Most & Itt

Meg lettek védve

Senki nem kerülhet az utcára, mondta Orbán Viktor miniszterelnök, amikor bejelentette, hogy elkészült a devizahiteleseket megmentő csomag. Épp...

Senki nem kerülhet az utcára, mondta Orbán Viktor miniszterelnök, amikor bejelentette, hogy elkészült a devizahiteleseket megmentő csomag. Épp ideje volt, bár ami azt illeti, későn jött az égi áldás, már rég elszáradt a termés, leginkább a halottnak adtak egy csókot. (Bár az sem teljesen esélytelen, a mesében, Csipkerózsikának például sikerült).


A Nagy Bejelentés - egeret vajúdtak a hegyek

Mégis, inkább az van, hogy adtak a sz@rnak egy pofont. Nem szép a kifejezés, távol áll a míves dakota megfogalmazásoktól, viszont kifejezi a lényeget.

Előjáróban azért mondjuk meg tárgyilagosan: vannak, akiknek segít a mostani mentőcsomag. Azoknak például, akik idáig is tudták fizetni a korábban felvett, ám a devizák árfolyamának kedvezőtlen változása miatt felduzzadt lakáshiteleiket. Akik tudtak fizetni, csak nehezen. Sok másról – könyvről, szórakozásról, étteremről, nyaralásról - lemondva.


Orbánnénak valószínűleg nem lesznek gondjai

Akik már nem tudtak fizetni, azoknak ezután sem lesz miből. A devizahitelesek döntő többségének ugyanis nem az a fő gondja, hogy a megnőtt részletek fizetése gondot okoz számukra. Van, akin persze segít, hogy – átmenetileg – 15-20 ezer forinttal kevesebbet kell fizetnie, ám a legtöbben nem azért nem tudják fizetni a hitelt, mert kevesebb a pénzük, mint egy évvel ezelőtt volt, vagy egyáltalán nincs nekik. (Elveszítették a munkájukat, és hiába keresnek hónapok óta, nem találnak.)

Rajtuk egyáltalán nem segít a mostani mentőcsomagnak becézett intézkedés. És azoknak is csak átmenetileg lesz kicsivel könnyebb, akiknek most későbbre halasztották a problémáik rendezését.

A svájci frank, az euró, valamint a jen mesterségesen alacsony árfolyamon történő rögzítése ugyanis nem valamiféle jótékonysági intézkedés a bankok részéről. A bank nem jóléti intézmény, nem azért van, hogy bárkinek is önzetlenül segítsen, hanem azért, hogy a tulajdonosainak nyereséget hozzon. Lehetőleg minél többet, és ha nem most, akkor majd később.

Amelyik bank nem akar nyereséget, az nem bank.

A bankoknak az árfolyamveszteségből adódó, most elmaradt hasznát ezért egy külön számlán vezetik, a mostani adósok közül pedig azok, akik még tudják fizetni adósságukat, 2015 után már két helyre fognak fizetni: törleszteni kell az eredeti adósság részleteit, valamint a bankoknak a rögzített árfolyamveszteségeikből adódó különbözetet.

A banki mentőcsomagnak egyébként már ez év elejétől működnie kellett volna, épp egy éve hirdette meg a kormány, hogy senki devizahiteles nem kerülhet az utcára. Csak hát mindig közbejött valami. Nyaralás Bulgáriában, koncert a Vatikánban, és futballmeccsekben sem volt hiány – BL-döntő volt legutóbb, hogy mást ne mondjunk.

De most már nincs több futball, uborkaszezon van – szó szerint, és hasmenésileg – lehet végre foglalkozni a devizahitelesek gondjaival.

Nem kívánnék demagóg lenni, a probléma valóban súlyos, a megoldás embert próbálóan nehéz, demokráciában majdhogynem lehetetlen. Diktatúrában könnyebb lenne Orbánnak: azt mondaná a bankoknak, tessék elengedni mindenki hitelét, micsoda dolog az, hogy a maguk a dolgozókat sanyargatják, rendes magyar embereket, mik maguk valójában: oligarchák, tőzsdecápák?

Diktatúrában könnyű lenne, de nálunk nincs diktatúra. Épül valami olyasféle, de ez mostanság Európa közepén igen macerás, emlékszünk, 40 év alatt is csupán a szocializmus alapjainak a lerakásáig jutottunk. Fel soha nem építettük, pedig, legalábbis egyeseknek, bizonyára az lett volna a Kánaán.

Sikerült hát a szőnyeg alá söpörni a problémát. Amelyet – ha lesz ilyen egyáltalán – a következő kormánynak kell majd újólag és a mostaninál megnyugtatóbban megoldania. Persze, az sem kizárt, hogy mostantól ebben az országban egészen a világ végezetéig Orbán Viktor és pártja kormányoz. Mert alkotmányilag is bebetonozták magukat, leváltani nem lehet őket, legföljebb elkergetni. Uralkodókat elzavarni pedig csak banánköztársaságokban szokás. Ott talán még nem tartunk, így, a mai állás szerint legalábbis, a Fidesz fog kormányozni 2015-ben is.

Nem történt hát más, mint hogy a mentőcsomagként becézett intézkedés révén Orbánék felköptek a levegőbe. Ott állnak alatta, és várják, hogy mi történik.

Newton óta tudjuk, mi várható: az eredmény borítékolható.

Most & Itt
2011.05.31 10:05

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.