddal ezelőtti dicső eleink, a mai pesti srácok is vették a lapot: tankot kötöttek el Budapest Belvárosában, kirakatokat zúztak be, autókat gyújtottak fel, és még számos más érdekesség is történt. Ám ami talán még ennél is fontosabb: kitermelték a magyar népnek Morvai Krisztinát. Aki ugyan már korábban is létezett, csak kevesen tudtunk róla. Pedig már jó ideje harcos jogvédő volt, egyetemen is tanított, de a tavaly októberi felfordulás jelentette a számára az igazi kiugrást. (Jobban jártunk volna, ha inkább a Megasztár vetélkedőn indul.)
Népszavazásban tehát igen ígéretesek vagyunk – a Felcsút SE és a Fidesz elnöke már egy éve megígérte, hogy el fogják zavarni a kormányt. Titokban én is ebben reménykedtem, mert Magyarországon az utóbbi néhány évtizedben nem kergettek el kormányt, érdekes lett volna látni, hogyan is zajlik az ilyen esemény. Lelki szemeim előtt már meg is jelent a kormány, amint éppen iszkol elfelé, ismeretlen úticélok felé, talán éppen New-Yorkban kér menedékjogot, vagy Tel Avivban - egy hazaáruló kormány ugyan hova máshova is menekülhetne a népharag elől.
Egy évvel ezelőtt, október 23-án tehát azzal a jóleső tudattal feküdtem le aludni, hogy reggelre kelve el lesz kergetve a kormány. Meg sem várja a népszavazás eredményét, már annak meghirdetésétől is kotródni támad kedve. Ám másnap arra ébredtem, hogy csöpög a csap, az utcán nagy zajjal viszik el a szemetet, és a kormány még mindig a helyén van.
És ugyanígy telt el a többi nap is az évből – este remény, reggel meg csalódás. Még fogadásokat is kötöttünk a barátaimmal, mikor megy a kormány, de mindannyian vesztettünk: hiába ígérte meg nekünk a Felcsút SE és a Fidesz elnöke, ez sem segített.
Pedig még ultimátumot is adott nekik, 72 órát. Ha addig nem takarodik el, akkor majd meglátja mi lesz!
Időutazás volt ez a számomra, tisztára a Klauzál téren éreztem magam. Ahol annak idején gyerekként, azzal fenyegettük meg a nálunk nagyobb és sokszorta vállasabb fiút: odamegyek, és akkora pofont kapok!
De most már tényleg nincs sok hátra, kitelt a kormány ideje, már csak alig néhányat kell fenyegetni rajta, és eljön a várva várt népszavazás. Csupán annyi a gond, hogy jelen pillanatban még nem lehet tudni, hogy mikor kell majd szavazni, meg hogy miről. Mert a Fidesz és a Felcsút SE elnöke után egy nyelvész tanár is bejelentkezett a kérdéseivel. Szemben a Felcsút SE és a Fidesz elnökének hat pontjával, neki csak három kérdésre futotta, ráadásul ugyanazt kérdezné a néptől, mint a Felcsút SE és a Fidesz elnöke, csak éppen ellenkező előjellel. Mert egy népszavazásnak, most már erről is ki lettünk okosítva, nem csak tétje, de előjele is van! Nem mindegy, hogyan kérdezünk: hogy a vizespohár félig üres legyen, vagy inkább félig tele?
Végül, hiába a megannyi ármány, úgy tűnt, hogy végre valahára mégiscsak győzött a népszavazás ügye: talán a jövő év tavaszán, vagy valamilyen más időpontban, és még a kérdések sem véglegesek még, de minden más tuti. És akkor ebben a nagy biztosságba, mint derült égből a villámcsapás, a kormány egyszerre csak előállt egy fura ideával. Hogy meg kellene tisztítani a közéletet! És egyből meg is fenyegette az ellenzéket. Nem 72 órát adott neki, ennyi vekker túlságosan költséges lett volna, a magyar költségvetés jelen helyzetében minden óra és perc számít. Hanem azt mondta, hogy ha az ellenzék nem támogatja a közélet megtisztítását, akkor ő, mármint a kormány, kénytelen lesz népszavazással kierőszakolni, hogy a közélet tisztább legyen.
A Fidesz és a Felcsút SE elnökének a pártja majdnem egy teljes napig gondolkodott, mire megszületett a fejükben a megoldás. Nem a kormány, hanem mi vagyunk a népszavazósok, mondták, nehogy már elorozzák előlünk a dicsőséget! Így azután ők is előjöttek újabb nyolc ponttal. Ekkor már nagyon sok pontjuk volt a magyaroknak, de még mindig nem elég: nem sokkal ezután, a valaha polgári napilapként funkcionáló, manapság inkább üzemi újságként ismert Magyar Nemzet egyik főembere is megfenyegette a lakosságot: neki is van öt pontja, benyújtja azokat az Országos Választási Bizottságnak, hadd rágódjanak rajta, úgysincs semmi dolguk. Bizonnyal még az alkotmánybírákat is megjárja majd az ügy, de ez sem baj, azért kapják a fizetésüket, hogy dolgozzanak: nehogy má’ itt valaki csak úgy, munka nélkül markolja fel a lét!
Jelenleg tehát itt tartunk, ha leltároznánk, akkor azt mondhatnánk: a Felcsút SE elnöke által vezetett Fidesznek volt ugye hat pontja, a mostani nyolccal együtt lett 14, a nyelvész úrnak három, a kormánynak hét, a polgári színezetű sajtómunkás úrnak pedig öt. Ez, mindösszesen, áfa nélkül, 29.
Akkor azért már inkább a katicabogár: neki csak hét pontja van, ráadásul esze ágában sincs népszavazást rendezni.



Az Amerikai Magyar Népszava Szabadság- www.nepszava.com - számára írt cikk írott változata
Most & Itt
2007.10.12 16:10

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.