Most & Itt

Menekülésem a győzelembe

Bezárt az MTK Hungária körúti stadionja. Lebontják, másikat építenek helyette. Szebbet, jobbat, korszerűbbet. Az új pálya a terek szerint 2016...

Bezárt az MTK Hungária körúti stadionja. Lebontják, másikat építenek helyette. Szebbet, jobbat, korszerűbbet. Az új pálya a terek szerint 2016 őszére készül el.

Sokszor jártam nézőként a Hungária körúti pályán, számos siker, és számtalan kudarc szemlélője lehettem. Legtöbbször akkor mentem meccsre, amikor a csapat a másodosztályban játszott. Biztos velem született működési rendellenesség, meg nem is nagyon trendi, de valamiért vonz, hogy akkor álljak a csapat mellé, amikor a legkevésbé megy a fiúknak.

Persze, a sikereknek is szívesen tapsoltam, győzelmeknek, bajnoki címeknek.


És nemcsak a meccsek voltak emlékezetesek. Nem a pályán rendezett koncertekre gondolok, hanem a filmforgatásokra. Pontosabban egyre, amelynek - statisztaként – sokadmagammal én is részese lehettem.

1980-ban Budapesten forgatták az egy évvel később bemutatott Menekülés a győzelembe című filmet. A történet ismert: a focit kedvelő hadnagy futballmérkőzést szervez a náci katonák és a soknemzetiségű rabok között. Úgy gondolja, a felhajtás tetszeni fog a megszállt Párizs lakóinak, ám a büntetőtábor lakói a francia ellenállókkal összefogva szökésre akarják felhasználni a meccs keltette felbolydulást.

Nem tudom, hogy a filmesek miért épp az MTK Hungária körúti stadionját találták megfelelőnek arra, hogy egy nácik által őrzött tábort felépítsenek benne. Ami azt illeti, már akkor is perverznek gondoltam az ötletet, bár nem nehéz elképzelni, hogy a nyilvánvaló anyagi szempontok mellett talán egyfajta művészi koncepció is szerepet játszhatott a helyszín megválasztásában.

Hátborzongatóan hitelesre sikeredett minden: a futballpályát körülvevő nézőtér tetején német egyenruhába öltöztetett katonák géppisztollyal és farkaskutyákkal biztosították a helyszínt, s amerre a szem ellátott, mindenütt horogkeresztek tudatosították a jelenlévőkben, hogy hol is vagyunk.

Neves színészek és sportolók szerepeltek a filmben: Pelé, Bobby Moore, Sylvester Stallone, a riportert a Ludas Matyinál dolgozó későbbi kollégám és atyai jó barátom, Peterdi Pál alakította.

Négyen, fiatal sajtómunkások úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a filmbe statisztálni. Jól jött egy kis pénz a fizetésünk mellé, meg aztán, a „buli” is érdekelt bennünket. Jelentkeztünk hát egy statisztaszervezőnél, szerepünk szerint nézők lettünk volna.

Aki járt már filmforgatáson, az tudja, hogy a felvételek időnként vontatottan haladnak. Van olyan jelenet, amit többször is felvesznek, ilyenkor látszólag nem történik semmi: a rendező, vagy valamelyik beosztottja instruálja a szereplőket, vagy csak várnak valakire - a statisztákkal értelemszerűen senki sem törődik.

Így történt ezúttal is, és mi idővel eluntuk, hogy csak ácsorgunk, és nincs semmi dolgunk. Úgy döntöttünk, otthagyjuk a filmet, forgassák tovább nélkülünk. Nem érdekelt már a gázsi sem bennünket, sütött a nap, fiatalok voltunk, jobb programot is el tudtunk képzelni magunknak, minthogy egy büntetőtábornak berendezett, fasiszta jelképekkel kidekorált stadionban töltsük az időnket.

Elindultunk, kifelé a stadionból, ám akármelyik kijáratot vettük célba, mindenhol géppisztolyos, farkaskutyás német katonák állták az utunkat, és visszaparancsoltak bennünket. A sokadik próbálkozás után pánik lett úrrá rajtunk: fogolyként kezeltek, miközben mi a szabad akaratunkból jelentkeztünk a munkára. Egyre kínosabb érzés volt. Végül, ha nehezen is, de találtunk kiutat: a játékos-kijárón keresztül sikerült meglógnunk a stadionból.

A történetnek itt még nincs vége: annyira felháborodtunk a történteken, azon, hogy nem engedtek ki, és gyakorlatilag fogolyként bántak velünk, hogy erkölcsileg semmi kivetnivalót nem láttunk abban, hogy a szórakozással eltöltött nap végén visszalógjunk a stadionba, és még az aznapi forgatás vége előtt, bosszúból, felvegyük a gázsit. Tényleg nem ez volt az eredeti tervünk, de a szabadulásunk nehézségei annyira felzaklattak bennünket, hogy ez a nem túlságosan korrekt terv fogalmazódott meg a fejünkben.

A visszaszökés sikerült. Elvegyültünk a többi statiszta közé, még maradt is egy órányi felvétel, majd a többiekkel együtt mi is a kasszához járultunk.

Pelé, és a többi említett sztár persze nálunk jóval többet kaszált. Igaz, ők az egész napjukat a Hungária körúti stadionban töltötték.

Most & Itt
2014.06.01 20:06

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.