T. Kerényi Imre és Bencsik Gábor urak, kedves lapalapítók!

Jóleső érzéssel olvastam levelüket, hogy a magyar embereknek már csak alig néhány tucatot kell aludniuk, és elindul az Önök által feltehetőleg közpénzen gründolt Magyar Klinika című folyóirat. Személyes felkérést ugyan nem kaptam a közreműködésre, ám számomra ez nem is szükséges. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét én úgy értelmezem, hogy ne várjunk a hívó szóra, hogy a Párt személyesen trombitáljon bennünket a harc hímes mezejére. Ellenkezőleg: öntevékenyen, a kor szellemét felismerve és alkotó módon alkalmazva kell cselekednünk.

Így teszek én is, amikor elkészítettem az első cikkemet az induló Magyar Klinikába. Remélem, Önök ilyenre gondoltak, és szerény dolgozatom megfelel a lapalapítók és leendő olvasóik kifinomult ízlésének.

Mielőtt megosztanám Önökkel az első olyan írásomat, amelyet kifejezetten a Magyar Klinika számára készítettem, közlöm, hogy nekem mindenki másnál jobban tetszik a Magyar Klinika koncepciója. Vagyis az, hogy „A Magyar Krónika nem harcol, hanem örömet mond. A Magyar Krónika jelszava: keresd a jót. Legjobbjaink a gondolkodás négyzethálóját rávetítik a jelenségekre, s ha jót lelnek, megírják. Ha egymásban találják meg a jót, azt is megírják. Itt ne legyen bozótharc. Baráti tűz sem. Kell a jó, a szép, az igaz, az érvényes gondolat, a tanítás, a pozitív energia és a szövetség. Kell az igen. Igen, keresd a jót. Jó volt a színdarab. Megírom. Lebilincselt a koncert. Megírom. Kinyílott a pitypang. Megírom. A kormánybiztos a televízióban elkápráztatta a kérdezőbiztost, idős művészünk csinált egy szép filmet, a biopiacon sárga volt a pecsenyekacsa, megírom. Csökkent a rezsim. Megírom. Ellenfelem jól szólalt meg. Megírom és megdicsérem.

Dicsérni jöttem én, és megírni. Mindent, ami szép és jó történt velem és velünk mostanság, de leginkább a 2010 óta eltelt majdnem négy esztendőben.

És, bár próbálok visszafogott maradni, mégsem tudom magamba fojtani, hogy számomra mennyire vonzó, miszerint csupán egyetlen komoly kérésük van a lap leendő szerzőihez. Egyetlen komoly kérés az oldalpárokban, az oldalpárban, az oldalban és a hasábban történő szerkesztés elvének betartása. A több oldalpár szerzője a monumentális formát valósítja meg, az oldalpáré a tekintélyes formát, az oldalé a kis formát, a hasábíró szösszenetével vesz részt e vállalkozásban. Lehet választani. Így jöhet létre a személyesség varázsa: ezek az oldalpárok az enyémek. Vagy: ez az oldalpár én vagyok. Vagy: ez az oldal én vagyok. Vagy: ez a hasáb én vagyok. Az én világomban a képek is az enyémek. Az én világomba ne szűrődjön be más entitás. Így lehet személyes a megnyilvánulás.

Más újságok sokkal többet kérnek a szerzőiktől: világos, érthető fogalmazást, stílust, mondanivalót. Számomra szimpatikus, hogy Önök nem teszik magasra a lécet, sőt, szándékosan olyan szinten tartják, hogy azt szinte bárki képes legyen átugorni.

Őszintén szólva, még hezitálok azon, hogy oldalpár legyek, vagy inkább hasáb. Mindkét lehetőség vonzónak tűnik számomra, pályám eddig szakaszában ugyanis leginkább publicista voltam, riporter, tudósító, vagy éppen szerkesztő. Számomra valódi szakmai kihívás, hogy mostantól oldalpárként, netán hasábként is kipróbálhatom magam.

Köszönöm Önöknek ezt a nem várt lehetőséget. Kérem, hogy az első írásom olyan szeretettel olvassák, amilyen szeretettel én írtam. Tájékoztatásul közlöm, hogy számlaképes vagyok, az 50 ezer és 200 ezer forint összeget nyolc napon belül, átutalással kérem. (De ha lehet, még hamarabb, soha nem lehet tudni, remélem, számlavezető bankom addig még nem vonul ki Magyarországról.)

Tehát, az első cikk:

Föld S. Péter: Minden nagyon jó. Megírom.

Ma reggel felébredtem. Megírom. Odakint sütött a nap, a madarak csiripeltek, és nem fájt semmim. Megírom. Belelapoztam az újságba, megnéztem a halálozási híreket, nem szerepelt benne a nevem, ezért úgy döntöttem, érdemes felkelnem. Megírom.

Lementem az autómhoz, megtaláltam. Megírom. Nem lopták el, nem rongálták meg, nem tettek rá kerékbilincset. Megírom. Beültem a volán mögé, előzőleg nem fogyasztottam alkoholt. Megírom. Nem járt le a jogsim, a forgalmi is érvényes. Megírom. Beindítottam a motort, pöcire indult. Megírom. Benzin is volt benne, mert előző este tankoltam. Megírom. Tegnap csökkent a benzin ára. Megírom. A múlt héten emelkedett. Nem írom meg.

Nem volt dugó a körúton, megírom. Körülöttem csupa boldog és elégedett autós ült a volán mögött. Megírom. Azok a magyar embertársaim, akik gyalogosan mentek, egytől egyig jólöltözöttek voltak. Megírom. Elment mellettem egy villamos, a rajta utazók közül mindnek volt bérlete, vagy érvényes jegye. Megírom.

Úgy döntöttem, hogy mostantól még az eddiginél is jobban fogom érezni magam. Megírom. Végiggondoltam az elmúlt néhány évet. Megírom. Minden nagyon szép, minden nagyon jó, mindennel meg vagyok elégedve. Megírom.

Azonnali és radikális adócsökkentés. Megírom. Söralátéten elférő adóbevallás. Megírom. (A nyugdíjpénztárak lenyúlását nem írom meg). Az Alaptörvény Asztala, a minden közintézménybe kifüggesztett Nemzeti Együttműködés Nyilatkozata. Megírom. Álamfő, egy l-lel. Megírom. Schmitt Plagi bácsi. Megírom. Vidám és elégedett közmunkások hada. Megírom. A kereskedelmi kamara elnöke gombaszedésre bíztatja a nehéz sorban élőket. Megírom. Havi 47 ezer forintból is meg lehet élni. Megírom. Plusz egy kecske. Megírom. Azeri baltás gyilkos elengedése. Megírom. IMF kipaterolása. Megírom. Pávatánc, ősmagyar agysebészet, magyar gyerekek fenekén japán piros pötty. Megírom. Vak komondor. Megírom. Trafikmutyi. Megírom. Földmutyi. Megírom, Stadionépítés milliárdokból. Megírom.

Ez a vége a cikknek, remélem, kellően csattanósra sikerült. Miközben e sorokat írtam, úgy döntöttem, hogy ha lehet, inkább oldalpár lennék. Reményeim szerint ez jobban fizet, mintha csak egyszerű hasábként szolgálna az ember. Megírom.

(Következő cikkem címe: Minden még ennél is sokkal jobb. Megírom.)