Ismét ételt osztottak húsvétkor a budapesti Blaha Lujza téren a krisnások. Évek óta minden ünnepen osztanak, és gyakran hétköznapokon is. Hosszú sorok kígyóznak ilyenkor az utcán, kilátástalanság, reménytelenség, szomorúság, amerre csak a szem ellát.

Valódi látványosság ez ma Magyarországon, csak idő kérdése, hogy az ételosztás belekerüljön a hozzánk érkező külföldi turisták bédekkereibe.

Szegénység van ma Magyarországon, nyomorúság. Politikailag inkorrektül ezt így mondják: rászorultság.

Az MTI nem számolt be arról, hogy hosszú sorokban állnak az ételre váró emberek. Részükről se kép, se hang. Bizonyára nem akartak ünneprontók lenni, de az sem kizárt, hogy szakmai szempontok vezérelték őket: számukra nem hír, hogy Magyarország szegény.

Harrach Péter (KDNP) nemrégiben azt nyilatkozta, hogy sok gyerek azért megy el reggel éhgyomorral az iskolába, mert náluk életforma, hogy nem reggeliznek. Nyilván jó helyről tudja ezt a kereszténydemokraták nagyágyúja, a környezetében bizonyára sok nem-reggeliző gyerekkel találkozik. Ők mondhatták neki, hogy úri passzió náluk a rosszul táplálkozás. Nem azért nem esznek, mert nincs mit, hanem mert vigyáznak a vonalaikra.

Kriza Ákos, Miskolc fideszes polgármestere visszautasította a Gyermekétkeztetési Alapítvány ajánlatát, hogy ételt osztanának a városában. Miskolcon nincs erre szükség, mondta, menjenek oda, ahol igény van az ilyesmire.

Magyarországon ma már nem csak az szegény, akinek nincs fedél a feje fölött, vagy nincs munkája. Úgy is lehet szegénynek lenni, hogy az ember lakik még valahol, és dolgozik. Tisztes szegénységnek hívják az ilyet, pedig valójában ugyanúgy tisztességtelen, mint a nyomor.

Sokféle ember állt a Blaha Lujza téri sorban: régóta reménytelenek, és olyanok is, akik csak mostanában lettek azok. Nem csak a végleg leszakadtak, de olyanok is, akik még valamennyire tartják magukat. Akik még bíznak benne, hogy talán van számukra visszaút. Viseltes, de tiszta ruha van rajtuk, és a gyerekeiken. Erre futotta, ünnepi ebédre, vacsorára már nem.

Ezt nem akarja látni a hivatalos Magyarország, mert nem illik a fizetett közszolgálati piktorok által festett képbe. A gyereknek vásárolt 70 milliós budai lakásból belezavar a panorámába a Blaha Lujza téri sor, a Dunakeszin, a miniszter szüleinek megfeszített munkájából összespórolt 167 millió forintos kulipintyó pedig fényévnyi távolságra van az ételre váró emberektől.

A vak is látja, hogy Magyarország jobban teljesít. Aki mást mond, magára vessen, amiért a saját szemének hisz, és nem annak, amit mondanak neki. Kéretik tudomásul venni: az, hogy emberek ezrei tömött sorokban ételre várnak, csupán egy kedves népszokás, nemzeti magyar hungarikum.

Tessék arrább menni, nincs itt semmi látnivaló!