Mostan meg mit néztek így rám?

Hogy nem fogtam kezet azzal a Gudfrédivel? És akkor mi van? Örüjjön a Gudfrédi, hogy ennyivel megúszta.

Ki is tilthatnám az országból.

Közé is lövethettem volna.

Jó, fecninek neveztem a demarsot. Közöd? Én itt annak nevezek mindent, aminek akarok. Hogy mi a fecni, azt én mondom meg.

Ne nézzetek rám, mintha meg lennék bolondulva. Nem vagyok őrült, nagyon is jól tudom, hogy mit beszélek. És a ragozást sem felejtettem el. Direkt beszélek egyes szám első személyben. Készakarva.

Magyarországon a magyar nyelv törvényei szerint adózunk.

Lassan mondom, hogy a Gudfrédi ne ércse: ezer millijárd forintot irányítottam át a bankoktól a magyar embereknek.

Igen, jól hallottátok, egyes szám, első személy. Én, egyedül. Senki sem segített, megcsináltam magam, okosba.

Tinektek most nincsen más dolgotok, minthogy örüjjetek. Hogy találtatok egy balekot, aki helyettetek is harcol. Vállalja hogy beverik a fejét, és rajta röhög a fél világ.

Egyedül Azerbajdzsánban nem röhög senki.

És igen, jól hallottátok, tényleg azt akartam mondani, amit mondtam: a magyar emberek érdeke, hogy a hivatalommal együtt felköltözhessek a Várba. Régi vágyuk. Kívánságuk, ha úgy tetszik.

Hogy megérkezzek végre. Mert messziről indultam, el se bírjátok képzelni, mennyire messziről. Ha nem lenne internet, és nem bírnék utána keresni, nem is emlékeznék rá, hogy honnan jöttem.

Vályog viskó a falu végén. Kollégium Fehérváron. Kollégium Budapesten. Mester utca, Cinege utca, Felcsút, Stadijon sétány.

Mehetnék a Vár helyett a Holdba, az többe lenne nektek.

Örüjjetek inkább, hogy én vagyok nektek. Akik majd utánam jönnek, neveket most nem mondanék, sokkal rosszabbak lesznek nálam. Mohóbbak, erőszakosabbak, és még annyi stílusuk sem lesz, mint amennyi nekem volt valamikor.

A végin aztán mégis kezet fogtam a Gudfrédivel. Ha ez neki örömet okoz, legyen.

Az igazság odaát van.

Hogy a Gudfrédi egy csomó nyelven beszél? Aztán mire ment vele? Még a Vida Ildikóval sem bírt kommunikálni.

Du ju szpík tolmács?

Kimegyek röhögni.

Ne nézzetek rám ilyen csúnyán. Attól én mindig megijedek. Pedig, biz isten nem áll jól nekem a megijedés, olyankor úgy nézek ki, mintha félnék.

Én nem félni szeretek, hanem félelmetesnek látszani.

Nagynak, hatalmasnak, erősnek.

Nem olyannak, aki vagyok, hanem olyannak, aki lenni szeretnék.

És egyes szám első személyben beszélni, ami nálam a királyi többest jelenti.

Most mit néztek így rám! Mi ez a fenyegető arckifejezés? Ez az ellenszenves, semmi jót nem ígérő testbeszéd? Mit jelent az, hogy takaró?

Értem már! Azt kiabájjátok, hogy takaroggy.

Csendesebben, ha lehetne. Fáradt vagyok, aludni szeretnék.

És tényleg ne nézzetek így rám, így nem tudok nagyot álmodni.