Most & Itt

Magyar Csapott

Láttam a levelét, Miniszterelnök úr. Azt a szöveget, amelyet Rogán Antallal frakcióvezetővel, az Ön egyik lehetséges utódjával közösen szignáltak...

Láttam a levelét, Miniszterelnök úr. Azt a szöveget, amelyet Rogán Antallal frakcióvezetővel, az Ön egyik lehetséges utódjával közösen szignáltak a leendő rezsiharcos bandériumnak. Majdnem azt írtam, hogy megkaptam a levelét, ez azonban nem lenne igaz, ilyen levelet én Öntöktől nem kaptam és valószínűleg nem is fogok kapni.


Önök ugyanis nem várnak engem a Magyar Csapatba, mint ahogyan azokat az ismerőseimet, valamint számomra ismeretlen  magyar embereket sem, akik nem írták alá a rezsicsökkentési íveiket. Bennünket nem tekintenek csapattagoknak, amit még elviselnénk valahogy, bár tisztességesebb és helyénvalóbb lenne, ha Magyar Csapat helyett a Fidesz Csapatba toboroznának harcosokat.

Mert bármennyire is furcsának találják Önök, azok is magyar emberek, akik nem dőlnek be a szemfényvesztésnek, nem ülnek fel a hazug humbugoknak, és még a memóriájuk is működik.

Kíváncsi lennék például arra, hogy mi az Ön valódi véleménye az egykulcsos személyi jövedelemadóról. Ön ugyanis 2010 februárjában, néhány héttel a választások előtt, a TV2 Tények című műsorában arról beszélt, hogy több adókulcs kell, mert az egykulcsos személyi jövedelemadó káros a gazdaságnak. (Riporter: Azurák Csaba).

Nem húsz évvel ezelőtt mondta ön mindezt, nem is tíz évvel ezelőtt, hanem ezeknél az időhorizontoknál jóval beláthatóbb közelségben, 2010 februárjában. Akkor, amikor már látni lehetett, hogy Önök győznek, sőt, sejthető volt, hogy kétharmadot szereznek, és voltak olyanok is, akik tudták, hogy Önök nem élni fognak a kétharmados parlamenti többségükkel, hanem visszaélni.

Nem békét hoznak Magyarországnak, hanem háborúba hívják híveiket.


Azt már csak zárójelben jelzem, hogy amennyiben a TV2-ben volna bármiféle igény a szakmai és hitelességi minimumra, akkor most újból meghívnák Önt a Tények műsorába, mikrofont tolnának Ön elé (riporter Azurák Csaba) és megkérdeznék, hogy miért mondta azt négy évvel ezelőtt, amiről mostanában egészen másként beszél.

Nem arról van szó, hogy Ön akkor, vagy most hazudott. Ebben a kijelentésben ugyanis nincs semmi nóvum, mert Magyarországon hazudni nem szégyen, de még csak nem is bűn. Nálunk a hazugság a társadalom hajtóerejévé vált, erre épül a rendszer, ha valaki véletlenül igazat mond, arra furcsán néznek, nem is értik, mit akar.

Nem az akkori (vagy mostani) hazugságával szembesítem tehát, hanem a rezsicsökkentés miatt aggódom. Hátha ez is csak megtévesztés, olyan, mint amit Ön annak idején a személyi jövedelemadóról mondott. De említhetném azt is, hogy Ön néhány évvel ezelőtt, még károsnak és veszélyesnek tartotta a keleti nyitást - igaz, ez akkor volt, amikor a Gyurcsány házaspár Putyinék otthonában vacsorázott, amire az Ön esetében nyilván soha nem kerülhet sor.

Önök a magyar emberek pocsék memóriájára építenek, arra, hogy sokan már nem emlékeznek arra, mit tettek és mondtak Önök akárcsak egy-két évvel ezelőtt. Ennek eshet áldozatul a rezsicsökkentés, akkor, amikor Önöknek már nem lesz szükségük az ilyen szemfényvesztő mutatványokra.

Pedig Önök között is vannak közgazdászok, akik tudják, hogy mindennek ára van: áramnak, gáznak, szemétszállításnak, még az Önök mostani kijelentéseinek is. Sőt, ez utóbbiaknak van csak igazán súlyos áruk, s ezt az árat mindnyájunknak meg kell majd fizetnünk. Nemcsak azoknak, akiket Önök most büntetésből nem válogattak be a Magyar Csapatba, hanem azoknak is, akik hittek Önöknek, és aláírták a rezsicsökkentés megvédését támogató íveket.

Nem szívesen szomorítom Önt, de mégis meg kell tennem: akár tetszik Önöknek, akár nem, mi itt mindannyian a Magyar Csapat tagjai vagyunk. Mindenki magyar, aki itt született, ezt a nyelvet tekinti anyanyelvének, és magyarnak vallja magát. Ebben a tekintetben büszkeségre és szégyenre egyaránt van okunk: Bartók Béla is magyar volt, és Szálasi Ferenc úgyszintén. A nagy feltalálók, nemzetközi hírű tudósok, filmesek és sportolók, éppúgy, mint az országvesztők, a zsidótörvények megalkotói, vagy, teszem azt, a pitiáner csalók, a szélhámosok és a politikai kalandorok.

Mi együtt vagyunk a Magyar Csapat miniszterelnök úr, Ön is a mi Magyar Csapatunk tagja. Képzelje csak, mi még Kövér Lászlót is beleszámítjuk a csapatba – igaz, használt autót azért nem vennénk tőle.

Most & Itt
2014.01.05 14:01

Ajánlott cikkek

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.