- Miniszterelnök úr, köszönöm, hogy fogadott.

- Szóra sem érdemes, ezért vagyunk.

- Tudom, hogy drága az ideje, ezért rögtön a tárgyra térnék. Miután tegnap az utcán inzultálták Schweitzer József nyugalmazott főrabbit, az Ön kormánya közleményben tudatta, hogy Magyarországon senkinek sincs oka félni, Önök az ország valamennyi polgárát megvédik.

- Igen, és ezt mi nagyon komolyan gondoljuk.

- Akkor is ezt mondták, amikor disznólábat tettek a Wallenberg szoborra...

- Igen, és akkor is komolyan gondoltuk.

- Meg amikor feldúlták a székesfehérvári zsidótemetőt, antiszemita feliratokat pingáltak a XIII. kerültben lévő emlékműre…

- Akkor is. Nézze, mi mindig mindent komolyan gondolunk. Azt is, hogy zsidó honfitársainknak nincs okuk a félelemre, épp olyan biztonságban élhetnek Magyarországon, mint a haza többi polgára.

- Legközelebb, ha netán az előzőeknél is súlyosabb atrocitások érik a zsidó közösséget, vagy annak valamelyik tagját, akkor is ezt mondják majd?

- Igen, mi mindig ugyanazt mondjuk, mert mindig ugyanazt gondoljuk. Kivéve persze, amikor nem. Ismétlem: mi mindenkit megvédünk, és senkinek sem kell félnie.

- Ezt most úgy értsem, hogy Önöktől nem kell félni senkinek?

- Értse úgy, ahogy akarja. De valamit azért hozzátennék: ahhoz, hogy mindenkit megvédhessünk, akit a zsidósága miatt támadás ér ma Magyarországon, nekünk is kellene egy kis segítség.

- Ezt hogyan gondolja, miniszterelnök úr?

- Nagyon egyszerűen. A lehetőségeink korlátozottak, maga is beláthatja, hogy nem állíthatunk minden zsidó honfitársunk mellé egy rendőrt.

- Miért kellene Önöknek minden zsidó ember mellé rendőrt állítani?

- A megvédés miatt, mi másért. Technikailag persze megtehetnénk, hogy minden egyes zsidó mellé rendőrt állítunk. Nem is egyet, hanem kettőt, vagy annál is többet, de ez nagyon sokba kerülne. Ezt a gazdaság jelenlegi állapota miatt, ami az elmúlt nyolc év felelőtlen kormányzásának köszönhető, nem engedhetjük meg magunknak. Az érintettek segítségére is szükségünk van ahhoz, hogy megvédhessük őket.

- Mire gondol, miniszterelnök úr?

- Nézze, amint azt Ön is tudja, a zsidók, akiket a nemzeti egyetértés kormánya minden körülmények között megvéd, ma sokfelé élnek az országban. Összevissza. De még egy városon belül is sokfelé találhatók, ami megnehezíti, hogy megvédjük őket.

- Mire gondol, miniszterelnök úr...

- Ha például nem elszórva, hanem egymáshoz közelebb laknának, mint most… Egy adott városrészben, vagy mondjuk így: negyedben. Akkor sokkal könnyebb lenne a rendőrség dolga, amikor meg akarja védeni a zsidókat. Jön egy támadás, atrocitás, inzultus, a rendőrség már tudja is, hogy merre menjen, mert tudja, hogy hol lehetnek azok a zsidók, akiket meg kell védeni.

- Valamiféle gettóra méltóztatik gondolni a miniszterelnök úrnak?

- Maga mondta, Én ilyet hivatalból nem mondhatok, de nem is mondok. Rosszul hangzana az én számból, de legalábbis félreérthetően. Hanem, van itt más is.

- Még valami?

- Igen. Jó lenne, ha a mostaninál konkrétabban tudnánk, hogy ki az, akit meg kellene védenünk.

- Ezt hogyan kell érteni?

- Nincs ebben semmi boszorkányság. Már ma is vannak technikáink, amelyek segítségével meg lehet állapítani, hogy ki a zsidó, akit nekünk, úgyis, mint kormánynak, meg kell védenünk. De ezek a technikák, természetüknél fogva, még igen kezdetlegesek. Nagy a hibaszázalék, és mindig fennáll a tévedés lehetősége.

- Önök sem tévedhetetlenek?

- Ezt így nem mondtam. De képzelje el a következőt: van valaki, akit megvédtünk, és utólag kiderül az illetőről, hogy nem is zsidó. Ebben az esetben az adófizetők joggal vádolnak bennünket azzal, hogy mi az ő pénzüket felelőtlenül herdáljuk, és a közpénzből működő rendőrség olyan embereket véd, akik erre nincsenek rászorulva.

- Tehát?

- Nem szívesen mondok ilyet, mert lesznek, akik szándékosan félremagyarázzák a szavaimat, a liberális sajtó pedig szokása szerint mindenféle hülye glosszákat ír majd megint. De azért mégis kimondom: sokkal hatékonyabban tudnánk megvédeni a zsidókat, ha mindenkiről tudnánk, hogy ki az, aki zsidó, és ki az, aki nem.

- A Kubatov-lista erre nem alkalmas?

- A Gábor listája jelenleg csak a pártszimpátia alapján képes megkülönböztetni az embereket. Származás, vallás szerint nem. Ehhez törvényt kellene módosítanunk, hogy erre is legyen lehetőség. Ha majd valamikor, teszem azt, a következő nemzeti konzultáció során az emberek felhatalmaznak bennünket erre, akkor majd tudni fogjuk, hogy ki az, aki zsidó, és ki az, aki nem.

- És addig?

- Épp ehhez kérem az érintettek pozitívabb hozzáállását. Segítsenek nekünk, könnyítsék meg a munkánkat, hogy minél hatékonyabban megvédhessük őket!

- Hogyan képzeli ezt, miniszterelnök úr?

- A konkrét elképzelés még csak most körvonalazódik, de azt elmondhatom, hogy miben gondolkodunk. Ha például a zsidókon lenne valamilyen jel… Nem túl feltűnő, és nem is olyan, ami rossz emlékeket, kellemetlen képzeteket kelt bennük… Éppen csak, hogy csak meg lehessen különböztetni őket, Kizárólag a megvédés céljából, természetesen…

- Milyen jelre gondol miniszterelnök úr? Remélem, nem…

- Ne is folytassa. Én az érintettekre bíznám, hogyan jelölik meg magukat. Ők tudják a legjobban, hogy nekik mi a jó. Én nem ragaszkodnék a csillaghoz. Tőlem lehet négyzet is, vagy háromszög, oktaéder, teljesen mindegy. Csak ötágú vörös csillag ne legyen, mert az a strasbourgi döntés ellenére is, idehaza tiltott jelkép

- Köszönöm, miniszterelnök úr, hogy a drága idejéből szakított ránk egy kis időt.

- Nincs mit, a magyar bajnokság már befejeződött, az EB csak néhány nap múlva kezdődik, addig van egy kis szusszanásnyi szünet.