Ilyenek vagyunk, mi emberek: élünk bele a világba, eszünk, iszunk, szomorkodunk és szeretünk, közben pedig eszünkbe sem jut, hogy a kormány nem olyan léha, mint amilyenek mi vagyunk, és akkor is gondol ránk, amikor nekünk ez eszünkbe sem jutna.

Törődik velünk, legfőképpen az egészségünkkel.

Ha már mi magunk nem, ugyebár.

A mi kormányunk most arra gondolt, hogy nekünk nem jó, ha egészségtelenül étkezünk. Ami egyébként rendben van, ha gondolkodnánk ilyesmin, és nemcsak a megélhetéssel, meg a túléléssel lennénk elfoglalva, mi is ugyanerre jutnánk. Külön szerencse, hogy a kormány nem azért van, hogy csupán hébe-hóba jussanak eszébe okos gondolatok, hanem szakmányban ontja a magvasságokat. Ezért fizetjük.

Így jött a képbe a hamburgeradó, amit mi magyarok persze nem így hívunk: amióta nálunk a magyar nyelv, Schmitt Pál közbenjárására ápolva van, ha csak tehetjük, nem használunk idegen kifejezéseket.

Ezért a hamburgeradót inkább népegészségügyi termékdíjnak mondjuk.

Könnyebb is kimondani, a franc vesződik olyan kacifántos szavakkal, mint a hamburger.

Csak megjegyezném, hogy épp ideje volt már egy ilyen népegészségügyi termékdíj bevezetése, még azt sem túlzás mondani, hogy ezeréves magyar álom teljesült be ezáltal. Mert nézzünk csak a tükörbe: túl sok rajtunk a kiló, tele vagyunk koleszterinnel, magas a vérnyomásunk, az ízületeinkről pedig jobb, ha nem is beszélünk.

Ezért találta ki a mi kormányunk, hogy bevezeti a népegészségügyi termékdíjat. Ami első ránézésre egy újabb megszorítás is lehetne. De nem az, merthogy ez képtelenség lenne - eddig sem voltak megszorítások, maga Szijjártó szóvivő szokta mondani, hogy a megszorítás a szocialista kormányok sajátja.

Most pedig sehol nincs a közelben szocialista kormány, hiába is meresztjük a szemünket, egy darabot sem látni belőlük sehol.

A népegészségügyi termékdíj azt jelenti, hogy a magas szénhidráttartalmú, és a sok sót tartalmazó termékeket különadóval sújtják. Nem azért, mert a kormány azt akarja, hogy az emberek többet fizessenek, és kevesebb maradjon a zsebükben – a cél az, hogy egészségesebben táplálkozzunk. Kevesebb kólát igyunk, ritkábban vásároljunk édességet, és gondoljuk meg alaposan, mielőtt csipsz fogyasztására vetemednénk.

A zöldség, a gyümölcs és a tejtermékek sokkal egészségesebbek - ha nem lesz pénzünk csipszre, kólára, meg csokira, majd almát eszünk, túrót és sárgarépát.

Egyszerű közgazdasági alapvetés.

Elvben lett volna más megoldás is, mondjuk az, hogy a zöldségek, gyümölcsök valamint minden más egészséges étel adóját csökkentik, ily módon e termékek ára lejjebb mehet, mi magyarok pedig olyan egészségesek leszünk, hogy fogjuk magunkat és kicsattanunk.

Mindenki hozzánk jár majd csodálkozni – ipari-agrár-egészséges ország leszünk.

Valljuk be, várható volt, hogy a kormány nem ezt az utat választja. Matolcsy György óta tudjuk, hogy mi a szokatlan megoldások hívei vagyunk: nagyot néz majd a világ, néhány év múlva mindenki a mi példánkat fogja követni.

Azért az elgondolkodtató, hogy a nép nyelvén ma is hamburgeradónak nevezett népegészségügyi termékdíjas áruk közül utóbb kimaradt a hamburger. Meg persze más húsételek is lekerültek a listáról, a szalonnák például, és a zsírt tartalmazó ételek.

Eredetileg rajta voltak a listán, de most nincsenek rajta.

Vannak, akik azt mondják, hogy azért került le a napirendről, a húskészítmények adója, mert a Kedves Vezető egy jó barátja sok más ügylet mellett húsban is utazik. Egy sor húsüzem tartozik az érdekeltségébe, és az ő amúgy meglehetősen tömött zsebét igen érzékenyen érintené, ha megadóztatnák a cégei által termelt és forgalmazott termékeket.

Már csak az hiányzik, hogy a kormány rájöjjön, mennyi értéktelen akciófilmet nézünk a mozikban, tele szexszel és agresszióval. Ettől azután megint az eszébe jutunk a mi kormányunknak, és úgy dönt, hogy megvéd bennünket a káros hatásoktól és bevezeti a műveltségügyi kulturális járulékot.

Nem mintha tippeket akarnánk adni, van a mi kormányunknak elég ötlete nélkülünk is.