Most & Itt

Megkergették Szjjártót Brüsszelben a migráncsok

„Futtam, mint a szarvasok"

Nyilatkozott az Indexnek Szijjártó Péter, és sok fontos téma mellett Brüsszel is szóba került. A külügyminiszter elmondta, hogy ő sajnálja a brüsszelieket. Mindezt egy személyes példával is alátámasztotta: egy alkalommal futni indult, de eltévedt, és két utcával arrébb kötött ki, mint ahol kellett volna.

Ezt követően már az életéért kellett futnia. Olyan gyorsan futott, hogy korábban el sem tudta volna képzelni, hogy ennyire képes.

A körülményekről többet nem árult el a külügyminiszter, de a szövegkörnyezetből felsejlik, hogy mi történhetett. Szijjártó külügyminisztert migráncsok kergették meg. Konkrétumokat nem tudunk, de erősen gyanítható, hogy ki akarták rabolni.

El akarták venni a munkáját.

Más, ennél durvább opciókra gondolni sem merünk.

Jobb lenne persze több részletet is megtudni az esettel kapcsolatban. Például azt, hogy felismerték-e Szijjártót a feldühödött migráncsok, és ezért kezdtek az üldözésébe, vagy csak úgy, a magyar kormány kommunikációjából ismert állati ösztöneiknek engedve cselekedtek. Hol történt mindez? Milyen körülmények között? Még az is kiderülhetne, hogy nem migráncsok voltak a támadók, mint ahogyan Szijjártó külügyminiszter ezt máig hiszi, hanem Brüsszelben dolgozó magyarok.

Bármi is volt, jó tudni, hogy a külügyminiszter értünk futott, nem ellenünk. Azt akarta, hogy Mari néni Békésborzadályon, és Tibi bácsi Dunarettentőn még az eddigieknél is jobban féljen a migáncsoktól. Azoktól az elvetemült, emberszerű állatoktól, akik rá akarnak törni Európára, de elsősorban Szent István országára.

Mari néni és Tibi bácsi még soha nem látott élőben migráncsokat, de a köztévé felvételei alapján nagyon jól el tudja képzelni, hogy milyenek lehetnek.

Félelmetesek és gonoszak. Talán még patájuk is van, de szarvuk bizonyosan. És még belegondolni is szörnyű: akik egy magyar külügyminisztert fényes nappal megkergetnek egy európai főváros utcáin, azoktól mi várható az éjszaka leple alatt Békésborzadályon, vagy, teszem azt, Dunarettentőn.

És minél inkább nem lát migráncsot Mari néni, és Tibi bácsinak is minél kevesebb személyes tapasztalata van velük kapcsolatban, annál jobban utálják őket. Nem lenne meglepő, ha Mari néni és Tibi bácsi falusi portájának falán hatalmas migráncsok képei jelennének meg, népi motívumok formájában. Volt már ilyen az emberiség történelme során. Az ősember is azért rajzolta fel barlangja falára a kardfogú tigrist, mert félt tőle, és azt remélte, ha felfesti a falra, az megvédi őt a bajtól.

Mondjuk, így, olimpiás időkben illett volna jobban odafigyelni a külügyminiszter által elmondottakra. Jelesül arra a mélyenszántó megnyilatkozására, hogy még soha nem futott olyan gyorsan, mint akkor, amikor a migráncsok üldözték.

Talán hasznosítani lehetne a magyar sport érdekében ezeket a módszereket. Mondjuk asztaliteniszezőknél, vagy tornászoknál kevésbé hatásos, de futók, úszók, esetleg futballisták esetében akár eredményes lehet.

Lehet, hogy ezért is említette Szijjártó külügyminiszter a néhány évvel ezelőtti brüsszeli futókalandját. És nem azért, amire szinte még gondolni sem merünk. Vagyis, hogy ő is olyan, mint Móricka. Akinek mindenről AZ jut az eszébe. Jelesül az október 2-i népszavazás. És, miután tart az esetleges alacsony részvételtől, ezért a saját, nem túl tisztességes módján, a szavazáson való részvételre buzdítja honfitársait.

Ami a futóteljesítményt és különösen a formaidőzítést illeti, le a kalappal Szijjártó külügyminiszter előtt.

Szép volt Péter! Hosszú futásodra mindig emlékezünk.

 

Most & Itt
2016.08.03 11:52

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.