Azt hittem, még pénteken kitör a botrány, tele lesz a történettel a sajtó. Nem az egész média persze, tudtam, hogy a kormányhoz közeliek nyilván hanyagolják az ügyet, de úgy gondoltam, hogy a többiek, amelyek nem csak az információ egyirányú áramlására szakosodtak, felkarolják a témát.

Nem történt semmi. A magyar sajtómunkás szakma és a közvélemény valamiért nem volt vevő arra, hogy pénteken délután példátlan dolog történt a magyar demokrácia – talán még lehet annak nevezni, ami itt van - történetében. A STOP.hu képekkel illusztrált cikkben számolt be arról, hogy egy újlipótvárosi kisvendéglőben találkozott három férfi. Nagy Audikkal és szekrényszerű testőrökkel érkeztek - mintha csak maffiózók lennének a Keresztapa című filmből.

A STOP-tól elcsent kép

Pedig nem filmből jöttek, és nem maffiózók voltak. Baka András, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Pintér Sándor belügyminiszter és Polt Péter legfőbb ügyész találkoztak Budapest belvárosában, február utolsó péntekjének délutánján. Őket fotózta le valaki, s tette közzé a felvételeket a portálon.

A magyar sajtómunkás szakma ingerküszöbét nem érte el ez a történet. Nem repült rá senki - nyilván mindenki fontosabb témával volt elfoglalva.

Pedig, ami történt, példa nélküli. Ennek a három embernek ugyanis normál üzemmenetben nincs dolga egymással. Vagy ha mégis, találkozhattak volna valamelyikük dolgozószobájában, lakásán, esetleg a parlament épületében.

Nyilván okuk volt rá, hogy nem így tettek. Ha nagyon naivnak tettetjük magunkat, megpróbálhatjuk azt képzelni, hogy gyerekkori barátokról van szó, egykori iskolatársakról, akik péntek délutánonként rendre összejönnek valami jó helyen. Vagy felnőtt korukban kötöttek barátságot, s ultizni szoktak péntekenként. Ezért találkozott a három magas beosztású férfi, Audikkal és testőrökkel súlyosbítva.

Az okot, értelemszerűen, nem sejthetjük. Illetve csak sejthetjük - legalábbis, ha van merszünk sejteni.

Felhívtam egy ismerősömet, mi a véleménye erről. Azt mondta, szerinte elegük lehet már a Kedves Vezető jogi ámokfutásaiból, csendben és titokban kihátrálnak mögüle, ezért volt az összejövés.

Nem tartottam életszerűnek ezt a magyarázatot. Mondtam, kérdezze meg egy közös ismerősünket, aki, szerintem még nálunk is okosabb.

Megkérdezte. Azt mondta a szerintem még nálunk is okosabb illető, hogy egészen másról lehet szó. Arról, amire én is rögtön gondoltam, csak bíztam benne, hogy rosszul gondolom.

Hogy ezek hárman, nagy emberek nem azért találkoztak, hogy útját állják a Kedves Vezető ámokfutásainak. Éppen ellenkezőleg: azért volt a nagy találkozás, hogy megbeszéljék, mit is lehetne tenni végre a Gyurcsány nevű emberrel. Aki, egyfelől nagyon a bögyében van a Kedves Vezetőnek, főként 2006 óta, amikor az emlékezetes tévévitán lemosta őt a színről. Azóta, ha lehet, még jobban gyűlöli, mint annak előtte.

De van itt más is. Az, hogy a Fletón mindezidáig nem sikerült fogást találni. Sem Sukoróval, sem mással.

A karaktergyilkosság ugyan fényesen sikerült, Semjén és Navracsics urak büszkén bevallották a Fletó karakterének előre megfontolt szándékból, bűnszervezetben elkövetett legyilkolását, ám, hogy Gyurcsányt börtönbe küldjék, az még várat magára.

Az idő pedig vészesen fogy, a nép türelmetlen és vérszagra vár. Nem ezt ígérték neki. Igazságot és jólétet ígértek - cirkuszt és kenyeret.

Kenyér van, de egyre drágább. Ami még megfizethető lenne az „azonnali és radikális adócsökkentéstől” sújtott nép számára, az a cirkusz.

Valami ilyesmiért kellett a nagy embereknek péntek délután összejönniük a kisvendéglőben?

Nem tudom. Nem merem tudni, sőt, még sejteni sem akarom.

Ehelyett inkább reménykedem: hogy a nagy emberek talán mégis csak ultiztak a kisvendéglőben.