Most & Itt

Nagyon kis csillag született

Szombaton este a csantavéri illetőségű Utasi Árpi nyerte az RTL Klub televízióban a Csillag Születik című tehetségkutató versenyt. Árpi a...

Szombaton este a csantavéri illetőségű Utasi Árpi nyerte az RTL Klub televízióban a Csillag Születik című tehetségkutató versenyt. Árpi a Vajdaságból érkezett hozzánk, 15 éves, és ha nagyon kihúzza magát, meg a sminkes is ügyesen öregít az arcvonásain, akkor kis jóindulattal akár tizenegy évesnek is nézheti az ember.
De nem ez volt a fő baj Utasi Árpival. Hanem az, hogy első alkalommal még viszonylag elviselhető volt hallgatni a kis mesemondó elbeszélését, másodszorra már nem volt ennyire kellemes, harmadszorra pedig kifejezetten kínos volt a produkció. Főleg, hogy Árpi mellett igazi tehetségek, felkészült, és a szakmát alázattal művelő indulók is szerepeltek ugyanazon a színpadon.
Egy ideig a zsűri is bedőlt az „árpizmusnak”: messziről jött a kicsi fiú, a nagy határon túlról, meg még sírt is, amikor valami nem úgy sikerült, ahogyan ő azt odahaza elgondolta. Szimpatikus dolog Utasi Árpinak lenni Csantavérről – de normális üzemmenetben egy tehetségkutató versenyen való induláshoz nem elegendő.
Idővel azonban, és ezt a zsűri javára kell írnunk, ők is rájöttek, hogy meztelen király. Hogy Árpit nem a túlzott izgalom, a feszültség gátolja a jobb produkcióban, hanem a tehetség és a felkészültség hiánya. Hogy Árpinak nem hogy egy kereskedelmi televízió országos döntőjében, hanem egy nyári napközis tábor selejtezőjében – fődíj egy lángos, és kézfogás a táborvezetővel – lett volna a helye.
Az utolsó adásokban már csupán Fábry Sándor zsűritag, a nagyon kisfiúk nagyon nagy barátja állt ki a kis csantavéri mesélő mellett. Ő volt az, aki a nehéz pillanatokban a hóna alá nyúlt, és azzal bíztatta, hogy majd segíteni fogja későbbi pályafutása során.
Árpi nem tehet arról, hogy olyan, amilyen. Hogy nem tud beszélni, és a mimikája is egy kaptafára készült. Hogy nem képes olvasni, mert mint menetközben kiderült, diszlexiás. Ami, ha tényleg igaz, nem tehetségkutató versenyt, hanem szakembert igényel.
Utasi Árpi, aki végül a közönség szavazataival elnyerte az egy évre szóló havi egymillió forintos apanázst, valamint a pénz mellé járó Fiat 500-as gépkocsit, a döntőben nyújtotta a legrosszabb teljesítményt. Bármennyire hihetetlen, előző produkcióit is sikerült alulmúlnia - igaz, a legvégére már valóban hálátlan szerep jutott neki: Szabó Gyulával, a Nemzet Színészével ültették párba, vele kellett közösen mesét mondania. Ez a feladat Árpinál klasszisokkal jobb előadóknak is igazi kihívás lett volna. Szánalmas volt, amit Árpi két nappal Szenteste előtt a televízióban elővezetett.Olyannyira értékelhetetlen, hogy a róla addig hozsannákat zengő Fábry-zsűritag, a nagyon kisfiúk nagyon nagy barátja is csak annyit tudott zavarában mondani: Árpiból még minden lehet – az is előfordulhat, hogy egy tehetséges gazdálkodó, vagy jó autószerelő válik belőle.
A döntés megszületett: Árpi, aki a négy állva maradt versenytárs közül a zsűri értékelése után az utolsó helyen állt - már az is megérne egy (nem karácsonyi) misét, hogyan juthatott el a döntőig – mindenki nagy meglepetésére a nézők szavazataival hirtelen az élre ugrott. Gyaníthatóan a határon túli magyarok (jelesül a vajdaságiak) szavazataival, hirtelen az első helyen találta magát.
Néztem a színpadon álló többi induló arcát, és először nem értettem, miért örülnek. Mitől annyira felszabadultak, amikor ők is tudták, hogy az övékéhez képest egy nagyon-nagyon szerény tehetséggel megáldott, szakmailag felkészületlen kisember nyerte meg helyettük a nagydíjat.
Aztán rájöttem, miért tudtak a többiek felhőtlenül örülni. Mert rájöttek, hogy nem veszítettek. Ha az addig fej-fej mellett haladó Four for dance táncegyüttes, vagy az ugyancsak kiváló Kovácsovics Fruzsina nyerte volna meg a versenyt, akkor a vetélytárs nyilván csalódottságot érzett volna.
Így viszont mindkét produkció számára nyilvánvalóvá vált: nem veszíthettek, már csak azért sem, merthogy nem volt itt semmiféle verseny. Egy nagy nyál volt szombaton este verseny helyett, szerintem a szervezők, ha lesz folytatás, már most gondolkodnak azon, miként akadályozzák meg, hogy ez a mostani szégyen még egyszer megismétlődjön.
Nekem egyébként semmi bajom Utasi Árpival. Odahaza biztosan nagyon helyes kisfiú, de talán nem kellett volna belevinni olyan dolgokba, amelyekhez semmi köze. Hagyni kellett volna még játszani – nem Budapesten, hanem szűkebb pátriájában, Csantavéren. Focizni és számítógépezni, mikor mihez van kedve.
Másnap többektől azt hallottam, hogy Csantavér nagyon megérdemelte, hogy az ő kis hősük nyerje ezt a nagy versenyt. Szegény a falu, és Árpiéknak is minden fillér számít.
De éppen ezért lett volna hasznosabb, ha az Árpira szavazók a telefonos üzenetekre költött millióikkal nem az RTL Klub számláját hizlalták volna.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk íroitt változata

Most & Itt
2007.12.24 00:12

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.