Nemzeti Csintalanságok
Rajtakapta a Blikk egyik olvasója Csintalan Sándort, amint hősünk egy nemzeti dohányboltban 18 éven aluli fiataloknak vásárolt cigarettát. Az olvasó le is fényképezte az esetet, az újság pedig felhívta Csintalant, aki nem tagadta, hogy a dolog megtörtént.
Fotó: Blikk
Nem akart ő semmi rosszat, mondta, épp ellenkezőleg: a két fiatal fiú már láthatóan közel volt a 18-hoz, és olyan kevés szeretet van ebben a városban. Én nem tudom megmenteni őket a káros szenvedélyektől, mondta Csintalan Sándor, de legalább tapasztaltak egy kis emberséget.
Szeressük egymást gyerekek!
Csintalan Sándor, ha valaki már nem emlékezne erre, az átkosban az akkori állampárt egyik prominense volt. A rendszerváltozás után kezdetben a szocialisták oszlopaként funkcionált, a 94-es győzelemkor még bukfencezett is a Felvonulási téren, s csak ezen ideológiai kerülőutak megtétele után tért meg mostani övéi közé. Útja nem volt kanyaroktól mentes, de végül is révbe ért: felismerte magában, hogy hol van a valódi a helye. Azóta jelentős mértékben megtagadta egykori harcostársait, látványosan hátat fordított az ideológiának, és évek óta a Fideszhez igen közeli Hír TV műsorvezetőjeként osztja az észt.
Nem nagy ügy, mondhatnánk: egy hírtévés műsorvezető tesz a törvényre, és dohányt vásárol kiskorú magyaroknak.
Cseh Tamással szólva: volt már ilyen, s lesz ilyen még.
De azért valami másról is szól ez a történet, mint a Csintalan urat elborító végtelen szeretetről. A nemzeti dohányboltokat ugyanis a hivatalos indoklás szerint nem azért kellett létrehozni, mint amire a legtöbben gondolnak: hogy helyzetbe hozzák a Fidesz-közeli rokonokat és csókosokat, hogy eztán nekik termelje a dohányt az ágazat, az eddig dohányt árusítók pedig éljenek meg abból, amiből tudnak - 47 ezer forintból és egy kecskéből, csak hogy klasszikusokat idézzünk.
De félre a tréfával, a sehova sem vezető, parttalan iróniával: a nemzeti dohányboltok hálózatát nem a dohánypiac újrafelosztása miatt szülte meg a nemzeti Együttműködés Rendszere, hanem azért, hogy megóvja a fiatalokat a dohányzás káros hatásaitól, azt akarták, hogy szívjanak kevesebbet a fiatalok!
Amit persze senki nem gondolt komolyan. Ha komolyan gondolták volna, akkor nem a Lázár János-közeli Sánta János úr, az egyik legnagyobb dohányban utazó cég, a Continental vezető ereje álmodhatott volna nagyot a nemzeti dohányboltok koncepciójáról. Nem ő pötyöghette volna be a törvény tervezetét a laptopjába, amit persze később finomítani kellett, mert Sánta úr nem volt eléggé előrelátó, és nem számolt bizonyos nehézségekkel. Például azzal, hogy az eredeti négyszázalékos árrés, valamint a csupán dohánytermékekben testet öltő áruválaszték nem biztosít megélhetést a szerencsés kiválasztottaknak. Ezért kellett utóbb törvényt módosítani, és közel háromszorosára emelni a dohányáruért beszedhető árrést, s ezért kellett bővíteni a boltok választékát és kiegészíteni újsággal, energiaitallal, fagylalttal.
Csintalan Sándor tehát nem lát semmi kivetnivalót abban, hogy vétett pártjának törvénye ellen. Amikor a Blikknek nyilatkozott, talán még azt sem fogta fel, hogy amit tett, több volt, mint bűn: megbocsájthatatlan hiba. Akik csak kicsit is ismerik Csintalan Sándort és pártját, azok tudják, hogy ott lehet bűnözni, sőt, bizonyos fokig kell is, egyetlen hibát nem szabad elkövetni: lebukni, lelepleződni.
Csintalan napjai tehát vélhetőleg meg vannak számlálva, új elvtársai bizonyára megtálalják és kivetik maguk közül. Pedig, ő csupán jót akart: egy kis szeretetet csempészni ebbe a lélektelen, embertelen világba.