Meghalt egy karikaturista
Lehoczki István Leho - nem most halt meg, hanem hetekkel ezelőtt. Közös barátunktól, Krenner Pistától kaptam akkor a hírt, tőle tudom, hogy azt kérte: akik még életében elfeledkeztek róla, most, halálában se keressék.
Így azután mostanáig csak nagyon kevesen tudták, hogy Leho meghalt. Persze, idővel mégis elterjedt a hír - néhány helyen jelennek majd meg magasztalások, talán még valamelyik tévé is megemlékezik róla két sztár, vagy reklámblokk között neki is szorítanak helyet.
Tíz évig dolgoztunk együtt a Ludas Matyi szerkesztőségében nemcsak kollégák, barátok is voltunk. A mellettem lévő szobában lakott - állítom, hogy Lehonál harsányabban még soha senkit nem hallottam nevetni. Hálás közönség volt, érdemes volt neki vicceket, derűs történeteket mesélni. (Karinthy szerint humorista az, akivel mindenki viccel).
Tévét alig nézett, újságot ritkán olvasott mégis ő volt közöttünk, aki a legtöbbet tudta a világról. Mert az emberekkel szeretett beszélgetni. Illetve hát hallgatni szerette őket. És lerajzolta, amit hallott. Kedves, szeretetre méltó, hétköznapian groteszk helyzetekbe keveredő figurái, mindenki másnál többet mondtak a világról, amelyben éltünk.
Azután vége lett a Ludasnak, és minden megváltozott. Leho is változott: még tudott hangosan nevetni, ám a hangos mosoly mögött lehetetlen volt nem észrevenni a szomorúságot, a szorongást. Vitában állt önmagával és a világgal. Sok minden bántotta, holott ő soha senkit nem bántott.
Utoljára azt kérte, hogy a családja ne közölje a sajtóval a halálhírét. Talán kíváncsi volt, mikor jönnek rá, hogy meghalt. Hogy mikor kezd majd hiányozni egy ember aki nagyon sokat tett azért, hogy megismerjük és elviseljük magunkat.
Lehoczki István Leho - júniusban lenne 57 éves.
P.s.: Most írták az Indexen, hogy halála napjáig dolgozott a Népszabadságban. Ami, amellett, hogy nem igaz, mutatja, hogy milyen szánalmasan szar világban élünk. Leho ugyanis évek óta nem dolgozott. Beteg volt, nem tudott dolgozni. Aki a Népszabadságban a helyén dolgozott, az majdnem-névrokona: Lehoczky Károly.
Ennyit ér egy ember élete. Így múlik el a világ dicsősége - szakmánk szégyenére.
