Mokkai zarándokok
Már csak kábé alig negyvenet kell aludnunk, és Csiszár (Apukámvilága) Jenő felhörpöli az utolsó Mokkát. A műsorvezető nem azért távozik...
Már csak kábé alig negyvenet kell aludnunk, és Csiszár (Apukámvilága) Jenő felhörpöli az utolsó Mokkát. A műsorvezető nem azért távozik a reggeli adásból, amiért Havas „tanár úrnak” mennie kellett. Nem szólt be a főnökének, és még csak nem is a szakmai kvalitások hiánya áll távozása hátterében: Csiszár (Apukámvilága) Jenő apuka akar lenni. Osztott és szorzott, és hiába a sok nullával végződő javadalmazás, úgy döntött, hogy a reggeli órákban kisgyerekei mellett a helye. Amiben speciel igaza van, ráadásul így mindenki jobban jár, különös tekintettel a gyerekekre, a feleségére, saját magára és a tévénézőkre.
Havas után tehát újabb menő ment el a Mokkától, s ha ehhez hozzávesszük, hogy Sváby Andrást is a közös megegyezésnek becézett kirúgással menesztették a TV2-től, akár azt is gondolhatnánk, hogy új szelek fújdogálnak az egykori Csigatévé háztatáján.
Gondolhatnánk ezt is, de ebben az esetben nem lenne igazunk. Szó sincs új szelekről, ezek a szelek nagyon is régiek, ráadásul inkább fájók, mint fényesek. De azért a háttérben valami biztosan történik - hogy mi, az szabad szemmel persze nemigen látható. Mi, nézők csak annyit érzékelünk, hogy nem megy a kupleráj, és ezért egymás után dobálják ki az ágyakat. A madám és a lányok jó magyar szokás szerint maradnak, a Mokka szerkesztőjének (?) például egyáltalán nem inog a széke, vagy ha mégis, akkor senki sem tud róla.
Pedig az elhíresült Polgár Tamás (Tomcat) interjú után számos kritika érte a reggeli műsor, mondjuk így, szerkesztési elveit. (Pontosabban: gyakorlatát).
Akkor néhány napig akár azt is gondolhatta a gyanútlan néző, hogy a figyelmeztetés megteszi a hatását, s a Mokka felhagy a félbolondok, amatőr bajkeverők és hivatásos gazemberek bemutatásával és reklámozásával. Még Szíjjártó Péter is zakóban jelent meg a műsorban, amely a megszokott piros pulóveréhez képest még a korábbi dizájn kedvelői számára is forradalmi megújulást jelentett.
Szeptember 19-én azonban kedvenc reggeli műsorunk újból visszatért a régi kerékvágásba, ott folytatta, ahol szinte abba sem hagyta: Fáber Károlyt, a Rendszerváltó Fórum vezetőjét hívták be a műsorba, őt kérdeztették a jobb sorsra érdemes Azurák Csabával, hogy mit is akarnak valójában?
Azurák nagyságrendekkel jobban állta a sarat, mint Csiszár (Apukámvilága) Jenő néhány héttel ezelőtt a Tomcattel vívott szellemi párbajban, ám a lényegen ez mit sem változtat. Számos alkalommal megírtuk már, hogy felforgató elemeket, az államrend megdöntéséről álmodozó politikai kalandorokat nem hívunk be a televízió stúdiójába. Az ilyen kétes dicsőséget meghagyjuk a kurucinfónak, meg a tavaly szeptemberi rombolást forradalomként üdvözlő Hír TV-nek.
Fáberrel és hasonszőrű társaival nem az a baj, hogy nem szeretik a mostani kormányt, hanem az, hogy a demokráciát nem szeretik. Ha tehetnék, blokád alá vonnák a parlamentet, a minisztériumokat, valamint legújabban a képviselők lakóházait is. Hazafias felbuzdulásuk egyelőre mindössze egyetlen minisztérium elleni blokádban öltött testet, amikor húsz – más források szerint tíz – szabadságharcos sörözgetett az oktatási minisztérium lépcsőjén. Amikor a rendőrök távozásra szólították őket, békésen odébb álltak, nem történt semmi rendkívüli: ha ilyen a forradalom, akkor nincs baj. Megjegyezném, hogy a minisztérium lépcsőjén sörözgető fiatalokkal is az lehetett a fő gond, hogy a jelenleg hatályos törvények szerint a főváros közterületein tilos alkoholos italokat fogyasztani. (A zsidózás nincs tiltva papíron, meg embertársaink leköpése sem. Az ilyen, mondjuk így, ízlés és neveltetés kérdése - ha valaki nagyon kereszténynek és konzervatívnak mondja magát, akkor gondolja végig, vajon a köpködés és a zsidózás belefér-e a szigorú erkölcsi tanítások keretei közé?)
Jó, a mi cikkeinket nem muszáj elolvasni, tanácsainkat nem kötelező megfogadni. De mások is észrevételezték, hogy a szabadlábon masírozó elmeápoltak médiában való szerepeltetésének gyakorlata csak arra jó, hogy senki percemberek elhihessék magukról, hogy ők valójában valakik. Mindez még nem lenne baj, mindenki azt gondol magáról, amit jónak lát. Ami ennél veszélyesebb: idővel a néző is elhiszi, hogy az illető, aki azáltal, hogy „benne volt a tévében”, valóban valaki.
Pedig, láthattuk, hogy hál’ istennek milyen kevesen vannak: a forradalmat elmosta a néhány csepp eső, a blokád pedig érdeklődés hiányában elmaradt. A témát azért mégsem bagatellizálnám. Már csak azért sem, merthogy nem Fáber sáros, amiért elzarándokolhatott a Mokkába: feltételezhető, hogy nem szögezett pisztolyt a műsor nagymoguljainak a fejéhez, hogy meghívják a stúdióba.
Javaslom, hogy a közeli hetekben beszélgessenek Hitlerrel, Sztálinnal, Szálasival és Pol Pottal. Ja, hogy ők már halottak? Biztosan találni egy ügyes parodistát, aki megfelelő átéléssel elő tudja vezetni a Mokkában a fent említett urak nézeteit…
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
