Németh Miklós másfél évig volt a Magyar Népköztársaság miniszterelnöke, de bármennyire is furcsa, nem ez a legfontosabb, amit vele kapcsolatban tudni kell. Sokkal lényegesebb, hogy mindig is Messiásként tartották számon ebben az országban - várták, hogy jöjjön, és majd legyen valami. Olyan ő, mint egy Hitchcock film: nem azok a legizgalmasabb pillanatai, amikor történik valami, hanem azok, amikor nem történik semmi, de tudjuk, hogy bármelyik pillanatban történni fog.
És az sem véletlen, hogy a legtöbb nyilatkozatot 2000-ben adta. Akkor, amikor a baloldalon mindenki abban reménykedett, hogy az Orbán-Torgyán kormányt Németh kabinetje fogja leváltani.
Nem így történt. Még el sem kezdődött a mérkőzés, ő már bejelentette, hogy nem fut ki a pályára. Meghúzódott bemelegítés közben, nem tetszett neki a világítás, netán túl keménynek találta a stadion gyepét - talán soha nem fogjuk megtudni.
Mint ahogy valószínűleg az is örökre titok marad, hogy milyen nevek szerepeltek a híres listáján. Arról a levélről van szó, amit a rendszerváltozáskor adott át utódjának, Antall Józsefnek, a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnökének.
Állítólag ügynökök nevét tartalmazta ez a lista, így került be a köztudatba, és még az sem kizárt, hogy tényleg így volt. A lista azóta felszívódott, Németh Miklós meg semmire sem emlékezik. Utoljára 2005-ben beszélt az Antallnak átadott papírokról, de akkor is csak annyit mondott: a listát nem ő állította össze, a belügytől kapta, ő csak továbbította, nem is tudja, pontosan mi volt benne.
Ha tudná, akkor sem biztos, hogy mi is tudnánk: Németh Miklós hallgatásai sokkal beszédesebbek, mint a ritka megszólalásai.
2000-ben úgy várták „a Miklóst” haza Londonból, mint a Megváltót. Mintha nem egy nemzetközi nagybank zsíros állását töltötte volna be, hanem hazátlan lovagként, száműzötten bolyongott volna a nagyvilágban.
A Magyar Szocialista Párt, mint oly sokszor rövid fennállása során, éppen maga alatt volt. Ezernyelvű, sokszívű brigád, akik csak egy dologban voltak egységesek: abban, hogy Orbánékat le kell váltani.
Németh Miklós lett volna az Orbánt leváltó Megváltó. „Majd a Miklós”, mondták idehaza a baloldal hívei, amikor híre ment, hogy a londoni férfi felmondta jól fizető állását, és hazafelé tart.
Aztán egyszer csak itt volt. Tárgyalt és tájékozódott: mint egy trónra készülő uralkodó.
A többit már tudjuk a történelemből – a leváltás nélküle is megvolt, a Megváltásból nem lett semmi.
Persze, még minden megtörténhet: Németh Miklós még csak hatvanéves. Sokan még mindig azt várják tőle, hogy talán mégis csak hajlandó lesz megváltani az országot. Vagy, ha azt nem, akkor legalább ezzel a bénult baloldallal kezdhetne valamit.