Most & Itt

Mindeközben Orbanisztánban

Érpatakon egy polgármesternek látszó élőlény megtapossa az izraeli zászlót, valamint felakasztatja a közel-keleti ország miniszterelnökét...

Érpatakon egy polgármesternek látszó élőlény megtapossa az izraeli zászlót, valamint felakasztatja a közel-keleti ország miniszterelnökét, és államfőjét, szimbolizáló bábukat.


A magyar politikai elitnek az a része, amely kormányerőnek mondható, hallgat. Nem szólal meg sem a miniszterelnök, sem az államfő. Egy nappal később a külügyminisztérium közleményt ad ki, ebből megtudhatjuk, hogy meg vannak döbbenve.

Navracsics Tibor tehát megdöbbent, és jó okunk van feltételezni, hogy kijelölt utódja, Szijjártó Péter pedig, le van taglózva. (Martonyi János, mindkettőjük elődje, nyilván maga alatt van.)

Megdöbbenésben jók vagyunk - ipari-agrár-megdöbbent országgá lettünk.

Mindeközben Orbanisztán miniszterelnöke eltűnt. Tusványos óta nem hallani róla, nyilvános helyen nem látta senki, szokásos pénteki rádióinterjúja elmaradt.

Reméljük, nem esett baja.

A család helyében azért aggódnánk.

Balog Zoltán sok mindenért felelős miniszter a roma holokauszt évfordulóján azt mondta, hogy Magyarországról nem deportáltak romákat a haláltáborokba. Holott minden történelmi kutatás, valamint az áldozatok hozzátartozói és a túlélők ennek az ellenkezőjét bizonyítják.

A politikai elitnek az a része, mely kormányerőnek mondható, hallgat. Aki mégis megszólal, magyarázza a bizonyítványt. Hogy a miniszter nem is azt mondta, és főleg nem úgy gondolta. És hogy nem neki kell szégyenkeznie a szégyenletes mondatért, hanem azoknak, akik őt most bírálják emiatt.

Néhány nap múlva Balog Zoltán bevallja, hogy hibásan fogalmazott. Azok, akik korábban azt mondták, hogy nem azt mondta, amit mondott, most hallgatnak.

Hallgat az államfő, aki pedig valóban szépen beszélt a roma holokauszt kapcsán. És hallgat a miniszterelnök - igaz, ő a roma holokausztról sem mondott semmit.

Orbán Viktor eltűnt, Tusványos óta nem jelentkezik.

Talán eltévedt a rengetegben, lemerült a mobilja, élelme fogytán, vize apadóban. Lehet, hogy bajban van, segítségre szorul.

Seszták Miklós nemzeti fejlesztésért felelős miniszter cégügyeivel került a lapok hasábjaira. Voltak évek, amikor a miniszter úr, még ügyvédként, mintegy hétszáz céget jegyzett be mindösszesen két telephelyre, mert ez így, mint tudjuk, nagyon életszerű. Mely cégek utóbb, anélkül, hogy tényleges tevékenységet folytattak volna, megszűntek.

Seszták úr szerint minden szabályosan történt, a cégeket törvényesen jegyezte be, későbbi működésükért nem vállalhat felelősséget.

Az ügy a kormányhoz közeli Magyar Nemzetnél is kiverte a biztosítékot, a Professzorok Batthyány Köre pedig közleményben fejezte ki aggodalmait.

Szerintük „a miniszter kétes múltja foltot ejt a kormányon”.

Ha csupán ez az egyetlen folt ejtődne!

Mindeközben a magyar politikai elitnek az a része, amely kormányerőnek mondható, hallgat.

Aki látja Orbánt, vagy tud róla valamit, szóljon neki. Várják haza, kihűl a vacsora. Mellékesen pedig, a hétvégén meccsel a Vidi, ideje lenne szólni, mondani már valamit a magyar embereknek.

Most & Itt
2014.08.06 21:08

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.