Nálunk minden tiszta kosz
Azt mondja a néninek a lánya, hogy a mi utcánk a legkoszosabb utca a városban.Nem ismerem a város összes utcáját, de látatlanban is elhiszem...
Azt mondja a néninek a lánya, hogy a mi utcánk a legkoszosabb utca a városban.
Nem ismerem a város összes utcáját, de látatlanban is elhiszem, hogy a néni lányának igaza van.
A mi utcánkban ugyanis minden tiszta kosz.
A néni lánya majdnem ötven évig élt a mi utcánkban. Azóta néhány kerülettel arrébb költözött, de most eljött meglátogatni a mamáját.
Ekkor figyelt fel arra, hogy a mi utcánk, ami valamikor az ő utcája is volt, tiszta kosz.
Az ő utcájuk is koszos, mondja a néninek a lánya, de nem annyira, mint a miénk.
Pedig nem a világvégén van a mi utcánk, még csak nem is valamelyik peremkerületben. Éppen ellenkezőleg: bent van a belvárosban, néhány méternyire a Zeneakadémiától. Színházak vannak a közelben, elegáns éttermek, mozik, és más szórakozóhelyek.
Meg egy nappali melegedő a hajléktalanoknak.
Ez az utóbbi az oka annak, hogy a mi utcánk tiszta kosz. Nem mintha csak a hajléktalanok szemetelnének, de ők generálják ezt az egészet. Illetve nem is ők, hanem azok, akik őket a mi utcánkba generálták.
Pedig még APEH kirendeltség is van a mi utcánkban, de még ez a félelmetes hírű szervezet is védtelen a kosszal szemben. Amikor az ott dolgozók reggelente munkába érkeznek, nem ritkán alvó embereket találnak a bejáratnál. Körülöttük rengeteg szemét, és mindenféle meghatározhatatlan állagú és illatú folyékony anyagok, időnként szilárd halmazállapotú emberi ürülék. Van, amelyik még egészben, mondhatni teljes pompájában mutatja magát, míg akad, amelyik széttaposva hirdeti a múlandóságot.
Kutyák is vannak a mi utcánkban, de tőlük a járda akár tiszta is lehetne. Nem az, de lehetne - az elmúlt években ugyanis látványosan csökkent a kutyagumik száma.
A mi utcánk – itt van az egykor legendás FÉSZEK klub is – emberi ürülékkel van tele. Pedig a FÉSZEK a turisták írott bédekkerekben is benne van, számtalanszor látni, amint kezükben a kis könyvecskékkel keresik az egykoron művészek által látogatott szórakozóhelyet.
A hajléktalan melegedőnél hagytuk abba, ahol nappal - jól, rosszul, nem az én tisztem eldönteni - gondoskodnak a hajléktalanokról. Csak az a baj, hogy a nappali melegedő este 6 után megszűnik létezni, a hajléktalanok viszont a nap 24 órájában üzemelnek.
A jól értesültek azt beszélik, hogy odabent érdekes módon foglalkoznak az ügyfelekkel. Üvegfalak választják el az ügyintézőket a hajléktalanoktól, nehogy valamilyen fertőzést kapjanak. (Nem a hajléktalanok, hanem az ügyintézők). Hogy ne piszkolódjon össze a kezük, ne legyen mocskos a ruhájuk, vagy bármijük, amit magukkal visznek a munkába.
Ami egyébként érthető: senki sem szeret piszkos lenni.
Szerintem a mi utcánk sem szeret piszkosnak lenni. Nem is volt mindig az. De most valószínűleg tényleg a város legpiszkosabb utcája.
A már említett, nem túlságosan felemelő állagú és szagú anyagokon kívül a szemét mindenféle válfaja előfordul errefelé. Van kis szemét és nagy szemét, régi és új, szerves és szervetlen anyagból készült hulladék. Büdös és szagtalan, gusztustalan és még gusztustalanabb. Olcsó szórólapok és sok pénzért készült áruházi katalógusok mindenütt, amerre a szél fújja őket.
Időnként persze az utcában lakók is szemetelnek. Szerintem, ha nem szemetes, hanem tiszta utcában laknának, sokan kétszer is meggondolnák, hogy eldobjanak egy csikket, vagy egy üdítős palackot. De így, legalábbis szerintük, nincs értelme nem szemetelni.
Időnként emberek jönnek, célszerszámokkal és takarítóeszközökkel. Ilyenkor a mi utcánk ideig-óráig úgy néz ki, mint egy rendes utca. Ahogyan egy utcának ki kellene nézni. De azután elmúlik a varázs, és minden kezdődik elölről: nem lehet éjjel-nappal, megállás nélkül takarítani.
És hát nemcsak szemét van a mi utcánkban, hanem emberek is fekszenek a földön. Éjszakára megágyaznak maguknak a boltok bejáratánál, és reggelre sokan közülük a járda közepére gurulnak. Ott találja őket a tulajdonos, de sokszor még az első vásárlókat is sikerült megörvendeztetniük.
Az önkormányzat azt mondja, hogy ők nem tehetnek semmit: a nappali melegedő nem hozzájuk, hanem a fővároshoz tartozik.
Mi is a fővároshoz tartozunk, még akkor is, ha látszólag annak az egyik kerületében élünk.
Tőlünk ötvenméternyire már a világörökség kezdődik. A mi utcánkban nincs világörökség, nálunk csak szemét és kosz van mindenütt.
Ahogy a néni lánya mondta, aki majdnem ötven évig ami utcánkban élt: ez a főváros legpiszkosabb utcája.
Tartok tőle, igaza van. Errefelé tényleg minden tiszta kosz.
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
