Még egy parlamentet sem bírunk rendesen feloszlatni
Komolyan mondom, lesül a bőr az ember képéről. Ha nem a saját szememmel látom, hanem a tévében mutatják, el sem hiszem, hogy ilyen van. Legszívesebben...
Komolyan mondom, lesül a bőr az ember képéről. Ha nem a saját szememmel látom, hanem a tévében mutatják, el sem hiszem, hogy ilyen van. Legszívesebben arra gondolnék, hogy valakik csak kitalálták ezt az egészet.
Mert az, hogy már egy parlamentet sem tudunk feloszlatni, már mindennek a teteje! Ne mondja nekem senki, hogy a mi szorgos népünk kevésbé tálentumos, mint mások! Hogy alábbvaló, mint más nációk! Magyar ember ekkora szégyent még nem élt meg – talán csak az volt ehhez fogható, amikor jöttek a csehszlovákok, és a végén 4:1-re kikaptunk Marseille-ben.
Arra gondolok, nem múló fájdalommal, hogy itt van ugye a rendszerváltozás óta eltelt mintegy húsz esztendő. Jobb helyeken ennyi idő alatt tucatnyi kormányt elhasználnak, amelyik országnak egy kis szerencséje van, ott még egy gazdasági összeomlás is lazán belefér. És akkor a mi tehetségesnek mondott magyar népünk töketlenül teszetoszázik, olyannyira, hogy még egyetlen parlament szélnek eresztésére sem futotta neki. Minálunk az összes kormány rendre kitölti a hivatali idejét, jól, rosszul – többnyire mondjuk rosszul – de azért mégis. És hiába látjuk a világban a haladó hagyományokat, a követendő jó példákat, hogy vannak országok, ahol évente vannak változások, mi semmiből sem vagyunk képesek tanulni.
Jó, azt mindenki tudja, hogy a gyakori kormányváltás gazdaságilag meg sok más tekintetben katasztrófát jelent az országnak - de ne feledjük, hogy az ilyen mulatságok, még ha költségesek is valamelyest, az emberek közérzetére mindenképpen kedvezően hatnak. Fegyveres puccsról most nem is nagyon szólnék, pedig hát ilyesmire is van példa a világban.
Csak mi magyarok vagyunk ilyen tutyimutyik, akik még egy parlamentet sem tudunk rendesen elzavarni!
Cirkusz kell a népnek, mutatvány.
Pedig még soha ilyen közel nem álltunk ahhoz, hogy megvalósuljon az ezeréves nagy magyar álom. Mert nekem ne mondja senki, hogy ne lenne igény a parlament feloszlatására! Ráadásul, a mi köztársasági elnökünk nem lenne tétlenségre kárhoztatva. Hanem cselekvőképes lenne, intézkedne, pártokkal tárgyalna, és a végén új választásokat írna ki.
Ahol pedig választás van, ott rendszerint választási kampánynak is lennie kell. S akkor újból ember embernek a farkasa lehetne! Lehetne a másikat sárral dobálni, és nem utolsó sorban jó nagyokat ígérni: hogy ki hozza el hamarabb a Kánaánt, ki csökkenti jobban az adókat és ki fogja a legmagasabbra feltornázni az életszínvonalat.
Most úgy látszik, minderre még egy kicsit várni kell. 2010-ig maradnak nekünk a szürke, unalmas hétköznapok. Hol egy körgyűrű újabb szakaszának, hol az Európai Innovációs Intézetnek az átadása, egy új Duna-híd avatása - csupa közönséges, hétköznapi, senkit sem érdeklő történés.
Ha a végén kiderül, hogy az Apollo Tyres indiai gumiabroncsgyár a történtek ellenére végül mégis Magyarországon marad, bizonyisten, a kardomba dőlök.
Persze, mint tudjuk, a remény hal meg utoljára. Mint minden évben, az idén is vészesen közeleg október 23-a. Már megvettük a tojásokat, beszereztük a Molotov-koktélokhoz szükséges anyagokat – már csak alig negyvenet kell aludnunk, és megint megmutatjuk mindenkinek, hogy velünk nem lehet kukoricázni: lesz még egyszer ünnep a világon!
A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata
