Most & Itt

Megint jönnek, szavaztatnak…

Tulajdonképpen egészen jól elvagyunk így magunkkal, a koszt is ehető, és az ápolók sem annyira durvák. A többi országok persze jókat röhögnek...

Tulajdonképpen egészen jól elvagyunk így magunkkal, a koszt is ehető, és az ápolók sem annyira durvák. A többi országok persze jókat röhögnek rajtunk, hamarosan mi leszünk az osztály bohócai, bár úgy hírlik, a tanárok általában nem szeretik azokat, akik zavarják az órát.
Most az Albert házaspár néven elhíresült ostobaság kell miatt kell majd megint szégyenkeznünk, Gaskó úrral súlyosbítva. Ha nem láttam volna őket a tévében, azt gondolnám, hogy az Albert házaspár nem is létezik. Ilyen ugyanis nincs, csupán kitalált személyek ők, egy beteg elme rémálmai. De nem így van, hús-vér emberek ők, épp olyan állampolgárok, mint bármelyikünk, adót vonnak tőlük, még családi pótlékot is kapnak, feltéve, ha vannak gyermekeik.
Merthogy jelenleg még ezt sem tudjuk róluk. És azt is homály fedi, hogy mi a hobbijuk, olvasni szeretnek szabadidejükben, vagy kirándulni, támogatják-e az otthonszülést, vagy éppen ellenkezőleg: úgy kell nekik, mint ablakos tótnak a hanyatt esés.
A pár férfitagja ugyan már szerepelt néhány tévéműsorban, de a pletykalapok egyelőre még nem fedezték fel a bennük rejlő lehetőségeket, Kelemen Anna, Tünci, vagy éppen Fekete Pákó könnyűszerrel lenyomják őket a Központi Celeb Adatbázisban. De talán nincs már messze az idő, amikor majd egy mosóporos reklámban mutatják magukat, vagy soha nem látott kedvező hitelt ajánlanak a nézőknek, hülye, aki nem fogja fel, hogy a hülyének is megéri.
Ráadásul a nőt még nem is láttuk. Engem speciel nem zavar, de azért a huszonegyedik században talán jogom lenne tudni, hogy mi lehet a keresztneve. Szőke-e, vagy inkább fekete? Ha jobban belegondolok, még Albert úr keresztneve sem ugrik be, valamikor mindenkit Elvtársnak hívtak - lehet, hogy Albert urat Házaspár névre keresztelték anno?
Egyelőre még nem érettségi tételek ők, bár ez az állapot egy új, polgári kormányzat alatt gyorsan, és gyökeresen megváltozhat. Hozzátartoznak majd az alapműveltséghez, aki nem tudja felsorolni az Albert házaspár életrajzi adatait, azt nem csak, hogy kinézik a jobb társaságokból, de munkahelyi előmenetelre, kinevezésre, jutalomra se nagyon számítson.
Gaskó urat is mutatták, amikor leadták a rengeteg aláírást. Gaskó úr ezen a héten már másodszor győzött, hétfőn is neki állt a zászló, amikor a vasutas dolgozók négy és fél százalékát tudhatta maga mögött. Nem viccelek, ez tényleg győzelem nekem biztosan nem sikerült volna a vasutasok négy és fél behülyítenem.
Gaskó úr és a Gaskó-közeli vasutasok ezzel a mostani sztrájkkal az eredeti céljukhoz ugyan szemernyit sem jutottak közelebb, egy árva, megveszekedett fillért sem kaptak, de mégis győztek, mert, mint Gaskó úr mondta, elérték, amit akartak.
Azt akarták, hogy - Gaskó úr míves mondatát idézem -, megbénuljon az ország.
Ha ez egy hazafi számára győzelem, lelke rajta. És az Albert házaspár is győzni fog, meg mindenki más is rajtuk kívül – csak győzzünk örvendezni a sok győzelemnek, és győzzük majd a győztesek nevét felsorolni.
Az Albert házaspár ugyanis azt szeretné megtiltani, amit senki sem akar, azaz, valamikor ősszel arról kell majd szavaznunk, hogy beengedjük-e a magántőkét az egészségügybe?
Engedi a fene, abcúg magántőke, kuss van neked, odakinn a helyed! Magántőke ül, nem mozog!
Miután a mostanra egypártira redukálódott kormány sem díjazza a magántőkét az egészségügyben, mondhatnánk, hogy az Albert házaspár nyitott kapukat dönget. De nem mondjuk, mert egy nyitott kapu nem kerül az országnak 3.7 milliárdba. Jó, tudom én, demagóg dolog milliárdokkal dobálózni, a Fletó ugye ennek a sokszorosát ellopja, s ha nem lenne Második (Reinkarnálódott) Kossuth Lajos, aki visszaszerzi nekünk a meglovasított milliárdokat, már ki tudja, hol lennénk.
Úgyhogy én nagyon szépen el tudnám képzelni, hogy megkérdezzenek bennünket arról, akarjuk-e, hogy újból Rákosi Mátyás legyen a nép bölcs vezére? Nem mintha ez mostanság normális emberek között komolyabban szóba kerülne, de majdnem olyan vicces, mint a magántőke kiűzetése az egészségügyből, amivel jelenleg és per momentán mindenki egyetért.
De azért mégis van abban valami jó, hogy az Albert házaspár, Gaskó úrral súlyosbítva, magára vállalja, hogy mostantól mindenki hülyének nézi őket. Így ugyanis, végre valahára megvalósulhat a nemzet egysége. Egy ilyen megvalósulás a nemzetnek is jó, mert mindenki tiszta szívvel igennel szavazhat. Ráadásul a mi köztársasági elnökünk egójának is bizonyára jót tesz az ilyen, hiszen ő már egy jó ideje a nemzet egységén munkálkodik - idáig, mint láttuk, nemigen volt neki sok sikerélménye.
Ha engem kérdeznek, támogatom a népszavazást. És felkérem a Magyar Köztársaság parlamentjét, hozzon törvényt arról, hogy legkésőbb holnap délutántól az Albert házaspár lehessen a példaképem. (És azt is nagyon remélem, az Alkotmánybíróság engedélyezi majd, hogy Gaskó úr, a nagy sztrájkszervező örökbe fogadjon.)

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott  változata





Most & Itt
2008.04.11 00:04

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.