Döntsetek meg, barátaim!

Elegem van magamból, és abból, amit veletek és Magyarországgal tettem.

Elegem van mindenből. A legszívesebben visszacsinálnám az egészet, lennék az, aki valaha voltam. Pontosabban az, akinek egykor mutattam magam.

Romlott és korrupt országot építettem nektek, és most már, ha akarnám, akkor sem tudnám visszacsinálni.

Bebetonoztam a hatalmamat, mamelukokat neveztem ki minden posztra, és a rendszer már magától működik. Sőt. Valójában csak magától működik, beavatkozni lehetetlen. Egyre félelmetesebb és visszataszítóbb lett minden.

Pedig, én nem ezt akartam. Jó akartam lenni az emberekhez, adni nekik. Megsimogatni a fejüket, hátba veregetni őket, a vállukat lapogatni.

Azt szerettem volna, hogy szeressenek.

Jobb országot akartam a magyaroknak, szebb jövőt.

Most meg itt állok előttetek, a magam egyszerű valóságában. Egyre többen tudjátok, hogy milyen vagyok. Én is tudom, és ezért félek magamtól: fogalmam sincs, mire lehetek még képes.

Lám, legutóbb is, Tusványoson, miket mondtam. Rettenetes dolgokat öntöttem rátok barátaim, ha valaki, ti tudjátok. Eltemettem a demokráciát, azt mondtam. hogy idejétmúlt, nincs már rá szükség. Ezt üzentem nektek onnan, egy másik országból. Nem ezt akartam mondani, de ezek a szavak jöttek ki a számon. Más már nem jöhet ki belőlem, ez vagyok én, ilyenné lettem.

Döntsetek meg barátaim, mert rajtatok kívül jelenleg nincs erő, aki fel tudna engem tartóztatni.

Pedig, lenne rá igény. Vissza kellene vezetni Magyarországot a demokratikus államok közé, olyan hellyé kellene tenni, ahol nem csak keletről fúj a szél. Ahová szívesen jönnek látogatóba a nyugati demokráciák vezetői, és legalább Obama amerikai elnök valamelyik fodrásza, vagy szabója fogadja a magyar miniszterelnököt.

Bebetonoztam a hatalmamat, elfoglaltam a sajtót, az alkotmánybíróságot, az ügyészséget, a rendőrséget. Mindenhol az én embereim ülnek, végtelen időkig bebetonozva, már én magam sem tudom elmozdítani őket. Már nélkülem, akár az akaratom ellenére is működik a rendszer, önjáróvá vált a nemzeti együttműködés. Leépítettem a jogrendet - biztosan nektek is feltűnt, hogy ebben az országban ma már semmiről sem lehet népszavazást tartani. Aki ilyet próbál, már az elején elbukik. Ha ott még nem, akkor az Alkotmánybíróságnál. Ezek a talárosok már most is úgy muzsikálnak, ahogyan én fütyülök, ősztől pedig még ennél is jobban ismerik majd a ritmust.

Sztrájkok sem voltak, barátaim, nagy tüntetések sem. Az ellenzék gyenge és megosztott, ez is nekem köszönhető. Pedig én nem ezt akartam, ismertek engem, mint a rossz pénzt. Harcolni szerettem világéletemben, igazi küzdők ellen izmozni a csatatéren. Most, amikor mindezt már visszacsinálnám, nem megy. Már nem vagyok ura annak, amit létrehoztam, nem tudok parancsolni a magam kreálta teremtménynek. Ne mondjátok, hogy megőrültem, a látszat ellenére jól vagyok. Fel tudom fogni, hogy mi van, tudom, hogy én vagyok a felelős, és ezért szorongok, amennyire csak lehet.

Tegyetek végre valamit ellenem, barátaim!

A rendszer mára olyan lett, hogy törvényes úton nem vagyok leváltható. De ez már nem én vagyok emberek, nem az, akit láttok. Amikor utoljára vettem a bátorságot, hogy tükörbe nézzek, magam is megijedtem.

Tudom, a sajátjaim fognak eltakarítani, amikor majd elérkezettnek látják az időt. Nem lesz jó ez senkinek, sem nekem, sem az országnak, mert a rogánok, lázárok, kósák még nálam is könyörtelenebbek.

Én nem vagyok könyörtelen barátaim, sem diktátor, bár tudom, időnként annak látszom.

Egy szerencsétlen, megtört futballista vagyok, akinek nem sikerült valóra váltani az álmait. Nem lehettem valódi labdarúgó, csak miniszterelnök.

Egy lebutított ország fura ura.

Ha jót akartok az országnak, szabadítsatok meg engem a gonosztól: döntsetek meg engem, barátaim!