Azért jó tudni, hogy a tévénézőknek csak alig több mint két százaléka értett egyet a kismacska vízbe fojtásával. Vagyis, az sem biztos, hogy mind a több mint két százalék egyetértett, lehet, hogy közülük sokan helytelenítették a dolgot, talán még a szemöldöküket is ráncolták valamelyest, de alapjában véve ennyien voltak, akik úgy vélték, hogy az állatkínzókat nem kell letöltendő börtönbüntetésre ítélni. A többieknél, majdnem 98 százaléknál, viszont kiverte a biztosítékot a nagy nyilvánosság előtt elkövetett, művészfilmnek álcázott állatkínzás.

A cicát egyébként egy Nickolaus Myslicki álnéven alkotó, valójában Toepler Zoltán nevű embertársunk rendezői utasítására fojtották a vízbe. A kamerák megörökítették a kismacska szenvedését, az Álszent című filmet a vágók összevágták, egy előzsűri pedig gond nélkül beválogatta az idén februárban megtartott 38. Magyar Filmszemle kísérleti kisjátékfilmjei közé. A helyzetet tovább tetézte, hogy a nem mindennapi eszmeiségű alkotás a kísérleti filmek között különdíjat és ötszázezer forintot is kapott.

Mindez nem egészen két hónappal ezelőtt történt, ám az ügyből valamiért csak most lett botrány. Talán, mert most találta meg a Napló a nem mindennapi történet szereplőit. A vasárnap esti műsorban a történet összes szereplője megszólalt, egyedül a szerencsétlen kismacska nem tudott nyilatkozni - mivel nem dublőrrel forgatták a jelenetét, ő volt az egyetlen alkotótárs, aki nem élte túl a forgatást.

A kísérleti filmek zsűrijének elnöke, Tímár Péter, aki egyébként szemben az Álszent című film alkotójával, valódi filmrendező, utóbb elnézést kért a nézőktől. Volt miért! Igaz, a szerencsétlen kismacskán ez már nem segített. A magát rendezőnek gondoló Toepler Zoltán a műsorban azzal védekezett, hogy a kismacska már halálos beteg volt, és másnap úgyis elaltatták volna.

Szemben Toepler Zoltánnal, vannak emberek ebben az országban, akiknek az a meggyőződésük, hogy a beteg, elaltatásra váró kismacskákat nem kell vízbe fojtani. Mint ahogyan a fóka bébiket sem ildomos bunkóval agyonverni.

Általában, sem állatnak, sem embernek nem szabadna fájdalmat okozni - sem filmen, sem a valóságban. Vannak ugyanis dolgok, amelyektől jó érzésű emberi lény neveltetése okán viszolyog, ha meg úgy gondolja, hogy művészi vénája csak a kínzástól bír kiteljesedni, jó, ha más pálya után néz. Elmegy például egy meleghengersor mellé főcsővezetőnek – amivel persze messze nem azt akartam mondani, hogy a meleghengersor mellett dolgozó főcsővezetők macskákat fojtanak a vízbe, és fóka bébiket vernek agyon.

Az Álszent című film készítője szerint a szerencsétlen állat mindössze néhány másodpercig szenvedett - a több percesre sikeredett fuldoklás hátralévő részében már nem, mert elvesztette az eszméletét. Persze, az ilyen kijelentések igazságtartalmáról előremutatóbb lenne a vízbe fojtott és más szörnyű módokon elpusztított állatokkal konzultálni.

Ha Toepler Zoltán a saját tapasztalatai alapján mondta volna, amit mondott, talán egy paraszthajszállal hihetőbb lenne a véleménye. Mondjuk, ha a rendező uracsot csak egyetlen percig fuldokoltatják a víz alatt, s utána, merthogy ő, ellentétben a kiscicával, túléli a hányattatást, megkérdezik, mit érzett az első nyolc másodpercben? És mit a további 52-ben?

Még egy hazugságvizsgálóval is súlyozhatnánk a vallomását, nehogy véletlenül azt találja mondani, hogy nagyon jó volt, talán az első nyolc másodperc tűnt egy kicsit neccesnek, a többi már meg se kottyant – olyasfajta érzés, mint amikor az ember a kedvese tarkóját birizgálja, vagy fordítva.

Jó néhány évvel ezelőtt volt szerencsém egy humoros amatőr-film fesztivál zsűrijében tevékenykedni. Az egyik induló filmjében sok más érdekes történés mellett felrobbantottak egy igazi, hús-vér tyúkot. Hősünk, aki ezt a bátor tettet kitervelte és elkövette, nem aratott nagy sikert a zsűrinél - hál’ istennek még a sokat próbált, disznóöléseken edződött helyi publikum soraiban sem volt nagyon népszerű.

Az értékeléskor az alkotó kapott is tőlünk kritikát rendesen, egyedül csak díjat nem adtunk az illetőnek. Igaz, az eset után senkitől sem kellett elnézést kérnünk.

A Klubháló - www.klubhalo.hu - számára írt cikk írott változata