Reméljük, még javul a helyzet, de egyelőre nagyon nem megy nekünk Pekingben. Ha Cseh László nem nyer három ezüstöt, rohadtul csehül állnánk, de azért még ezzel együtt sem szívesen lennék a saját helyünkben.

Valami nem stimmel a magyar versenyzőkkel. Sokan mintha már eleve esélytelenül mennének fel a pástra, mások hit és elszántság nélkül lépnek a kötelek közé, és akadnak, akik úgy közelítik meg a szőnyeget, hogy már messziről látszik rajtuk: mindenhol jó, de legjobb nem itt.

Az okokat szakemberek majd bizonyára alaposan kiderítik, lesz értékelés és számos megjegyzés, az olimpia után meg talán majd azt is megtudjuk, hogy mi az, amit másként kell csinálnunk.

Így előzetesen annyi azért már körvonalazódik: szinte mindent.

Ám addig is, amíg ez a részletes és szakmai alapvetésekben nyilván bővelkedő értékelés megszületik, marad nekünk az, amiben egyébként amúgy is jók vagyunk: az egymásra mutogatás. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, ha nem is mondta ki nyíltan, de azért érzékeltette, hogy mi a bajok fő forrása: szerinte az, hogy a kormány nem támogatja eléggé a magyar sportot. Az angol evezős szövetség egyedül annyi támogatást kap, mint a magyar sportolók összesen, mondta az egykori olimpiai bajnok, civilben a Fidesz alelnöke. (Hozzátenném: egy neves angol futballcsapat egyetlen játékosért annyit tud fizetni, amennyiből egy magyar élvonalbeli klub közel tíz évig „elélne”).

S bár sok tekintetben vitatkozni szoktunk Schmitt Pál nézeteivel, ezúttal igazat kell adnunk a neves sportvezetőnek. Nem is a számokat illetően – merthogy másoknak, tudjuk, más számaik vannak, mint Schmitt Pálnak. Nem is itt keresném én a bajok fő okát, inkább kimondom kereken, amire a mindig visszafogott sportdiplomata csupán célozni méltóztatott: mint mindenért, ezért is Gyurcsány a hibás.

És ezt azért fontos gyorsan leszögezni, mert a mostani – eddig igen gyenge – eredményeinket gyorsan és közérthetően meg kell magyarázni a népnek. Ennek pedig az a legegyszerűbb módja, ha a Fidelitas által forgalmazott „Gyurcsány a hibás” matricák egy részét sürgősen kiszállítjuk Pekingbe, és teleragasztjuk velük az olimpiai falut. (Miért legyen jobb a kínaiaknak, mint nekünk?)

Láttam én már karón varjút, tudom, hogy megy ez. Mondjuk ringbe lép egy éremre is esélyes, korábban tehetségesnek mondott magyar öklöző. Teli van ugye önbizalommal: ki, ha nem ő? Mikor, ha nem most? (Ide nekem, mit is? Ja, az oroszlánt…) És elkezdődik a menet, már menne is a bal, lendülne a jobb, készülne megtalálni a rést az ellenfél kesztyűi között a magyar ököl, amikor hirtelen átvillan a magyar bokszoló fején a szörnyű felismerés: a Gyurcsány tönkretette az egészségügyet!

És a magyar öklöző ettől kezdve már nem arra koncentrál, amiért az adófizetők és a szponzorok pénzén őt kihozták ide. (Jut eszembe, a járulékok is magasak, ezért aztán hősünk bekap egy csúnya jobbegyenest!). Szóval, nem arra figyel, ami a dolga lenne, hanem bezárt kórházak, tiltakozó egészségügyisek képe jelenik meg lelki szemei előtt - Éger doktor higgadt, mindig tárgyszerű megszólalásaival, valamint Cser Ágnes ideológiákon átívelő megjelenésével súlyosbítva.

De említhetek más példát is: valaha a magyarok kardjaitól rettegett Európa és a világ, ma pedig, legalábbis Pekingben, sehol sem vagyunk. Ezzel meg a következő van: felmegy a magyar vívó a pástra, tőrrel vagy karddal a kezében, teljesen mindegy – na, azért mégsem teljesen, mert ne feledjük: Mincza-Nébald Ildikó nyert egy bronzot. Elhelyezkedik a magyar vívó az ilyenkor szokásos alapállásba, s amíg az asszó el nem kezdődik, nincs is baj. Ám az első csörte végén hirtelen beugrik neki, hogy a Gyurcsány-kormány leamortizálta a magyar oktatást. Míg egykor büszkék lehettünk a magyar fiatalok tudására, ma ott tartunk, hogy a Magyar Nemzet egyik közelmúltban közölt felmérése szerint a magyar egyetemisták tizennégy százaléka nem tud olvasni. (A HírTV pedig kinyomozta, hogy az egyetemi oktatók egyötöde csak a nagybetűket ismeri).

Ha valaki látott már közelről sporteseményt, vívótermet, pástot, vagy bármi mást, akkor azt is tudnia kell, hogy egy magyar vívó számára semmi sem jelent nagyobb hátrányt, minthogy állandóan a nemzet sorsa jár a fejében. Aggódik a felsőoktatás minőségéért, parázik a kisiskolák bezárása miatt, és hiába kotorászik a zsebében, nem talál ott semmit: Gyurcsány ellopta a jövőjét.

Egy hét persze még hátra van a versenyekből, a kajakosokra és a kenusokra mindig, és mindkét nembeli pólósaink is versenyben vannak. Úgyhogy egyelőre várnék az értékeléssel. Hátha nyerünk néhány aranyat, és akkor kiderül, hogy bár Gyurcsány a hibás, a szépen csillogó érmekért az érdem Schmitt Pált és pártját illeti.