Miért csak arról arról írok, miért nem erről?
Azt mondja az ismerősöm, miért csak arról írok, hogy azok ott miket csinálnak. Hogy milyen szörnyű dolgokat mondanak, és mennyire vállalhatatlan...
Azt mondja az ismerősöm, miért csak arról írok, hogy azok ott miket csinálnak. Hogy milyen szörnyű dolgokat mondanak, és mennyire vállalhatatlan eszmékhez statisztálnak.
Igaza van az ismerősömnek.
Tényleg, miért mindig arról írok?
És nekem is igazam van.
Merthogy, amit ezek itt csinálnak, arról bőségesen írnak a sajtók. (Magyarországon ma nem sajtó van, hanem sajtók vannak. Nekik is van egy, meg nekünk is. Jól el vagyunk a sajtóinkkal, bár ami azt illeti, jobban is el lehetnénk.)
Ráadásul, mondom az ismerősömnek, nem csak az ő sajtójuk, de a miénk is ír rendesen a mi viselt dolgainkról. Mert azok is vannak, kár lenne tagadni.
Nem is nagyon lehetne, hiszen tudja mindenki.
Ha máshonnan nem, onnan, hogy megírja a sajtó.
Az ő sajtójuk és a miénk.
Az ő sajtójuk mindet megír, ami a mi számunkra kellemetlen.
A mi sajtónk mindent megír.
Azt is, ami nekik rossz, meg azt is, ami nekünk nem jó.
Mindkét oldalon vannak kellemetlen ügyek, rossz emberek, maguk felé hajló kezű szentek.
Az, hogy ők valamit rosszul, gonoszul és elvtelenül csinálnak, nem mentség arra, amit a mieink művelnek. A 12 állami gazdaság nem ellentétele Tocsik Mártának. Ha a serpenyő egyik felében ott van Joszip Tot és Kaya Ibrahim, arra nem az a jó válasz, hogy Zuchslag János.
Ezeket mondtam az ismerősömnek, aki csak ingatta ere a fejét.
Ezek itt ellopnak mindent, mondja az ismerősöm, és nem szállnék vele vitába.
Mert erre nem az az érv, hogy azok is. Hogy mindenki megpróbál valami olyat megszerezni, ami nem az övé. Ráadásul nem is igaz. Én például már jó ideje nem lopok. Utoljára gyerek koromban loptam el egy radírt.
De ez sem biztos. Nem a radír, hanem hogy akkor loptam utoljára.
Mert a piacon ma sem kérek számlát a zöldségestől és autójavításra is csak annyit költök, amennyit feltétlenül muszáj.
Pedig állítólag itt kellene kezdeni. Hogy a fekete, ha nem is fehér, de legalább szürke legyen. Mert akkor, azt mondják, több jutna mindenkinek.
Ismerősöm azt mondja, miért nem arról írok, mitől lett a miniszterelnök gazdag ember.
Már mindenhol megírták, mondom. Mint ahogyan azt is majdnem mindenhol, hogy az őt kettővel megelőző kormányfő, jelenleg egy szövetség, és egy sportklub elnöke, mitől lett az, ami?
Hogyan lett a Mester utcai kis lakásból a Haris közben tágasabb kégli?
Hogyan sikerült ezt a lakást a bekerülési ár százszorosáért eladni a család egy idegenbe szakadt barátjának?
Hogyan lett ez az idegenbe szakadt barát, minden külpolitikai előélet nélkül, a Haris közi lakáson százszorosát kereső tulajdonos miniszterelnöksége idején Franciaországban nagykövet?
Tocsik, mondja erre ismerősöm.
Ezüsthajó, válaszolom.
Félszavakból értjük egymást.
Jó időben, jó helyen, próbálkozik a régi barát. Ne mi kapjuk a legtöbbet, mondom. És, teszem hozzá: mindenkinek alkotmányos joga hülyének lenni.
Vannak mondataink, mindkét oldalon. Jó és rossz mondatok, amelyeket kellő időben előveszünk, és mint egy adu ászt, diadalmas mosollyal kirakjuk az asztalra.
Jó volna most egy ideig nem mondani semmit.
Tudom, naiv vagyok, de mégis: mi történne, ha mostantól egy darabig mindenki csöndben lenne?
A Klubhálón - www.klubhalo.hu - megjelent cikk írott változata
